Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-116

285 A nemzetgyűlés 116. ülése 1947. évi március hó 27-én, csütörtökön. 286 be a képviselő úr, s ezzel az üzem rentabilitásának rohamos romlását így hozta ki: az államosított üzem íme így dolgozik, (Schiffer Pál (szd): Sulyok-féle hasszámok! — Révai József (kp) : Ezt h ívják »jóhiszeműségnek« ! — Pásztor Imre (szd): Ez a «tendencia! — Révai József (kp) ^»Szakértelem! Jóhiszeműség!« holott mindenki tudja, aki számokkal dolgozik, hogy egy ilyen egész évre szóló jutalmat el kell osztani, nem pedig megterhelni vele annak az egy hónapnak gazdasági számvetését. Viszont azonban — és ezt bizonyára Sulyok képviselő úr is ugyanolyan jól tudja, mint én és más, aki számokkal valaha is dolgozott — ha ezt elosztotta volna tizenkét részre, akkor nem jött volna ki a 48%>. (Ügy van! Ügy van! a szociáldemokrata', és kommunistapárt sorai, ban. — Spitálszky Károly (szd) : Nem lett volna olyan nagy a demagógia!) Újra visszatérek az alacsony színvonal kérdéséhez. Ha az elmúlt huszonöt év alatt eltűrtük azt, hogy a magyar munkásnak negyedannyi kenyér jusson, mint amennyi az ameri-t kainak jutott, akkor nincs joga a magyar nagytőkének ahhoz, hogy ma, nem is egy esztendő államosítása után, egy könnyelműen megkezdett háború pusztításai következtében szükségszerűen jelentkező nagyobb beruházások idejében, ő reklamáljon magasabb életszínvonalat az üzemek dolgozói részére, és ezt rajtunk reklamálja. (Ügy van! Ügy van! a szociáldemo. krata-t és kommunistapárton.) Ezzel kapcsolatosan azonban még vissza kell térnem Sulyok képviselő úrnak egy másik beszédére, amelyet egy vidéki gyűlésen mondott, (Spitálszky Károly (szd): A hordóról!) és amelyben 17%-os munkabérszíntről beszélt. Engedjék meg, ezeket az ilyen számokat egyszerűen légből kapottaknak kell minősítenem. (Révai József (kp): Enyhe szóval! — Felkiáltások a szociáldcmokratapárt oldaláról: Hasszámok!) Bizonyára tudja, hogy ha az akkori adatokat néggyel szorozzuk, ez nem a helyes eredmény. A reálmunkabért nem így

1 kell kiszámítani, a helyes összehasonlítás a munkáscsalád szükségletének megállapítása 193&ban< és ennek összehasonlítása az 1947-es adatokkal. Ekkor pedig az eredmény 50°A>-os reálbér. Ezt kiszámították hozzáértőké. (Révai József (kp): Ö nem tanul! — Zaj.) Akkor 50% jön ki, nem pedig ez a 17o/

ft

. (Vásáry József (msz): Még Révaitól is tanulok, ha vau ami okosat mond! — Juhász István (szd): A csikóról beszéljen!) Ez az, amit nem mondanak egy szóval sem,) A 17°/o-os munkabér bedobása a magyar közvéleménybe nem egyéb, mint bajkeverés és nem egyéb, mint arra irányuló törekvés, hogy a dolgozókat bizalmatlanná tegye a képviselő úr a demokratikus rendszerrel szemben. (Ügy van! Ügy van! és felkiáltások a szociáldemokratái és kommu nistapárt oldalán: Ez a cél! — Juhász István (szd): Kilátszik a csikó lába! — Révész Mihály (szd): »Költő hazudj, csak rajt'ne fogjanak«! — Faragó László (szd): De rajt' fogták! — Schiffer Pál (szd): Be ha egy bankár haizudik, 'az baj!)

So Természetes, hogy a jelenlegi állapotot hosszabb id«ij? fenntarthatónak mi sem tekint. jük, (Ügy van! Ügy van! a szociáldemokrata Várt oldalán.) és nem is volnánk méltók arra, hogy a munkások pártja legyünk, ha a munkásnyomorra akarnók felépíteni az országot. (Ügy van! Ügy van! a szociáldemokrataparton.) Higyjék el a túloldalon lévők, hogy a munkáspártok becsületesen és komolyan veszik hivatásukat és nem hangulatkeltés vezeti őket. . Hiszen egész politikai becsületünk és létjogosultságunk is azon áll vagy bukik, hogy a munkásságnak hogyan tudjuk kivívni és biztosítani a magasabb életszintet, (Ugy van! Ugy van! a szociáldemokrata, és kommunistán párt soraiban.), csak nem elfelejteni azt a mélypontot, ahonnan elindultunk. Hogy hová jutottunk, azt a legjobban bizonyítja, ha elmondjuk, hogy a magyar munkásság erőfeszítése következtében már 1946. októberében elértük az 1937/38. évi havi termelési átlagnak barna szénben 84.8%-át, fekete szén* ben 87-6%át, vasércben 55.9%-át, nyersvasban 69.7% át, aluminiumércben 36.3% "át mangánércben 224-9%-át és ásványolajban 3000%-át. Ezek a számok sokat mondanak, de még többet mondanak akkor, ha összehasonlítjuk azzal a szinttel, amely 1945 júniusában volt, amikor tulajdonképpen a rendszeres munka megindult. Az emelkedés azóta — csak durva átlagban mondom — egy és félszeres, két és félszeres, de tízszeres, sőt harmincszoros is. Mit bizonyítanak ezek a számok? Lohet rosszakaratúan beállítani, hogy 1945 júliusában szétzüllött volt az apparátus, nem volt munka^ fegyelem, ezzel szemben az igazság az, hogy a munkáspártok propagandája a itöbbtermelésért — nem a maguk, hanem az ország érdekében — a munkások fáradhatatlan tevékenysége, szintén nem a maguk, hanem az ország érdekében — csodát müveit. Ha a csodát szerény értelembon fogjuk fel. ha csodának tekintem azt, hogy ,

a pincelyukban váló élet után, a sok nélkülözés és szenvedés után megindultak a vasutak, termelnek a gyárak, telítődnek a raktárak, megmozdult a kereskedelem, egyszóval csodának tekintem magát az életet. ^ Es amilyen mértékben omelkeditek la munka- lehetőségek, emelkedett ja munkáslétszáim is. Nem igaz tehát az a sokak iáit»! terjesztett rágiailom, hogy a munkás elkerülte munkáinlyét a felszabadulás után. ellenben igaz az, ihogy amint egy talpalatnyi hely jutott számára, azonnal beállt a múnkapuid -mellé. Nem is a stabilizáció idejéről beszélek, amikor a batyuzás és feketézés már csak a megszervezett tőkével rendelkező uzsorásokra korlátozódott, haneirn

1 iaz infláció idejéről beszélek, az 1946-os évről, atmikor januártól dictcemberig 27.2 százalékkal nőtt a munkáslétszám, szakmánkint más és más arányban. A legnagyobb létszámemelkedés a fonó- és szövőiparban volt, ahol több mint ia, kétszeresére emelkedett a munkáslétszám, és itt köszönettel (kell megemlékeznünk a magyar termelést először megindító orosz pamutimportról. Az ds gyakran elhangzott, hogy különböző jogcímeken többen sétálnak a gyárak kapuin belül, mint ahányan dolgoznak. Ezzel szemben az igazság az, hogy a szakmunkások munkaórateljesítménye egy év alatt 35.3 százalékkal emelkedett. Ha podig a termelési érteiket dollárban vesszük számításba, megállapíthatjuk, hogy — természetesen 1946 első hónapjától december végéig változatlan áriakat véve számításba — 41.5 százalékos az emelkedés. Nagyobb tehát, mint amekkora a munkáslétszám vagy a munkaóra emelkedése, ami vilagosfatn bizonyítja, hogy az egy munkásra eső termelékenység is emelkedett. Elismerem, hogy a miunkaisiok teremtménye még nem érte el a békebelit, de vájjon, ami-