Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-125
693 A nemzetgyűlés 125. ülése 1947. évi április hó 18-án, pénteken. 694 reformról szóló törvény annakidején lehetőséget adott arra, hogy minden járásban legalább egy mintagazdaságot állítsanak fel abbói a célból, hogy a környék gazdái megnézhessék a nemesítés, az állattenyésztés, a tejellenőtrzés. szóval szakszempontból a szakirányított gazdaságok példaadását. És imit látunk? Először óriási nagy hiba volt az, hogy földmívelésügyi kormányzatunk annakidején nem figyelt fel ennek a nagyjelentőségű kérdésnek a fontosságára. Példaképpen megemlítem Vas megyét, ahol csak egyetlenegy mintagazdaság Ví \n, de az is olyan képet nyújt, hogy föld}n ívelésügyi kormányzatunk szégyenére válik: tarlók vannak ott szántatlanul, nein tudják ^iicgniűveliii ,a földet, csontsovány tehenek, rühes lovak stb. vannak abban a mintagazdaságuníkban. Ez pedig neim jó fényt vet a kormányzatra és különösen a magyar parasztságot, amely igenis érdeklődik a szakkérdések iránt, elidegeníti, mert a paraszt azt mondja: Miért menjek én oda tanfolyamra tanulni, amikor az én gazdaságom, ha kicsiben is, sokkal szebb, mint az államé. Tehát feltétlenül fel kell hívnom a kormány, Bárányos miniszter úr figyelmét — aki, biztos vagyok benne, osztozik ebben a nézetemben — arra, hogy minél előbb teremtsen rendet az állami mintabirtokok terén, továbbá, ha van még mód és 'ehetőség rá, állítsanak fel minden megyében legalább öt mintagazdaságot. (Gyurkovits Károly (szd): Pénz kérdése!) T. Nemzetgylés! Ha a miritagaizdaságoknál tartunk, legyen szabad ezzel kapcsolatban kitérnem egy kényes (kérdésre. Azt hiszem, Bölöni György dr. képviselőtársam egy cikkében azt írta a gazdatisztekről, hogy »madárijesztők«. Én nem akarom megvédeni a ma«'.vi'a gazdatiszti kart, mert őiki is megvédik magukat. Tény, hogy a magyar gazdatisztek között voltak olyanok, akik nem voltak a magyar mezőgazdasági élet vezetésére alkalmasak és nem voltak valók politikai és szociális szempontból arra, hogy a cselédséggel, vagy a munkásokkal bánjanak. (Dombay János (szd): Rúgták a parasztot, ütötték!) Mégis meg kell mondanom, hogy a magyar gazdatiszti kar nélkül nem lett volna Európaszerte híres mezőgazdaságunk. A magyar gazdatiszti kar nagyon kényes helyzetben volt- A gazdatiszti kar nem a régi urakat szolgálta, hanem a magyar t'i'ildei (Ellentmondások a szociáldemokratapár-, ton. — Egy hang ugyanott: A tőkéseiket szolgálta!) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem hogy beszédideje lejárt. Belső Gyula (pk): Mély tisztelettel kérek Pár perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni? (Felkiáltások: Megadjuk!) A nemzetgyűlés a meghosszabbítást megadja. Belső Gyula (pk): Ezért a magyar* gazdatiszti kar két malomkő között őrlődött Az 'gyík a munkaadója, a másik pedig a munkásság volt, de a legnagyobb cél, amely vezette, a magyar föld szeretete és a magyar gazdasági élet előrelendiítései volt. (Zaj a szociáld( mokratapárion. — Gyurkovits Károly (szd) közbeszól.) Nem lehet általánosítani a (gazdatiszti karban, (Dom'b,ay János (szd): 99 százalék!) mint ahogyan nem lehet általánosítani a rendőrségre, vagy a régi intézményekre néave sem. Éppen ezért ebben a Házban fel kell emelnem szavamat, hogy ilyen valótlan propaganda ellen megvédjem a magyar gazdatiszti kart Ezért az ő mostani tarthatatlan helyzetükkel szeretnék foglalkozni, ïamikor felhívom a földmívelésügyi kormányzat figyelmét a falvakban lévő tarthatatlan állapotokra. Egy községben annyi bizottság van, hogy már se szerit, se számát nem tudjuk. Van termelési bizottság, beszolgáltatási bizottság, földiigénylő bizottság, UFOSz-bizottság és így tovább, szóval se szeri, se száma. Kérem a miniszter urat, hogv csináljon itt rendet, olyan értelemben, mint ahogyan a régi kamarákat nagyon helyesen, gyorsan feloszlatta. Most is népi embereket, de szakembereket tegyen ennek ,a, «ok bizottsági tagnak a helyébe. Egyesítsük ezeket a bizottságokat. .(Dombay János (szd): Csak ne ezeket a kasznárokat alkalmaz zák! — Zaj a szociáldemokraiapárton.) A bizottságokat egyesíteni kell. A gazdasági elöljárók helyett azoíknak fizetéséből inkább ia törvénybe vett gazdatitkárokat alkalmazza a miniszter úr — és legalább a körjegyzőségek területére mennél előbb nevezzen ki egyet-egyet a megbízható és igazán demokratikus gazdatisztekből. (Dombay János (szd): Kevés van ilyen régi ember! — Zaj a kisgazdapárton. — A szónok a kisgazdapárt egy része felé fordul) Nagyon csodálkozom, hogy éppen képviselőtársam mondja ezt, aki maga is paraszt és tudja, hogy ez tervbe van véve. (Tisza József (kp): Ért hozzá, azért! Erezte a gazdatisztek szeretetét!) Igazán? Talán jobban értek hozzá, mint képviselőtársam. (Tisza József (kp): Jobban, mint maga!) Ezt kétségbevonom. Tovább szeretnék menni. (Tisza József (kp): Magának annyi köze van a paraszthoz, mint nekem a harangöntéshez!) E tárca befejezéséül azt szeretném elmondani, hogy a magyar kormánynak és a magyar parasztképviseloknek, »kik itt vannak, kötelességük^ hogy a magyar parasztság érdekeit védve, minden politikai szempontot -zárjanak ki maguk mellől és egyedül a parasztság felemelése, a parasztság érdekeinek megvédése vezesse őket. (Mónus Illésné (szd): Hogyan lehet politikamentesen megcsinálni?) Ezekután rátérek a közlekedésügyi tárcára és ezzel kapcsolatban szeretnémi észrevételeimet megtenni. Én a legnagyobb elismeréssel adózom Gerő Ernő közlekedésügyi miniszternek, de nem tudom azonosítani magamat azzal a politikával, amelyet Gerő Ernő, a vezetése alatt álló minisztériumba bevitt és ott folytat. (Zaj a kommunistapárton. — Az elnök csenget.) Mi a helyzet a közlekedésügyi tárcánál? Elég, ha csak egykét statisztikai adatra hivatkozom, amikor azt mondom, hogy a közlekedésügyi tárcánál csak azok a tisztviselők érvényesülhötnek és azoknak nincs bántódásuk, akik a kommunist apart ban vagy jobb esetben: a szociáldemokratapártban vannak. Ezt. azzal támasztom alá, hogy a szombathelyi ÜV területéről egy adatot közlök, amely szerint az ÜV területén a következő vezetőállásokat töltik be a pártfunkcionáriusok: a Magyar Kommunista Párt tagja iaz üzletigazgató, az üzletigazgató # helyettesié, öt osztályfőnök éa kilenc osztályfőnökhelyettes: a szociáldnno kratapártnak van egy üzletigazgató helyettese. — hogy miért kell két üzletigazgató-helyettes, például ezt sem tudom megérteni— két osztályfőnöke és három osztáTyfőnök-nelyetlese míg a kisgazdapártnak az egész ÛV területén egyetlenegy osztályfőnök-hélyrt'.ese 44*