Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-110
765 r A nemzetgyűlés 110. ülése 1947. évi államokhoz, talán megszívlelendő, lia egy vllághatallomi eizit teszi. / De kérdezem, t. képviselőtársaim, minthogy itt arról van szó, hogy egy olyan (típus nevelődjék ki az általános iskoláikban, amely tőil többet kívánunk, mint amennyit a marxista világnézet hívei kívánnak, nem kell-e megkér" deznünk önmagunktól, hogy nem engedjük-e érvényesülni ebben a fontos ügyben a természeti embernek azt a sajátosságát, amely szeí'int a sízegény irigyli a gazdagott, a rab a szabad embert, a szoligla az urat, a rossz haragszik a jóra. (Zaj a szociáldemiokrafapárt oldalán. — Egy hang ugyanott: Egyszerűen ne legyen úri és szolga!) Kérem, az »úr« kifejezés- nek kétféle értelme yam és a szolgakömtös alatt sokszor úribb léleki él, minit amilyen abban a szépen felöltözött emberben van. (Török Julia (sad): Még akkor is, ha irigyli az urat? Az irigység csúnya! — Döbrentei Károly né (kp): Es bűn is! — Mónus^ Illésné (szd): Alázatosnak kellene lenni!) Nem akarjuk tehát leszállítani azoknak törekvését és nívóját, akik a többet akarják egyénileg is és az állaim szempontjából iá az iskoláival elérni* (Zaj a szociáldemokra\tapárt soraiban.) Ne akarjuk eat akadályozni, hanem akarjunk mi is felemelkedni arra a nívóra, amelyet a valláserkölcsi nevelés és világnézet képvisel- {Egy hang a szociáldemakratiapárt oldalán: A társadalmi igazságtalanságokat is az neveli ki? — Zaj a szociá%demokratapárí\ soraiban.) Természetesen ennek megvannak a feltételei: sok mindent áldozatul kell hoiani, késznek kell lenni a többi államipolgár jogainak elismerésére, neim nyúlhatunk az erőszak eszközeihez, ami sok áldozattal és Öniegypzéssel jár. de az eredmény, az a nagyobb érték, amelyet a valláserkölcsi élet és nevelés nyújt. Ez nem játék, mert az »értékért értéket« törvénye áll fenn ezen'a téren is. (Közbeszólás a szociáldemokratapárt oldaláról: Emiért nem szabad politikai agitáicióra használni! — Felkiáltások: Lejárt a beszédidő!) Igten t. képviselőtársaim, ne akarjuk a tömegek számára a valláserkölcsi nevelés hatását gyengíteni, mikor az államnak lelki és szellemi erőforrásai fakadnak belőle. Elnök: Szólásra következik a címhez fer . iratkozott szónokofo közül? Hegyesi János jegyző: Török Júlia! Török Júlia (szd): T. Nemzetgyűlés! (Pászthory István (msz): Na moslfc beszéljen! — Halljuk! Halljuk! a szabadságpárt oldalán. — Egy hang a szociMdemokratapárt oldalán: Hát egy kicsit taíniulhatmakl tőle, ráfér magukra! — Juhász István (szd) :) Arra a sötfét sarokra egy kis világosiság!) Tegnap az általános iskolával kapesölialtbam elmondottam azt, hogy a kifogások ellene nem kultúrpolitikai alapon, történnek, hanem kifejezetten egy demokráciaelllenes oppozíció fegyvertárába tartoznak. Akkor még piem tudtam, hogy ma ai címeknél, speciálisam alz általános iskolával! kapcsolatban a t. Nemzetgyűlés hogyan fog [reagálni. Ma azonban már elénk kerülti eis 1 az egész kérdés, egész délelőtt ezeket a dolgokat boncolták, és nagyon órdekeisi volt figyelni azt a vihart, amely ma a nemzetgyűlésben m külölnléle címeknek, hogy úgy mondjam, örve és leple alatt kitört. <Láfoady Antal (msz): Ez a nemzet hangja! — Gyurkovits Károly (szd): Mi közük maguknak a nemzethez 1 ? ! — Juhász István (szd) : Verik a meilíllüket a nemzettel! Mi közük a nemzethez?! — Az elnök csenget.) március hó 13-án, csütörtökön. 766 Slachta Margit képviselőtársaim valósággal eiragadoitlt volna ezzel iái spirituális fejtegetéssel, ha nem látnám mögötte azt, és nem kellene elmondahlom, hogy eddig'a vallás urai a világom azt a sok slzépet és 1 sok jót, etikailag felemelőt, amiről moslt olyiab sokat hallottunk, nem valósították meg, eddig még megvalósítva nem láttuk, és amikor arról beszélünk, hogy az ember valóban tanuljon) meg önmagám unaíkodnfi, és ezt aa iskolában' kell megtanulni, akkor ki kell jelentenem, hogy úgy látszik, íajz eddigi iskolarendszer és az eddigi iskolapolitika sohaisiem volt jó, és nem volt alkalmas arra, hogy ezt a nuagasabbrendű embertípusit az iskolákban ki tudja termelni, ezek szerint tehát amit eddig hallottunk, megbukott, és valami új! vonalon kell kísérleteznünk. (Juhász István (szd): így van!) r Itt voltaképpeni politik>fl& harcok dúlták a végletekig, mert akárhogyan nézzük a kérdésekéit, amikor ilyen dolgok vetődnek feil, hogy például a SEOciáldemokratapárttal kapcsolatban megkérdezik, — mert ez is megtörtént — hogy almikor bejötlték ide ai németek, vájjon hol vollfc az ellenállásunk, akkor el kell mondanom, amit a t. Nemzetgyűlés talán el méltózitatott felejteni, hogy 1944 március 19-én, az első napon, amikor ai németek betették ide a; lábukat amikor eljött ide a Gestapo, a munkásvezérek kavétel nélkül a Gestlapóhoz kerültek. Ami az ellenállást illeti, legfeljebb csak egyes emberek, egyes elvtársak ellenáll ásla. üsmeretes, például Szakasits Árpád elvtársunké, de volt ellenállás. (Gróh József (pk): Hogyan tartozik ez az iskolaügyhöz? — Juhász István (szd): Erről van saó! Ott kérdezték, hogy hol voir tunk akkor!) Az is felvetődött itt többször, — éppen Slaelhta képviselőtársaim szájáról is — hogy a dikttiatúrára törők féltékenyeik az Úristenre. Most meg kell kérdeznem, hogy 1945-ben, amikor Magyarorjsizág f elszabadult a német csizma nyomása alól, tettünk-e mi kísérleteit, diktatúrára? Senki sem 'vitathatja) el, hogy akkor megvolt erre a lehetőség. (Ügy van! Ügy van! a kommunista/párt és a szoeiáldemokratapart soraiban. — Ellentmondások a szabadságpárt somiban. — Juhász István (szd): Nem éltünk vele! Megtehettük volna, de mlem tettük! — Egy hang a szabadságpárt oldalán: Kisebbséggel? —• Juhász István (szd): Megesinálíhai'tnk volna kisebbséggel is!) Egészen más van itt a kérdés^ mélyén. Az a kérdés, hogy miaigámügy-e a vallás valgy közügy-e ai vallás, és a »magánügy—közügy« kérdései között hogyan burkoljuk a lényeget, a lényeg pedig a hatalmi kérdés. E mellett a. hatfeími kérdés) mellett sorakozik fel a szabadságpárt, amikor arról van szó. hogy a vallás szerintük nem magánügy, — amit mi) akarunk kányilváníltáni — hanem! közügynek minősítik, akkor olyan példákalt hozmaik ide elénk, amelyek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy példaképpen hasizmai ják fel azokialfc. Nagyon gyakran hallottunk itt ma délelőtt; az angol demokráciáról beszélni, csak éppen azt felejtették el, hogy az aingol demdkráciabain. igenis, magáinügynek nyilváJnították a vallásit nem pedig közügynek. E mögött tehát, igenis, haitaüonii kérdés van. Haltalmi kérdés ai deimiokráciámiak és a fasizmusnak egymással való viadala; (Zaj á szabadságpárt és a szociáldemokratapárt oldalán. — Az elnök csenget.) Nem hagyom mar garni zavarni, rövid az időmKultúrk érdesek, kultúrpolitika örve alatt » J