Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-120

433 A nemzetgyűlés 120. ülése 1947. évi április hó 10-én, csütörtökön. 434 a nemzetgyűlés a' maga többségi határozata és a kisgazdapárt egyhangúlag kinyilvánított hi­vatalos határozata mellett, vagy pedig a több­ségi párt megváltoztatja a maga véleményét és behódolva a kisebbsésri kívánságnak (Egy hána a szabadságpárt oldalán: Mint mindig! — Pászthory István (msz): Puha gerinc!) és a kisebbségi miniszter űr módosító indítványá­nak, megváltoztatja álláspontját az ő szájuk íze szerint: feladja az iparosnaragrafust is — amint fel is adtai — és feladja a Hangya­szakaszt is, tehát megengedi, hocry a Hangyá­nak ejrész vagyonkomplexusa beolvasztassék az Országos Szövetkezeti Központba és a széles kisnnrnszti és kispolgári tömegek autonómiája, a* ügyek intézésére való befolyása szűnjék meg. (Terniy István (msz): Ugy Van!) Most már tehát csak ez lett volna probléma, c»alk erről a két paragrafusról, sőt minthogy már az iparosodra gráf nst módosított formában megszavazta nekik a kisgazdapárt, már csak gi Hanccva-paragrafusról kellene beszélni, mert a több; paragrafusra a nemzetgyűlésnek és az államfőnek a konszenzusa megvan. (Ugy van! a szabadságpárton. — Pászthory István (msz): Evés közben jön meg az étvágy!) Most azután, amikor be kellett volna 1 er­jeszteni ezt a módosított 189. §-tl, ehelyett ho­zattak ta Házzal egy határozatot, hogrv új tör­vényjavas 1 atot terjesszen be a miniszter úr. Be is terjesztette« gyorstalpaló módon tegnap pofa tárgyalták az egyesített bizottságban, (Felvippzi László (msz) gúnyosan: Alapos munka;!) ma reggel 10 órakor, amikor ide be­jövünk, kinyomatva megkapjuk, tessék átta­nulmányozni a 189. §-t (Vásárv József (msz): Kigúnvolása ez a parlamentarizmusnak!) és íme, tíz perccel utána szólaljak fel és mond in in el egy pártnak vagy akár esak magamnak a véleményét a törvény javaslatról. (Folytonos zaj a szabadsáapárton. — Egy hang a szabad­xágpárton: Gyorsan kell elvenni a Hangyiíb­Vagyont! — Közbeszólás a szociáldemokrata­hártról: Ne vitatkozzanak! — Egn hang a sza­ba'fsáanárton: Nem is lehel elolvasni! — Az el­nök csengeÇ.) Tökéletesen és teljesen igaza volt Zsedényi Béla t. képviselőtársamnak. amikor tegnap onhez ai kérdéshez hozzászólva, azt mondta: igenis nem szavazza meg a sürgősséget, mert nincs semmi szükség arra, hogy amikor idő volt rá és van i«i rá. — hónapok eltelteik éa tien­'1 s tárgyalással nem tudta itt a. kormány le­tárgyailtatni ezt a pótlást — áthajszolják e-'v nap alatt előkészületlenül, úgyszólván olvasat­lanul, anélkül, hoe-v a pártok és ezeknek tag­jai tanulmányozhatták Volna ezeket a módosí­tásokat. Én is ezen az állásponton vagyok, gondom, megvan az alkotmányos aggályom is, oogy itt továbbmegy ai nemzetgyűlés azon, { ] mit tehetne, mert az elnök úr visszaküld .'-se folytán csak a Hangya-szaka s/t kellene és le­hetne nekünk tárgyalnunk. Ezzel az alkotmányjogi Felfogásommal szembe lehetne állítani — elismerem, eléggé helyesen — hogy a nemztgyűlésnek teljes szu­verenitása van. Ennek a nemzetgyűlésnek, mint egyházból, egykamarából áH6, országgyűlést Pótló nemzetgyűlésnek joga van nemcsak régi törvényeket, hanem saját törvényeit is meg­változtatni, akár részleteiben, akár egészében, A nemzetgyűlésnek e/1 a jogát én nem vita tom el, de mégis szofkatlan és a nemzetgyűVs NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ VII. komolyságát, a kormány működésének komoly­ságát veszélyezteti az a tárgyalási és kor­mányzási mód, hogy egynéhány hét vagy hó­nap előtt meghozott törvényt* amelyet tényleg kellően előkészítettek, — mert minisztériumok és szakbizottságok kellően átrágták — félre­tesznek és amikar csak egv paragrafusnál kel­lene elvi vitában eldönteni, hogy odadobjuk-e a parasztok megszerzett Hangya-vagvonát egy új szövetkezeti központnak, egy egészen új tör­vényjavaslattal jönnek. Ez iái nemzetgyűlés tárgyalásainak és a kormány működésének komolyságát veszélyeztelii. (Pászthory István (msz): Komédiiai ez!) Azt mondom, igazán nem­csak az ellenzéknek, hanem elsősorban magá­nak a többségi koalíciónak és a kormánynak kellene a maga presztízsére adni és nem volnia 1 szabad ilyen tárgyalási móddal keresztülhaj­szolni ezt az új javaslatot ennek a fontos. n< közgazdasági életet mélyen érintő és mind­annyiunk által áhított és kívánt reformtörvény-' nek megalapozott, végiggondolt megszavazása és letargyaJ ása után. T. Nemzetgyűlés! Most már rátérve a vál­toztatásra, nézzük meg csak, hogy mi is tör­tént azzal a két kritikus pragrafussal. A kis­gazdapárt hivatalos álláspontját a 155., iparos­sziakasznál Felvinczi László képviselő úr is­mortet+e f+t a Házban és az ő hivatalos szó" noki beszéde után a kisgazdapárt (Felkiáltá­sok a szabadságpárton: Kizárta!) a miua tel jes egészében a többi koalíción kívüli kép­viselővel együtt eredeti szövegében megsza­vazta azt az iparos-szakaszt, úgy, amint az a törvényjavaslatban vol' 1 , szemben az aznap be­nyújtott miniszteri módosítással. A 189. §-nál. a Hangya-szakasznál Koszér Nándor képviselő úr volt a kisgazdapárt hiva­talos szónoka- (Vásárv József 'msz): Az ; ó'a ál­lamtitkár lett!) Ugy hittük, ő igazán lé'ekből, á^érzésből, a paraszti tömegek érdekében vé­delmezte a Hangya vagyonért és autonómia iát s a kisgazdapárt hivatalos álláspontját ki­*e*tve, nem kellett rávenni pártját előre el­határozott szavazásra. ,i kisgazdapárt egy hangúlag a Hanerva vagyonának ,és autonó­miájának különállása mellett döntött. Mi történt azóta 1 ? Felvinczi képviselőtársam hű maradt a maga és a kisgazdapárt eredeti álláspontjához, nem változtatott-raita. ennél­fno-vn soT-cp a7 lett, hoery kitessékelték a kis­gazdapártból; éppen úgy- kitették, mint 1946 március havában minket huszonegyünket, »kik szi''t én a poWiri érd»kek ki'ártó védel­mezése mia>1t kerültünk »B'listára« a kisgazda^ pár'ibui. (Felkiáltások a szociáldemokratanar­ton: Nagyon helyesen!) Ellenben KOÍSTOI- Nán­dor képviselő űr nem tartott ki a sa iát maga álláspontja és a kisgazdapárt hivatalos ál'ás­T>ont ia meglett, ennélfogva nem te+ték ki a pártból, (Pászthory István (msz): Sőt!) sőt államtitkár lett. Tlven jutalmat kapott, fin 'gazán csík granulálhatok a miniszter úrnak, v,oo-ir olvnn n'vhíí níLnntitkárt kapott, akire mindig számíthat (Gúnyos derültség a szabad­sáapárton és a pártonkívülieknél.) és akartatrt kell majd megváltoztatni, — kisgazdapárti ál­'áspontot — ott lesz Koszér államtitkár úr a min ; sz l er úr segít« égére. De, mélyen t. Nemzetgyűlés, én azt hiszem, hogy a két képviselőtársam közül mégis csak Felvinczi képviselő úr választotta a jobbik részt (Hegymegi Kiss Pál (msz): El jen Fel­vinczi!) amikor engedte magát a kormányzó koalícióiból és a kormányzópárthói kit« 28

Next

/
Thumbnails
Contents