Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-104
241 A nemzetgyűlés 104. ülése 1947. évi március hó 4-én, kedden. 242 törekvésekét és a Habsburigrcsalád érdiekeit, nemkülönben a kapitalista érdekeket. (Ügy van! Ügy van!) Ez a honvédség azután a világ-háborúban elpusztuliti és a monarchia felbomlása következtében a 'közös hadsereg 1 is felbomlott. 1918-ban az akkori első inieimzeti kormány, amely Károlyi Mihály veretése alatt alakult meg, kísérletekeit tetlt arra, hogy újból felállítsa a honvédségeit, az idő rövidsége miatt azoin~ ban ezt nem sikerült megvalósítani. Méltóztatik tudni, hogy az 1918-as kormány 1 külpolitikai okokból lemondott és helyébei lépett a tanácskormány. A tanácskormány 1919-ben kénytelen vOlt felállítani egy hadsereget az ország épségének megtartása végett- Az ország integritása követelte m&g ennek iái hadseregnek a felállítását. Ez a hadsereiaí nem volt reguláris hadseregt és főképp proletárokból állt; ezek bizony elég hiányos kiképzéssel ési felszereléssel fogtak hozzá a haza védeliméhez.. (Szén the József (kg): Sitromfe'ld megzavarta a cseheket! — Csizmadia Lajos (kg): Tomber Jenőről 1 se feledkezzünk meg! — Helyeslés.) Meg. kell mondani: Böhm Vilmos.i Stromfeld! Aurél, Landler Jenő és a többiek vezetésével ez a csekélyszámú vörös hadsereg valóban csodát művelt. (Ugy van! Ugy van!) Sikerült visszaszorítani az ellenséget a FelvidékrőlArról azután a vörös hadsereg nem tehetett, hogy a kormány visszarendeHlte a csapatofcaltl a Felvidékről a Tiszavonal védelmére. A hadsereg elvesztve a győzelem gyümölcsét, bensőleg is megingott, de ennek ellenére is megtartotta harci készségét és nem sikerült volna a Tiszánál sem leverni, ha nem akadtak volna áruló tisztek, akik a hadsereg elárulásával Htehëtetlenné tették annak további működését. (Egy hang a kisgazdapárton: A rossz lövedékekké!!) Azoknak az összeesküvőknek, akiket niost a katonapolitikai osztály és a közbiztonsági hatóságok lefogtak, az el'ődei hasonló módon támadtak kínnak a vörös hadseregnek, hasonló módon igyekeztek a vörös hadsereget megsemmisíteni és nem törődvén nizzai, hogy a haiza veszélyben van. nem hazafias, hanem osztályérdekek védelmében elárulták a vörös hadseregét!; így azután nem voUit más hátra* mint hogy a vörös hsdlsereg feloszoljék és a tanácskormány bukása után végleg megszűnjék. 1919-ben, méer a tanácskormány fennállása alatt, összeverődött Szegeden egv elleuforrada(l,mi tisztekből és továbbszolgáló altisztekből álló társaság, amely az akkor Szegedet megszállva tartó francia katonai oarancsnokság félrevezetésével és megtéve sztésével^ zászlóaljakba tömörülhetett, fegyverekhez jutott és Horthy Miklós tengernagyot, a nólai imlaitróízlázadás hirhedit véreskezű leverőjéti megválasztotta fővezérnek. Ez' a szegedi tisztikülönítmény volt az alapja annak a különítményes hadseregnek, amely az országot okkuoálta és éveken át rettegésiben tartotta. Ez &, hadsereg, ezt az ellenforradalmii különítmé~ nyes szellemet, amellyel át és át volt itatva, egészen <ai pusztulásig megtartotta. Ptrónay, Hériias, Oszteaiburg. Bajbarczy, Baky, Franeia-Kiss Mihály és; társaf garázdálkodása és az általuk elkövetett gyilkostságok, zsarolások, rablások és egyéb bűncselekmények sokkal ismertebbek, semmint hogy nekem róluk sokat kellene beszélnem). A siófoki nádas, a tolvajosi erdő, Délpestmegye egypár faluja, Izisák' és Orgovány beszélhetnének azokNEMZETGYÜLÉSI NAPLÓ VI. ról a »hőstettekről«, amelyeket ezek az urak követtek el a magyarság gyalázatára és kompromitt álására. 1920 tavaszán járt itt egy angol szakszervezeti bizottság, amely megvizsgálta a i magyar fehér terror cselekedeteit. 1920 őszén Londonban jártam egy kongresszuson és ott a kezembe nyoimtak egy füzetet, amelynek címe volt: »White terror in Hungary« — Fehér terror Magyarországon. Ebből a- füzetből értesülhetett az egész művelt világ airról a garázdálkodásról, arról' a sok gyilkosságról, ártatlanok kivégzéséről, amely Magyarországon megtörtént. Pirulni voltunk kénytelenek ott Londonban, mikor fejünkre olvasták azokat a cselekedeteket, amelyekkel hosszú időre kompromittálták a' magyar nevet Ez, a különítmény Budapestre jött, a »bűnös városba«, ahova fehér lovon lovagolt be a lovásított tengerész és megkegyelmezett a bűnös városnak. A megkegyelmezés tényét nagyon ^előmozdítottál néhai Krausz Simon bankár és társai nemzeti ajándéka, akik lehetővé tették az akkor anyagiak terén már igen rosszul álló hadsereg további fenntartását. Ezek a nagykapitalisták tudták, hova teszik pénzüket,, nagyon jól tudták, hogy az a nemzeti ajándék, amelyet Horthynak és társainak adnak, busásan fog kamatozni nekik. Egy ki® pogronn' nem érintette őket, mert az legfeljebb a Dob-utcában, a Wesselényi-utcában, a Kazin-y czy-utcában vagy a Sip-uteában lakó szegény zsidókat érintette, őket, nagykapitalistákat nem. Azt viszont tudták, hogy ha ez a, hadsereig megerősödik, akkor a munkásságnak — ahogyan ők szokták mondani, bocsánat a durva: kifejezlésért, de akkoriban ez volt a hivatalos 'szóiami: — »pofa be!« Ebből a különítményes hadiseregből azután a trianoni szerződés értelmében zsoldo's hadse* reg lett. Ez a zsoldos hadsereg meglehetősen kiesd volt hiányosan felszerelve, még hiányosabban kiképezve. S nem sokat törődtek vele. A baj ott volt, hogy azi osztirák-tmagyar monarchiának ^ahány szikkadtagyú tábornoka volt, ahány svábérzeilmű, de mafíyartoodó törzstisztje volt. az mind idetódult Magyarországra és itt mind menedéket talált a neimzetü hadseregben. Tudok eseteket. Amikor például Diósgyőrben voltam, 'annakidején odaküldtek egy cseh hadseregben szolgáló ezredest, aki ott katonai parancsnok volt a cseh megszállási alatt. Amikor a vörös hadsereg 1919 júniusában kivert© aj cseh hadseregét, ez a Szemerák nevű ezredes is eltávozott onnan. Amikor azután leverték a tanácskortmányt és levertek a vörös Siadseneiget, amikor már kiszabadultunk 1920 táján az intérnálótáiborból!, a hajmáskéri pokolból, akkor egy alkalommal találkoztam Budán ezzel a Szemerák nevű ezredes, úrral és megkérdeztem tőle : »mi az kérem, maga a nemzeti hadsereg ruhájában van itt?« »Hogyne ké* rem« — mondta természetesen németül, mert magyarul a vitéz úr nem tudott, —- »jetz bin ich Horthy!« Voltak tengerésztisztek, akik szintén átjöttek; az osztrák-magyar tengerészetnéi szolgáltak, egy kukkot egész életük alatt nem tanultak meg magyarul s itt Magyarországon beosztást nyertek. {Közbeszólási a kis m gazdapárton: Legfeljebb nyugdíjat kaptak!) Ahány magyarkodó sváb szikkadtagyú törzs'tisztje és generálisa volt a régi osztrák-magyar hadseregnek, az mind idemenekült Magyarországra, penetrálta a magyar hadsereget, úgyhogy amikor honvédségünk még zsoldos had16