Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-93

283 A nemzetgyűlés 93. ülése 1947: évi február hó 11-én, kedden. 284 sem magának hisznek, hanem Szeder Ferencnek!) Amikor így a két esztendő gazdaságpolitikai' mérlegét állítjuk össze, akkor termesze-testai beszélnünk kellene még — és mindennél iukább — a népnevelés, a köznevelés problémájáról, hiszen éppen mi szocialisták számtalanszor elmondottuk, hogy a magyar nép nagy tömegeinek a 25 esztendős ellenforradalomban ffélr en eveit, politikailag öntudatlanná és gerinctelenné tett tömegeknek gerincessé tétele a magyar demokrácia egyik legelső kötelessége. Senki nálunk jobban ennek szükségét nem érzi. Es kellene beszélnünk az államapparátus « átalakításának és a reakciós maradványoktól való teljes megtisztításának kérdéséről is, hiszen az igazolással és a, B-listával együtt a régi magyar államapparátusnak legfeljebb 10—12 százaléka cserélődött ki, 85—88—90 százaléka ma is ugyanaz, amely olyan lojálisán, olyan szakszerűen, olyan haladó módon szolgálta a kormányt az ellenforradalom, alatt, amely minden kormánynak kivétel nélkül egymásután olyan készséges kiszolgálója volt. Kellene erről beszélnünk, az állami apparátus kérdéséről azért is, mert annakidején a weimari köztársaságról írta meg egy kitűnő^ né-, met író egy riportregényében, amelynek címe: »Der Kaiser ging, die Generäle blieben«, hogy a császár elment, de a tábornokai ittmaraditak.

27 Ennek mintájára megírhatnék a mai magyar demokráciáról most, hogy a kormányzó elment, de főszolgabirái, miniszteri tisztviselői, csendőrtisztjei közül jó egynéhányan még itit vannak. Nem akarok erről részletesen beszélni, mert nem engedi meg az időm és meri nagyon keveset értünk él éppen ezen a két területen: a népne.velés és az állami apparátus átalakításának területén, sokkal kevesebbet, mint egyéb területeken. De nem akarok erről azért sem beszélni, mert akármilyen fontosak ezek a problémák, döntő kérdésnek mi természetesen a gazdasági és a politikai hatalom problémáját tekintjük. Es ha így felsoroltuk a két esztendő pozitív eredményeit, ugyanilyen nyíltan és ugyanilyen őszintén,foguhk beszélni negatív oldalairól is. Ugy nagyjában három szakaszra oszthatjuk ennek a két esztendőnek történetét: az újjáépítés kezdeti szakaszára, az inflációs időszakra és a stabilizációs időszakra. Természetesen mindenki elismeri, hogy az újjáépítés gyönyörű és tényleg egész Európa csodájára jár. A gyárak, az üzemek újjáépültek. De igen ,1 képviselőtársaim, még nagyon kevés ember döbbent meg azon a tényen, hogy ezeket a gyárakat és üzemeket a munkások építették újjá és mégis a tulajdonosok, a tőkések tulajdonában vannak. (Ugy van! Ugy van!—«t szociáldemokrata- és kommunistapárton.) Ez azt jelenti, hogy a magyar tőkések tekintélyes részének sikerült két esztendő alatt regenerálni — természetesen mások munkájával — elüusztult értékeiket. Arról is lehetne beszélni, hogy annakidején ez miképpen történt. Amikor a vállalkozók a pincéből kijöttek, azonnal a kormányzószervekhez szaladtak hitelekért, mert hiszen forgótőkéjük semmi nem volt, mi felvetettük /azt a gondolatot, hogy jó volna ezeket az úgynevezett indítási hiteleket valorizálni. Persze, az igent, nagy kapitalisták ellenállásán ez meghiúsult és azt vágták a fejünkhöz, hogy , ugyan miért akarunk valorizálni, ki az, aki a | pengő értékálló voltában kételkedni mer? Két esztendő tanulsága után azt hisszük, nem nagyon kell demonstrálni, miért bíztak a magyar tőkések ilyen /rendíthetetlenül a pengő értékálló voltában! Az újjáépítés alatt, amint ezt én egyízben már elmondottam itt, lényegileg egy különös munka- és szereposztás alakult ki. Az újjáépítéshez a munkások ald.ták à munkaerejüket olcsón, nagyon olcsón, mélyen a békebeli munkabérek alatt, az állam adta a tőkét és á magánkapitalisták szerényen megelégedtek azzal, hogy elvitték a hasznot. (Szolnokig István (kg) : És a parasztok mit adtak az újjáépítéshez? Erről is beszéljünk!) Most az ipari újjáépítésről beszélek, kedves képviselőtársam. (Szolnoki István (kg): A mezőgazdák munkája is kellett ehhez! — Gyurkovits Károly (szd): Mindenki megtette a kötelességét! — Zaj.) Nem tudom Szolnoki képviselőtársam ön őstermelő foglalkozású-e, de az a gyanúm, hogy nem. (Zaj a kisgazdapárt oldalán és felkiáltások: ön kétkezi munkás talán?) Igen. (Közbeszólás a kisgazdapártról: Hol törte fel a kezét? — Gyurkovits Károly (szd): Voltak szellemi munkások is! Nem kell ezt egymás ellen kiélezni! — Zaj.) A munkások adták a munkaerőt, az állam adta a tőkét, a kapitalisták elvitték a hasznot. Bennünket ez nem lepett meg különösebben. Mi, szocialisták, a tőkés társadalmi rendet ebből a szempontból és ilyen elvi aLapról bíráljuk évtizedek óta: ez a kapitalizmus. A tanulságot azonban megjegyeztük magunknak és ez a tanulság, amelyet a magyar tőkések nyilván akaratuk ellenére szolgáltattak, az, hogy a tőkések maguk bizonyították be, hogy nélkülük is lehet termelni, hogy a magánkapitalista ma már nem feltétlenül szükséges tényezője a termelésnek. Aztán jöt,t az infláció. Az inflációval kapcsolatban arra hivatkoztak minden oldalon, hogy egy filyen országos pusztulás következményei alól természetesen az oirszág egyetlen polgára sem vonhaftja ki magát és mi hajlamosiak voltunk arra, hogy ezt elhigyjük. Az olyan méretű pusztulás, amilyen az elmúlt rendszer jóvoltából erre az országra szakadt, valóban szükségképpen mindenkinek az életszínvonalát mélyen leszállította. Ami azonban bennünket nagyon meglepett, hogy miközben az infláció hónapjaiban először napok alatt, azután órák alatt olvadlt; semmivé a munkások és tisztviselők kezében az amúgy is nevetségesen alacsony munkabér, azalatt a másik oldalon, amint mondani szokták, a semmiből óriási jövedelmek és vagyonok keletkeztek. (Gyurkovits Károly (szd): Vagyonokat harácsoltak össze!) Mivel azonban mi olyan szkepitikusakl fagyunk,, hogy neon hisszük el, hogy a semmiből keletkezhetnek /reáljövedelmek, a két jelenség között összefüggést találtunk: az összefüggést magyarán úgy lehet megfogalmazni, hogy az inflációs vagyonok és jövedelmek a dolgozó tömegek véréből, verejtékéből és embertelen nyomorúságából keletkeztek.' (Gyurkovits Károly (szd): Ugy van! — Taps a szociáldemokratapárton.) Nem aiklarunk természetesen sem általánosítani» sem nagy szólamokkal élni. (Nagyiván János (msz) : Nem is tudnak anélkül

w élni!) Nagyon jól ttúdjuk, hogy vannak a tőkések közt is vesztesei a pénz elértéfctelenedésének. Azit is tudjuk, hogy személy szerint nem minden kapiítlaMsta feketézett és spekulált, — bár elég nagy többségük ezt tetté — de egye.