Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-104
229 A nemzetgyűlés iOL ülése Í9Í7. számára biztos alapot áldozatkész [magatartással» becsületes koalíciós kormányzással. T. Nemzetgyűlés! Itt meg- kell említenem, hogy az én számomra jelentős állomást jelent •'àz, hogy szerény hangomon keresztül a honvédelmi tárca költségvetési vitájában szót kér és szót kap, szóhoz jut az újpesti szellem, a magyar demokráciának ez a sajátos szellemisége, amelyet ez a imunlkásváros a felszabadulás pillanatában megteremtett és amelyet azóta is híven őriz minden becsületes polgára és amely számunkra biztosítja a napjainkban sokszor emlegetett félelemnélküli életeit. Nagyon egyszerű titka van annak, hogy) az újpesti polgár és munkás, közlhivatialnoik és iparos kereskedő^ és minden tisztességes dolgozó félelem nélkül élhet. Nevezetesen a becsületes és zavartalan koalíció, amelyet az újpesti demokratikus pártok megvalósítottak és fenntartottak. (Némeíihy Jenő {mez): Brávó!) Nálunk nincs válság és összeesküvés, mi ilyeneket nem is védünk. (Némeihy Jenő (imsz) : Példakép ez a nagy koalíciónak!) A párttagok hű fiai pártjaiknak, de mindenekfelett tartják az egész nemzeti közösség, a -magyar haza érdekeit. Tiszta lelkiismerettel, őszinte hit a demokráciáiban, rendíthetetlen hűség a magyar köztársasághozi és annak helyes alkotásaihoz, ezeket az értékeket őrzi koalíciónk és ilyen szempontok szerint szóltam és szólok hozzá a honvédség kérdéseihez is. T. Nemzetgyűlés! Említettem teihát, hogy nem védünk ösiszeesküvöket, sem azokkal cimboralókat. A tiszta, becsületes, koalíció megvalósítását és megerősítését mindennél fontosabbnak tartom. Nem hallgathatom] azonban el, hogy a legutóbbi napok isajtóközlései nem szolgálták mindenben a koalíciós béke^ és a tárgyilagosság szellemiét. Ezt azért említem fel az igazság szolgálatában, mert a honvédelmi miniszter úr személyével kapcsolatosan elhangzott összeesküvési főtárgyalási anyagot kivonatosan és némileg hátrányosan közölték. Világosan felderítették, hogy. a miniszter urat a párt védőerőbizottsági ül'ésére^ hívták meg. Nem tudom, hogy a; nemzetgyűlés tagjai tudják-e, hogy miről van szó, olvasták-e ezt a közlési Ezt az ülést már előbb lefújták, az öeszetjövetel valódi céljáról természetesen sem neki, sem másnak tudomása nem lehetett. • Mélyen t. Nemzetgyűlés! Nagyon kell vigyázni a tollal, ha egy pártvezető egyéniségéről van szó. Nekami még hozzá kell tennem azt, hogy a honvédelmi miniszter úr hivatalba lépése után és azóta is állandóan a; legélesebb ellentétben állott ezzel az úgynevezett Jaczkóféle csoporttal. A miniszter úr töbibíaben kije-\ lentette, hogy éretlen tacskóknak tartja ezt^ a társaságot, akikkel szóba; sem áll, megbeszéléseket csak komoly képviselőkkel óhajt, felviláv gosításokáTt csak megbízható, érett és. felelősségérzettel áthatott férfiaknak hajlandó adni. De nem is felelt meg' az összeesküvőknek az ő személye a tárca betöltésével kapcsolatban, ők egészen másra gondoltak. Nem is felelhetett - meg nekik és céljaiknak egy olyan ember, aki a Horthy-rezsim alatt egy percig sem szolgált, a letűnt korszak vezetőivel soha semmiféle kapcsolatban nem állt. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Abban a vitában, amely tehát arról szól, hogy van-e szükség honvédségre és milyenre, nyilván és egyértelműen, csak a mellé állhatok, hogy honvédségre igenis szükség van. Midőn elvetem azt a régi mondást, hogy a háború a dipévi március hó 4 én, kedden. 230 lomácia más eszközzel való továbbf oly tatása, mert békeszerető nép vagyunk, én békeszerető nép fiának érzem magam, háborúba, keverni népemet soha többé nem óhajtanám, és nem tűrném, hogy ezt tegyék, ugyanakkor meg kell állapítanom, hogy honvédségre igenis szüksége van ennek a nemtzetnek. A mkr felsotrolt okokon kívül nyilvánvalólag azért van szüksége, mert egy demokrácia Csak akkor tarthatja magát, -?vmint a weimari példát oly sokszor szokták elmondani, — ha ennek a demokráciának meg van a védelme. T. Nemzetgyűlés! A jól ellátott, felkarolt, helyesen^ szervezett., demokratikusan nevelt honvédség erős vára lesz a független magyar köztársaságnak. Ebben a reményben a költségvetést magam és pártom nevében elfoga• dorn. (Taps a Héz minden oldalán.) Elnök: Szólásra következik a kijelölt szónokok közüli Futó József jegyző: Kovács István! . Kovács István (kp): T. Nemzetgyűlés^ Az előadó úr felvetette a kérdésit: van-e szükség ebben az országban hadseregre? Mi, magyar kommunisták, erős, szabad, független és demokratikus Magyarországért harcolunk és ezért akarjuk, hogy önálló, demokratikus néphadseregünk is legyén- Magyarországnak is szüksége van erős hadseregre, országunk, demokratikus köztársaságunk és belső readünk megvédésére, mert nem lehet független és szabad az az ország, amely nem rendelkezik önálló hadsereggel. T. Nemzetgyűlés! Amikor a honvédelmi költségvetést tárgyaljuk, röviden meg kell emlékeznünk a magyar hadsereg nagyszerű tradicióiról. Mi, magyar kommunisták büszkék vagyunk Hunyadi János, Mátyás király, Zrínyi Miklós, Kákóczi Ferenc és az lS48-as szabadságharcosok dicső haditetteire. Büszkék vagyunk az 1919-es vörös hadseregre, amely Stromfeld Aurél vezetése alajfct harcolt. (Taps a kommunistapárton.) Nagy hadvezéreink, hős csapataink azért szereztek haditetteikkel elévülhetetlen érdemeket, mert a magyar függetlenségért, a szabadságért, a haladásért ontották vérüket. De nem- lehetünk büszkék azokra a harcokra, amelyekben a magyar hadsereget 'népünktől idegen, magyarellenes, német érdekek védelmére használták fel. A ; letűnt népellenesi Horthy-rendszer hadseregének a története és cselekedetei a magyar katonai erények megcsúfolását és megtagadását jelentették. Horthy ék álhazafias jelszavai nem a magyar szabadság és függetlenség, mem a mi népünk érdekeinek megvédésére nevelitek ós használták fel hadseregünket Egy emberöltő alatt kétszer vitték bele a háborúba és pusztították el idegen, német tőkés érdekekért régi honvédségünk színe-javát. Magyarországon a dzsentrikből álló úri kaszt a régi hadsereg tisztjeinek legnagyobb része — akiket Horthyék és a sváb vezető tisztek népellenes gyűlöletre, az uralkodó rendszer hű kiszolgálására neveltek — magas tökélyre emelte a hazaárulást. Ha a magyar tiszteket és katonákat a magyar katonai tradiciók szellemében demokratákká, igazi hazafiakká nevelték volna, akkor 1941-ben hazánk érdekeiért sikraszállva, Tito jugoszláv hadseregének útját követték volna. Sajnos, nem ezt tették, hanem hátbatámadták a Szovjetuniót és segítettek politikusainknak katasztrófába dönteni országunkat. Amikor 1944 nyarán már világosan látható volt, hocy Németország elvesztette a 15*