Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.
Ülésnapok - 1945-93
279 A nemzetgyűlés 93. ülése 194? megíkiérdezhetnénk, hogy ezek 'Saerinifc a MÁV, a posta vagy a MÁVAG nyilván már régen szocialdzáltt 1 üzemek, csak azért, mert megelőzőleg lis állami tulajdonban voltak? Erről természetesen szó sincs. Azok ellenbein, akik ki akarják használni — és» helyenként néma sikerrel ki is hasiználják — azsb a féléimet, azt az irtózást, amelyeltl a huszonötesztendős ellenforradalmi és reakciós neve-lés az ország bizonyos rétegeiben mesterségesen felkeltett, nagyra növelt és ébrentartott, a szocializmus mumusával fenyegetőznek azért, hogy népszerűtlenné tegyeneik olyan intézkedésejkieit, amelyek nálunk is és a világ minden más országában DIS elkerülhetetlenek gazdasági, társadalmi iés politikai okokból egyaránt. Mi tehát mean azért 1 vagyumk az áLlamosítás hívei, mert az államosítás szocializálás vagy lépés egyenes úton a szocializmus felé, hanem azért**vagyunk az iálíaimosiítás hívei, •mert államosítás nélkül ma már nem liehet tervszerűen termelni Másodsorban pedig azért vagyunk az állaimpsítás hívei, mert 'meggyőződésünk szerint itt is a politikai hatalom gazdasági alapjairól van szó. Mint mondottam a földreformmal kapcsolatban, a nagybirtokosok poMüdkai hatal/mát csak akkor tudjuk megsemmisítemi, ha megsemmisítjük gazdasági hatalmukat. Ugyanez vonatkozik a magyar nagytőke politikai befolyására is. Meg kell mondanunk, hogy az államosítás tekintetében a hare már sokkal lassúbb, sokkal nehézkesebb, sokkal több akadállyal járt és én felhívom az igen t. Nemzetgyűlés figyelmét fix ÍIB, hogy bizony még a kormánytániogató lapokban is számtalanszor olvastunk olyan cikkeiket, — elsősorban a Magyar Nemzetre gondolok — amelyek például kifejtik, hogy. a dorogi borzalmas ibányakataszitlrófáért nem az a imalgyar bátnyakapitalizmus a felelős, amely 20—30 esztendőn keresztül és a háboirú esztendei alatt végképpen töníkiretette a bányák berendezését, hanem az • az állami kezelés, amely mindössze néhány hónap óta van de facto is érvényben. Hallottunk azután arról, hogy milyen roszRZUI, milyen irracionálisán, amilyen drágán termelnek egyes államosított üzemek. Csak azt nem halottunk soha. egyetlenegyszer siem hogy a magánkéziben levő hasonló természetű üzemek mennyivel teranelnek racionálisabban, olcsóbban, modernebbül, mert akkor kiderült volna, hogy ibár az államosítás 'természetesen nem hozhaltja be néhány hét vagy hónap alatt az előző rendszer rettenetes mulasztásait, kétségtelen, hogy mennyiségi és minőségi szempontból, egyaránt lényegesen javított a termelésen, amit egyébkénlt a szénbányákra vonatkozólag mindéin statisztikai adat napnál világosabban igazol. A harmadik nagy, alapvetően fontos pozitív teljesítménye ennek a két esztendőnek a szövetkezeti törvény. Itt most őszintén meg kell mondanom, hogy a szövetkezeti törvény ellen már teljes erővel megindult az az attak, a támadásoknak az a sorozata, {ügy van! Uffy van! a szociáldeműkratavárton.) amely a földreform r ellem csak ^gészen hanetaiíamul, az államosítás ellen inkább a szabotázs, az időhúzás, a késleltetés formájában, de a szövetkezeti mozgalom és a szövetkezeti törvény ellen frontálisan indult meg. Némethy Jenő képviselő úr, aki a szövetkezeti törvényjavaslat yitflájában ifeílszólalt-, kifogásolta, hogy -mégis csak helytelen és lehetetlen, hogy az eredeti, a jogos tulajdonosok évi február hó 11-én, kedden. 280 — értsd: Wünscheir és társai — kezéből annakidején kivették a Hangyát. (Dénes István (pk): Nem, nem! A nép kéziéiből, a parasztság kezéből! — Pászthory István (msz): Ne hamisítson ! — Dénes István (msz): Ne ferdítsen! — Vásáry József (msz): Ugyanúgy akarják a Hangyát] anegnyergelni, aihogyatn Wünscher nyergelte meg. — Elnök csenget. ,— Vásáry József (msz): Wünscher helyébe mások akarnak beülni!'— Juhász István (szd): Wünscher is paraszt? — Gyurkovits Károly (szd): Ne védjék Wünsohert! Csak Wümscher kezéből lett kivéve, nem a parasztok kezéből!) Amikor mi Némethy képviselő úrnak azt mondtuk, hogy a jogszerintiit tulajdonosok között Wünscher Frigyes is ott van, akkor közbeszólás foimájában azt válaszolta: »Én tisztelem a jogfolytonosságot«. (Dénes István (msz): Akkor ne reám- hivatkozzék képviselő úr!) Én Némethy képviselő úrról beszéltem, az ön nevét nemi is említettem, képviselő úr. (Derültség és taps a szociáldemokratapárt oldalán-) Nem tehetek róla, ha a szellemi rokonság olyan nagy hogy képviselő úr vele akaratlanul is azonosítja magát, (Taps a szociáldemokratapárton.) Némethy képviselő úr akkor a jogfolytonosságra, a jogrendre hivatkozott Wümseherék védelmében (Nagyiván János (msz): Nagyon téved! Nem Wünscheréket védte!) ©s talán nem véletlen, hogy ez a szerencsétlen és gyalázatos összeesküvés, amely néhány hónappal utóbb lelepleződött, szintén a jogfolytonosság és jogrend jelszava alatt indult el. Ajánlom ezt meggondolásra, igen t. túloldali képviselő urak. (Nagyiván János (msz): Mi meggondoltuk, önök pedig gondolkozhatnak!) Megvan a logikájuk ezeknek a dolgoknok. Akinek Wünscher joga jog, annak természetesen Horthy Miklós politikai joga is jog. (Vásáry József (msz): A magyar népé, amely összehozta a Hangyát! — Gyurkovits Károly (szd): A testvérek, csak testvérek!) 26 Igen t. szabadságpárti képviselőtársaim, nekem valamit őszintén meg kell mondanom. Én a pénteki ülésein a napirendi vita során kétségtelenül helytelen fogalmazásban olyasvalamit mondtaam, amiért elnöki rendireutasításfoan részesültem .és azt rögtön tudomásul is vettem. Azt momdtaim, — és ezért utólag kérek elnézést azoktól, a képviselőtársaiimtól, akiket személyükbem nem volt szám dékom támadni — hogy a szabadságpárti képviselők az illegális összeesküvők legális képviselőd. Ez alatt természetesen neon azt értettem, hogy a túloldalon ülő képviselő urak személy szerint részesei az összeesküvésnek. Ha ilyesmiről tudomásom volna, akkor azt nyilván az illetékes hatóságoknak jelentettem volna be, hanem azt értettem, — és ezt természetesen hangsúlyoznom kell — hogy a fcépselő urak '•akár tudják, akár nem, ugyanazokat a gazdasági és társadalmi erőket képviselik jó- vagy rosszhiszeműen, — felteszem, hogy jóhiszeműen — amelyeket az összeesküvők is képviselnek. (Taps a szociáldemőkratapárt oldalán. — Felkiáltások a szabadságpárt oldaláról: Nem igaz! Hazugság! — Vásáry József (msz): Mi ellene voltunk a régi gazdasági kiváltságoknak, ellene vagyunk a mostani gazdasági kiváltságoknak is! — Nagyiván János (msz): Ugy van! Nem kellenek új Wünscherek! — Pászthory István (msz) : Jogi zűrzavart akarnak, politikai zűrzavart! Gazdasági, nagyhatalmat-) Kedves Nagyivin képviselőtársam ne hivatkozzék ön a népre. (Nagyiván János (msz): Maga hivatkozhat? — Pászthory István (msz):