Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-103

121 A nemzetgyűlés 103. ülése 1947. évi február hó 28-án, pénteken. 122 íízsíelteeien nem eléig azokkal foglalkozni, .akik betegnek érzik magukat, akik betegségük miatt elmennek a kórházba, vagy a tüdőbeteggondozóba. A tapasztalat a^t mutatja, hogy a tüdőbetegség sokkal korábban kezdődik, mint azt valaki érzi. Hetek, hónapok múl hatnák, félév, hároimmegyedév is elmulihatik, és az illető nem érzi magát betegnek, pedig már megvan támadva a tüdeje, sőt esetleg fertőző is lehet. Ezt csak úgy lehet megállapítani, ha végigvizsgálunk egy sereg egészséges embert, Ikülönösen a legveszélyesebb fertőzésnek kitetteket, — a gyermekeket. Itt egész vizsgálatsorozatról van szó, szűrővizsgálatról, sorozatos röntgenről, és ehhez nagy apparátus szükséges. 1943-ban munkásokon végeztek ilyen vizsgálatokat. Akikor 55.000 embert vizsgáltak meg. Most, 1946 október végéig sikerült 10.000 embert megvizsgálni és a statisztika eredménye, amelyet ebből ,

a két vizsgálatsorozatból, tehát ará 1943-as és az 1946-os vizsgálatsorozatból le lelhet vonni, az, • hogy most a munkások között majdnem 50%-kal több tuberkulózist találtak, •— olyant, amelyről az illető nem tudott — mint ezelőtt. Méltóztatnak tehát látni, bogy itt milyen nagy feladatról van szó. Majdnem két és fél millió — 2,300.000 — gyermeket kellene átvizsgálni, aminek költsége nem kevés, mert hozzávéve azt az oltóanyagot, amiely szükséges, az első (évben 2.5 millió, később pedig évi 1 millió forint költséget jelentene a gyermekek állandó ellenőrzése. A hároméves terv hat új készüléke ti kontetmplál, amelyek évenkint másfél-kétmillió gyermek és felnőtt átvizsgálását tennék lehetővé. Nagyon nehéz és megoldatlan probléma hazánkban a kórházak tüdőbeteg osztályának kérdése. Azzal tudniilliki hogy én mégállapítottam azt, hogy valaki tüdőbeteg, és esetleg ellátom tanácsokkal a tüdőbeteggondozóban, az esetek: nagy; részében a dolog nincs elintézve. À betegek nagy része kórházba való. Az általános vé, lemény külföldön is az, hogy nagyjában anykórházi ágy kell a tüdőbetegek számára amenynyi az évi halálozások száma. Ha teíhát, — amint mondottam, — évenkint 13.000 eaxuber hal meg tuberkulózisban Magyarországon,- ez azt jelenti, hogy 13.000 kórházi ágyra volna szük, ség. 1944-ben volt 6500 ágy, tehát nem egészen a fele ennek, 1945 elején összesen 800 volt, tehát alig valami. 1947-ben ez a szám felemelkedett 3500-ra, azaz még mindig 10.000 ágy kellene ahhoz, hogy a tuberkulózis ellen igazi küzdelmet tudjunk folytatni; 10.000 ágy költségei 300 millió forintéit tesznek ki. Méltóztatnak teahát látni, hiába mondjuk azt, hogy ne beszéljünk a háborúról. Kell beszélnünk a háborúról, mert ez juttatott minket .abba a nyomorúságba, hogy egyelőre nem tudunk több ágyat biztosítani, mint a szükséges ágyak számának egyharmad vagy egynegyed részét. Mindent meg kell tehát tennünk ezen a téren, mert hiszen minden beteg fertőzi a másikat, ha azonban izoláljuk, és ezzel kikapcsoljuk â fertőzésből, akkor a betegek száma csökkenni fog. Nem szeretnék most kitérni azokra a részletekre, amelyekről az előadó úr is beszámolt, hogy milyen kastélyokban, milyen kórházi osztályokat állítunk fel. Mindez folyamatban van, úgyhogy itt lényeges javulás várható. Van egy • nagyon fontos kérdés, amellyel beleütközöm egy másik problémakörbe, és ez az, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem természetesen szakorvosok által történik, és szakorvosokban éppen a tuberkulózis terén meglehetősen hiány van. Eljutottam tehát a szakorvosképzés kérdéséhez. És ha már itt tartok, akkor engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy felhívjam figyelmét arra az anomáliára, amely abból áll, hogy nem egységes az orvosképzés; Az orvosképzés, az orvostovábbképzés és a szakorvosképzés ugyanis nem az egészségügyi kormányzat, a népjóléti kormányzat hatáskörébe tar- • tozik. Az előbb Stühanerné képviselőtársam felszólította a miniszter urat, hogy intézkedjék, mert azt hallotta,'hogy Debreceniben és Budapesten a klinikák leállnak a széjihiiány miatt. Azt: hiszem, Stübmerné képviselőtársam nem tudja,, hogy a klinikák nem a miniszter úr alá tartoznak, haneam 'a kultuszminiszteir úr alá, tehát a miniszter úrnak egyáltalában nincs^módja a kultuszminiszter úr alá tartozó klinikákon segíteni. Ez a helyzet végig az egész vonalon. Vannak intézmények, amelyek a kultusztárcához tartoznak,, vannak intézmények, amelyek a f óvárosihoz tartoznak, vannak intézmények, kórházak, amelyek a népjóléti minisztériumihoz tartoznak és így tovább és ezek a maguk intézkedéseinél egymásról nem is vesznek tudomást. Egyik helyen, például a f óvárosi kórházakban lényegesen jobb az' ellátás, mint a klinikákon, ahol, — íha sikerül a költségvetést megvalósítani! — egy beteg élelmezése rosszabb lesz, mint a rabok élelmezése a fegyházban. (Veress Anna (pik): Nehezen!) Méltóztassék csak utánanézni a számoknak. Más téren, is ilyen lehetetlen a helyzet, mert hiszen méltóztatnak látni, hogy a népjóléti miniszternek szüksége volna tuberkulózis-szakorvosokra, ezeket a kultuszminisztériumnak kellene rendelkezésre bocsátania, de itt nincs meg az a szoros, összefüggés, amely egységes igazgatás esetén megvolna. Az egész helyzetet ez jellemzi. Most például e\gy rendkívül fontos probléma előtt áll az orvosi fakultás. Méltóztatnak tudni, hogy rendkívül sok orvostanhallgató iratkozott be r tavaly az egyeteynre. Ezeknek gyakorlati kiképzése a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Gyakorlati kiképzésük csak akkor volna lehetséges, ha a fővárosi kórházak olyan mértékben vennének abban részi, mint ahogy az egyetem klinikái. Ez azonban nem történik meg és ' pedig adiminisztratív okok miatt: azért, mert nem egy kéizben vannak a kórházak. Ha a klinikák és a kórházak egy kézben volnának, ha egységes közegészségügyi igazgatás, volná, akkor lehetetlen volna az, amivel mostvszembenállunk, bogy nem lehet orvosokat kiképezni azért, mert az egyik kóriházba nem' menet be a medikus és a másik kórházba beméhet. Az idő nagyon siet, úgyhogy csak egészen röviden szeretnék még néhány fejezetet inkább csak megemlíteni. (Dénes István (pk): Halljuk!) Egy másik nagy probléma a tuberkulózis mellett természetesen a nemibetegségek • kérdése. Ez megint olyan kérdés, amely minden háború után jelentkezik. Nem tudom, méltóztatnak-e tudni, |hogy az amerikai zónában, Németországban a lakosságnak jelentékeny szá; zaléka szenved friss szifiliszben. Nemcsak a mi bajunk, hogy a nemibetegek szánna, megszaporodott, hanem ez általános világ jelenség, mint minden háború után. Hogy számokat mondjak, J940-ben — ez megint csak vidéki statisztika, nem budapesti — körülbelül 7500 új beteg jelentkezett a neanibeteggondozókban, 1941-ben, tehát a háború megindulásakor, már 13.000, 1945-ben valamivel kevesebb, 11.000 és 1946-ban ismét több: 16.000. , , Ez a' statisztika, nemibetegekrol leven szo,