Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-113

43 A nemzetgyűlés 113. ülése Í947. évi március hó 20-án, csütörtökön. U homályosította el még az eleinte tisztán látó magyar agyakat is annyira, hogy a végén, amikor elkövetkezett egy új háborús szituáció, amikor megint ott álltunk, hogy döntsünk nemzetünk és népünk sorsa fölöttt, elveszítettük minden tárgyilagosságunkat és igazán nem kellett valami nagy diplomáciai tehetség a fa-/ siszta Németországnak ahhoz, hogy bennünket ebből a szempontból is könnyen levegyen a lábunkról. Nem kelletit más, csak az, hogy a németek egy kis sávot ígérgessenek nekünk a Felvidékből, vagy Erdélyből, egy kis részt innen-onnan és mi már vakon hajlandók voltunk a legnagyobb véráldozatra, újra egy idegen imperialista háború céljai érdekében feláldozni megint körülbelül egymillió embert. Ilyen kö/ rülmények között, e második nagy vérveszteségünk után, ha egyáltalán felmerül az integritás gondolata a mai megmaradt magyars;! g ban, — ennek fel kellett merülnie — akkor azt igazán korszerűen kell megfogalmazni. Mi lehet ez a korszerűség"? Mivel most már nem gondolhatunk jelenlegi adott helyzetünkben semmiféle indokolással területi gyarapodásra, minthogy már az a veszély fenyeget bennünket az elmúlt huszonöt év politikája következtében, hogy népünk integritása is lassankint kezd valóban illúzióvá válni, mert a mositani csehszlovákiai áttelepítések és egyéb jelenségek arra mutatnak, hogy a magyar nép már nem bír azzal az erővel, amellyel koncentrálni tudná a magyar népiséget, a magyarság "széthullóban van, első és legfőbb kötelességünk annak érdekében, hogy egyáltalán reális külpolitikait tudjunk folytatni, egy nagy belső demokratikus átalakulás, a népnek most már nem papíron, nem szavakban és nem frázisokban való felszabadítása, hanem valóban egy belső nagy népi integrálódás. Fel kell tehát szabadítanunk azokat az erőkeit, amelyek eddig itt sínylődtek a gyár matosítási politika következtében jelentkező elmaradottság, primitívség miatt, vagy pedig a iiiunkáisrétiegek, a parasztság kizsákmányolása ós elnyomása miatt. Annak^ hogy ez a néo, ez a nemzet külpolitikai téren jelentkezni merjen önálló szemponttal, első feltétele az a magyar belpolitika» amely ezeket az elnyonjott társadalmi osztályokat felszabadítja. ' . Integrálódásunk korszerű végrehajtása olyan feladat, amely további integritásunk lehetőségeit magában rejti. Egy demokratikus Magyarországnak, egy valóban a dolgozó társadalmi osztályokon felépült Magyarországnak külpolitikailag is lehetnek és kell, hogy legyenek eshetőségei és valószínű, hogy kicsinységünk ellenére is még mindig nagyobb szavunk lehet, ha mi a magyar nemzet, a felszabadult magyar nép nevében kérünk, akarunk, teszünk valamit a nemzetközi helyzetben. Ment az elmúlt huszonöt esztendő alatt gyönyörűen kiépült diplomáciai karral, de mégis csak maharadzsáink és az elnyomó feudális nagyurak nevében akartunk' egy nemzetközi politikai szituációban érvényesülni. Éppen ezért a legelső feladat, amit külpolitikai szempontból nekünk itt belül meg kell oldanunk, az, hogy egész diplomáciai képviseletünket szellemben és szervezetben is újjáformáljuk, de az elmúlt huszonöt év tannlsá.'xaihoz viszonyítva formáljuk újjá. Szellemben azért, hogy ne az imperialista, hatalmaskodó magyar urak szellemét képviselje kinn a magyar diplomáciai kar, amint tette azt az elmúlt huszonöt év aLatt Ennek a megcsonkított kicsikis nyomorult országnak olyan külképviselete volt» amely egyáltalán nem állott arányban az akkori népnyomorral, megcsonkított helyzetünkkel; egyáltalán nem volt meggyőző, hogy Magyarország legyőzött, megcsonlkiított, nyomorbadöntött, gazdaságilag kizsákmányolt ország;, hiszen fényes külképviseleteit tartottunk fenn, rengeteget költöttünk reprezentációkra és egyebekre az elmúlt huszonöt év alatt. Szellemben azért is kell újjáformálnunk diplomáciai képviseletünket, hogy Valóban a magyar nép nevében tudjuk vezetni külpolitikánlkat és — amit kifogásoltak itt a baloldali pártok az elmúlt huszonöt esztendő alatt is, a parlamentben — a magyar külképviselet hivatala nehogy megint hasonlítani . próbáljon, vagy akarjon egy főszolgabírói hivatalhoz. Megtörtént ugyanis, hogy amikor külföld járó magyarok a magyar külképviseleti fórumokhoz fordultak, ott úgy bántak velük, mint amikor egy paraszt bemegy a faluban a főszolgabírói hivatalba. Annak a külképviseleti szervnek, — akár Berlinben, akár Parisban, akár Amerikában vagy másutt — minden gondja nagyobb volt mint az. hogy egy bajbajutott magyar ember ügyét elintézze. Egy nyomorult vízum, útlevélláttamozás, stb. olyan bonyolult formákban történi, hogy egészen komikus volt, éppen olyan komikus, mint amilyen volt a magyar diplomáéi •>; kar dís/ogyenruhája,

8 amellyel reprezentáltak a megcsonkított Mi gyarországot szerte a világon mindenütt. Szervezetileg is újjá kell építeni a magyar külképviseletei • Nagyon jól tudom, hogy a magyar demokráeiánalki, amely elsősorban mégis csak a dolgozó társadalmi osztályok demokráciája akar lenni, nem áll rendelkezésre — hogy a szokványos kifejezéssel éljek — elsővonalbeli diplomáciai kar. Ez természetes is. Az a tanács, hogy a magyar demokrácia használja fel azt a diplomáciai kart, amelyet a Horthy-rendszertől örökölt, lehet bizonyos szempontból kívánatos, de azt hiszem, ezzel a magyar demokrácia külföldi tekintélyének sírját ásná meg. Lehet, hogy mi nem tudunk ma olyan képzett diplomatákat küldeni külföldre, mint amilyeneket tudott küldeni a Horthyrendszer, vagy az azt megelőző rendszer, amelynek — és annak a társadalmi osztálynak, amely elsősorban vett részt a diplomáciában — megvolt hozzá az alkalma, ideje és anyagi lehetősége, hogy a diplomáciai pályára készülő fiainak alapos készültséget adjon. Lehet, hogy a jelen pillanatban a magyar demokráciának ilyen* diplomaták nem állnak rendelkezésére» de nem is állhatnalki. Megütközéssel vettem tudomásul, hogy bizonyos helyeken olyanok képviselik a demokratikus Magyarországot, akik posszibilisek lettek volna» mint külképviseleti szervek az elmülti huszonöt esztendő bármelyik idejében, leszámítva legfejlebb a nyilas időiket. Én fontos pozícióban ezeket az embereket a jelenlegi demolkiratikus Magyarország számára nem tartom posszibiliseknek, mert erősen kifogásolható, hogy a demokratikus Magyarország olyan férfiakkal képviseltesse magát, akikkel nyugodt lelkiismerettel, sőt igazán nyugodtabb lelkiismerettel képviseltethette volna magát a huszonötéves Horthyrreakció akármelyik korszaka. Ezt a helyzetet feltétlenül meg kell változtatnunk, márcsak azért is, hogy ne érjen bennünket olyan fiaskó és meglepetés, amilyen ért bennünket akkor, amikor az összeesküvést leleplezték és kisült; hogy a magyar külképviseleti háló-