Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-119

373 A nemzetgyűlés 119. ülése 1947. évi április hó 9-én, szerdán. 374 bérmunkára szorulnak. A mezőgazdasági mun­kásság betegség esetére való biztosítását még mindig nem oldottuk meg intézményesen. (Fel­kiáltások a szabadságpárt oldalán: Sehogy sem!) Igaa, hogy a 6180/1945. M. E. sz. rendelet 1945 szeptember 1-i hatállyal elrendelte (Milassin Kornél (msz): Csak az egyholdasok" nak akarnak biztosítást adni!) az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézetnek az Orszá­gos Társadalombiztosító Intézetbe való beol­vasztását azzal ni kifejezett céllal, hogy a me­zőgazdaságban dolgozó munkásságnak ugyan­azokat a szolgáltatásokat nyújtsa, mint az ipar­v ban és a bányászatban dolgozó munkásságnak, ez a rendelkezés azonbanx eddig nem hozta meg azt az eredményt, amelyet tőle vártunk, sőt kitűnt, hogy a szociálpolitikai gondozásra szo­ruló mezőgazdasági munkások azóta sokkal hiányosabb ellátásban részesülnek, mint annak­idején, amikor még az OMBI látta el ezt a fel adatot. (Milassin Kornél (msz): Csak az egy­holdasok a dolgozók?) Iga«, hogy most, április 1-től kezdődően az OTT bevezette a betegellátást, amelynek költsége egyelőre az ipari munkásságot terheli, de például az öregségi 'járadék még mindig havi 10 forint, aminek vásárlóértéke mélyen alatta van a békebeli 5 pengőnek. A 10 forintos öregségi járadékra vonatkozóan legyen szabad felolvasnom egy öreg.makói földmunkás leve­lét, ïamely a következőképpen hangzikifoZvas.sr/): »Alulírott azzal a panasszal és kérelemmel for­dulok a főtitkársághoz, hogy a mi panaszunkra a nemzetgyűlés utasítsa a "kormányt vezető ura­kat, hogy nekünk, mezőgazdasági nyugdíjasok, nak valamilyen megélhetést biztosítsanak. Igaz, hogy a reakciós kormány is csak 5 fo­rintot, azaz öt forintot adott havonta, de akkor 5 forinton sok mindenit lehetett vásárolni, öt forinton vehettem 62.5 kilogramm búzát vagy egy jó cipőt; azonban a mostani 10 forinton, azaz tíz forinton, amelyet havonta kapunk, nem lehet semmit sem vásárolni. Ezért (kérném a mostani demokratikus kormányt, hogy a havi járadékunkat emelje fel, a békebeli nívóra. Hogy azonban az adófizető polgárokat ne sújt­sák még nagyobb teherrel, a magas jövedelmű araktól vonják le, mert van âz országban olyan egyén, aki naponta 148 forintot, mink pedig, öregségi nyugdíjasok, naponként csak 33.3 fillért kapunlk minden napra. Ezért kérjük tit­kár elvtársat, hogy hallgassa meg panaszuu­' kat..« stb., stb. T. Nemzetgyűlés! Tudom, hogy *az OTI elnökségénél és igazgatóságánál megvan a jó igyekezet, hogy ezt a kérdést rendezzék. A közönyösséget más oldalról tapasztaljuk. Ep« Pem az OTI elnökének szorgalmazására történt 6z, a legújabb intézkedés is. amely április level életbelépett; ezt el kell ismerni- A föld­reform mellett a mezőgazdasági munkásság' szociális biztosításának kiépítése lenne a de­mokrácia egyik legnagyobb alkotása, kérem tehát a kormányzatot, gondoskodjék intéz­wiényesen arról, hogy a mezőgazdasági mun­kásság a szociális biztosítás terén a többi dol­gozó réteggel egyenlő elbánásban részesüljön. Az idevonatkozó törvényeket akként kell mó­dosítani, hogy a mezőgazdasági munkásság betegség, baleset és öregség esetére intézme­ayesen legyen biztosítva és így kiküszöbölőd­«ek az az egyenlőtlen elbánás, amely eddig a Mezőgazdasági és más foglalkozású rétegek között fennállt. T. Nemzetgyűlés! Néhány szót még az új­I gazdák problémáiról. A földosztás során földhözjuttatott parasztság égető problémája a lakáskérdés. Azoknak még van lakásuk, akik uradalmi cselédsorból lettek önálló gaz­dákká, mert használhatják a volt cselédlaká­sokat. Súlyos azonbam a helyzetük azoknak a földmunkásoknak, akik azelőtt nem uradal­makban voltak alkalmazva, akiknek még há­zuk sem volt, de most juttatásban részesültek és nincsenek abban a nelyzetben, hogy föld­jükre tanyát verhessenek-. (Ballá Dömötör (kg): Lebontották és eladják! -- Vásáry Jó­zsef (msz): És földkunyhoban kell nekik lak­niok. — Milassin Kornél (msz): Egész szép ellenzéki beszéd! Nagyon szép!) Van olyan hely is, ahol nem bontották le és még' sincs lakás. ," Egy konkrét példára is hivatkozom. Meg­említeni, hogy Zimány községben 15 olyan "mezőgazdasági cseléd volt, akik helybeli gaz­dálkodónál szolgáltak és ott lakást kaptak, de most április 1-ével, mint földhözjuttatottaknak ki kell költözködniöjc, mivel azokba a lakásokba a gardák új alkalmazottakat költöztettek. Az ország több vidékén is fordul elő hasonló eset. Éppen ezért a kormányzatnak sürgősen gondoskodni kellene arról, megfelelő hitelke­ret létesítésével, hogy az újgazda felépíthesse a maga hajlékát. Vannak olyan esetek is, hogy az újgazda a kapott földet kiadja bérbe tehetősebb gazdák­nak, ő maga pedig elszegődik máshoz dol­gozni azért, hogy lakáshoz jusson- Jobb eset­ben az is előfordul, hogy a földet családjával munkáltatja meg, ő pedig másnak dolgozik lakásért Nem kell bővebb magyarázat ahhoz, hogy az ilyen újgazda saját földjét nem mun­kálja meg kellőképpen, ennek következtében ő maga nem erősödhetik meg és a gazdasági munkák hiányos elvégzésével a nemzetgazda­ságnak is kárt okoz. Sürgősen rendezni kell tehát az újgazdák házépítési kölosönének ügyét is. A földosztás során igen sok újgazda ke­rült abba a helyzetbe, hogy kapott földjét csak úgy tudja megközelíteni, ha az állami erdőbirtokokon keresztül vezető dűlőutakat használja. Az állami erdőgazdasági üzemek azonban megtiltották ezeknek az^ utaknak használatát, tehát a gazdák—arra kényszerül­nek, hogy valamilyen más úton közelítsék meg földjüket. így sokszor csak - többórás kerülővel juthatnak el munkájuk helyére. De nemcsak az állami erdőgazdaságok, hanem egyes nagygazdák, valamint a mentesített földbirtokosok is megtiltják az ilyen utak használatát- Módot kell találni arra, hogy ezeknek az utaknak használata ne tiltassék meg. már csak azért se. hogy^ ne kisértsen a feudális világ emléke, de az észszerűség és a munkaidő kihasználása is ezt követeli. Meg kell említenem még azt is, hogy föld­műves népünk kulturális igényekkel is jelent­kezik. Vannak gazdák, akiknek detektoros rádióvevőkészülékük van és azért ugyanany­nyit kell fizetniük, mint amennyit a városi lakosság fizet, ahol három-négy lámpás, sőt világvevő szuper-rádiókészülékeket használnak. (Közbeszólás a kisgazdapárt oldaláról: Ugy van! Aránytalan!) Szükséges volna olyan rendelkezést hozni, hogy a detektoros készülék után kevesebbet kelljen fizetni. T. Nemzetgyűlés! Csak nagyjában körvo­nalaztam a magyar mezőgazdaság égető pro­blémáit és inkább csak az azonnali, a sürgős teendőkre igyekezteni rámutatni. Szerettem volna még a földműves szövetkezetek kiépíté­2 4*

Next

/
Thumbnails
Contents