Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-112
951 A nemzetgyűlés 112. ülése 1947. évi március hó 19-én, szerdán. 952 a szociáldemokratapárton.) Hát ebből én csak azt az értelmet vonhatom le, hogy ^ igenis, a kisajátítás vonatkozik a kisiparosság műhelyeire, termelő eszközeire is, mert hiszen azok a kisiparosok, akik 5—6—8—10 segédet foglalkoztatnak, már kisajátítás;, államosítás alá kerülnek. (Egy hang a szociáldemokratapárton: Ez a demagógia!) Ebből az következik, amit különben a miniszter úr is megerősített beszédében, hogy ő igenis azon az állásponton van, amit ma is mondott. Tárgyilagos Vagyok, ezért a hivatalos szöveget idézem (olvassa): »Végeredményben célunk a termelő eszközök tulajdonának megváltoztatása, s legvégső célunk az, hogy a magántulajdon helyére a köztulajdont állítsuk«. (Nagy Vince (msz) : Ez nyilt beszéd! Ez hivatalos Programm. — Némethy Jenő (msz): Ugy van! Nem kell letagadni. Nagy Vince (msz): Meg kell mondani: el akarv ják venni a magántulajdont. — Zaj.) E kis exkurzió után folytatom... (Némethy Jenő (msz): Ez a marxizmus! A Népszava közölte. Nem szégyelni, be kell vallani nyíltan. — Nagy Vince (msz): Nem szégyen, hogy elveiket Valóra akarják váltani! — Közbeszólás a szociáldemokr alapár ton: Ezt csinálta 1918-ban! — Nagy Vince (msz): Sohasem voltam marxista és nem is leszek 1948-ban sem. — Zaj.) És hogy igazoljam, mennyire támadó cél és szándék nélkül vagyok, és általában minden felszólalásomban is^ egy másik ujságpéldányra is hivatkozom. Nevezetesen a kultusztárca költ, ségvetésének vitájában azit mondottam, hogy züllött az a felfogás, amely a vallást magánügynek tekinti s erre egy szociáldemokrata képviselőtársam beszédemmel foglalkozva, azt mondotta, hogy: »A képviselő úr durvaságában megmutatkozó türelmetlensége arra enged következtetni, hogy cselekedeteibén sem volna irgalmasabb, mint beszédében«. (Felkiáltások a szociáldemokratapárton: Nyilván!) Elnök: A képviselő úr a tárca 1. 'címéhez kért szót. Méltóztassék a cím anyagánál maradni és nem egy korábbi beszédet idézni, amely e tárcával semmiféle összefüggésben nincs. (Ugy van! Ugy van! a szociáldemokratapárton*) Pászthory István (msz): En csak azt akartam igazolni, hogy a durvaság távol áll tőlem - minden felszólalásomban, bár tulajdonképpen személyes kérdés is volt az., amit itt akartam tisztázni. De hát menjünk akkor tovább. Az iparügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom azt, ami a bőrellátás tekintetében van ma az országban, nevezetesein azt, hogy a cipésziparosok nem jutnalk elegendő bőranyaghoz, s nemcsak hogy nem tudnak új cipőket készíteni, de még a megromlott cipőket sem tudják megjavítani. Ennek az a következménye, hogy egyre több az országban a mezítlábas ember, a mezítlábas asszony, a mezítlábas gyermek, és ez a ragály lassankint átterjed- a városokra is. (Nagy Vince (msz): Majd belépnek Veresi Pé* ter mezítlábas táborába. — Zaj.) A 91.239/1946. számú rendelet előtt 1946 augusztus l-ig az volt a gyakorlat falun, hogy a gazdái az elhullott vagy levágott állatának nyersbőrét bevihette a bőrgyárba, vagy pedig a nyersbőrkeréskedőhöz, és legalább a \ eszelt fejsze nyeleként a bevitt bőrmennyiségnek egytized részét megkapta, mint kikészített ipari bőrt. így azután a gazdaember ós a gazdacsalád mégis cipőhöz, lábbelihez jutott. Ez a rendelet azonban megváltoztatta ezt az állapotot, mert e rendelet következtében 1946 augusztus 1-től kezdve a termelő elhullott vagy levágott állatának a bőrét potom áron kénytelen átengedni a bőrgyárnak, vagy a nyersbőrkereskedőnek, s ezek az árak olyan potom olcsón vannak megállapítva, hogy a sokszor 25 —30 kilométer távolságra levő bőrgyárba vagy bőrkereskedőhöz, illetőleg bőrgyüjtőhöz nem érdemes annak à gazdaembernefe' bemennie, így azután a levágott vagy elhullott állat nyersbőre egyszerűen veszendőbe megy, mert be sem viszik, hiszen nem érdemes bevinni, viszont bőráru, cipő sem lesz belőle, s így a gazdaközönség is és a városi közönség is cipő nélkül, lábbeli nélkül marad, a cipész pedig nem dolgozhat. Hasonló a helyzet a textiláruk terén is, mert ezeknek az ára is olyan magas, hogy az alacsony kereseti lehetőségek miatt ruhát készíttetni szinte lehetetlen. Az ország lakossága legnagyobb részének komoly ruhagondjai vannak. Mind ennek a kormány elhibázott gazdasági politikája az oka. Azt mondhatjuk, hogy a kormány a legelső és a legalaposabb vetkőztető, mert hiszen ha ez így megy, akkor egykét esztendő alatt odajut az ország, hogy lábbeli és ruha nélkül marjad. (Nagy. Vince (msz): Ez így van!) T. Ház! Álljunk meg egy-két szóra az egyre gyakrabban bekövetkező ipari baleseteknél is, amely baleseteket szerény felfogásom szerint kellő előrelátással, gondossággal és szakértelemmel el lehetne kerülni. Ilyenek voltak a csepeli Weiss Manfréd-gyárban; olvashattuk, hogy a Martin-kemencében két alkalommal is olyan robbanás keletkezett, amely derék munkások testi épségébe és- életébe is került. Hasonló szerencsétlenség volt tudomásom szerint Miskolcon is, ahol egy olajgyár szintén felrobbant; ott szintén munkásemberek súlyos megsebesülése és halála lett a baleset következménye. Mindezeket nagyobb gondossággal» előrelátással és a kormány megfelelő figyelmével el lehetne kerülni. Betetőzte ezeket a bajokat a dorogi bányaszerencsétlenség, amelyről Halter Béla, képviselőtársam az előbb már megemlékezett Teljesen csatlakozóim, az ő felfogásához s még csak azt kívánom megjegyezni, hogy hiába vonjuk most^máir felelősségre azokat, akiknek a mu" lasztásáfa, vagy gondatlanságára e szerencsétlenség esetleg visszavezethető, akik az előzetes, preventív intézkedéseket elmulasztották, vagy akik a szerencsétlenség kiszélesedésének nem. állottak az útjába, mert ihászén ezzel az elpusztult emberek életét és. a megsebesültek testi épségét visszaadni úgy sem. lehet. A megmaradt dorogi bányászok munkája minden elismerést megérdemel; tudjuk, hogy körülbelül a régi felszerelés mellett is napi 400 vágón szenet bányásznak. De, ha ők ilyen jól működnek, akkor érthetetlen előttem az, hogy a széneJátás mégis olyan lehetetlenül rossz az országban. Moist már tavasz felé járunk, közvetlen tapasztalatiból tudjuk azt, hogy ez a télen milyen volt. Itt ismét csak egy ellenzéki újságra, a Szabad Szóra, hivatkozom, atoely azt írja, hogy a közhivatalok nagy részében éppen úgy, mint a kisebb magánváll álatoknál, jégvirágos ablakok mögött folyik a munka. Például a járás-