Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-90

9 'A nemzetgyűlés 90. ülése 19i\ ipari munka feltétele a hozzáértés, hogyan gondolhattuk, hogy ez egy egész állam ügyeinek intézéséhez nem szükséges? Azt gondolom, hogy ha most egy kissé áttekintjük a történteket és a következményt, akkor talán magunkban csendben megvalljuk, hogy a népnek hízelgő szavakkal adtunk helyt, amikor elhittük, hogy a földön mindenhez kell hozzáértés, csak a legnehezebbhez, a legfelelősiségteljesebb intézkedésekhez nem, amelyek milliók sorsát és generációk jövőjét döntik el. mert hiszen hogyan fog egy tizenhat megyére összezsugorodott kicsiny ország 2000 millió dollárt- letörleszteni? Fiaink és unokáink is roskadozva a terhek alatt, meg fogják emlegetni apáik és nagyatyáik nevét. De ennéi a kérdésnél talán elmélkedhetnénk arról is, hogy hiba van az államformára vonatkozó alaptörvényünkben, amelyből teljesen hiányzik az Úristen iszent neve és láthatjuk, hogy az emberi természet az isteni kegyelmek nélkül mennyire gyenge, mennyire szereti önmagát. A közügyek kárára saját magára szavaz, ha neki abból valami előnye származik. Ugy tetszik nekem, hogy olyanformán voltak sokan, mint a gyermek, aki ott ül a volánnál és örül, hogy a kocsi fut, ámbár nem érti szerkezetét Igen, a hazánk kocsija is futott most, de belefordult a hozzánemértés folytán á legmélyebb szakadékba. Vagy beszéljünk-e arról, hogy a sanfranciscói okmány elvei és a békefeltételek között milyen óriási ellentét jelentkezik, milyen nagy ellentét? Beszéljünk-e arról a csalódásról, amely bennünket eeirányban ért? Hiszen reméltük, hogy a természetjog, a nemzeteknek az élethez való joga lesz az alapja ennek a béketárgya.lásnak. Nem, t. Nemzetgyűlés, erről nem beszélhetünk. Emlékezzünk vissza arra, hogy amikor a határkérdésekről volt szó és az érdektelenség bejelentetett, amikor a területi igényre és a magyar testvéreinkhez való igényre a hazaárulás bélyege nyomatott, akkor kívülről jöttek olyan hangok, hogy ugyan miért is küzdjenek ők a mi érdekeinkért és jogainkért, ha mi nem tartjuk indokoltnak, hogy értük harcoljunk, sőt azt állítjuk, hogy ezirányban nincsenek is igényeink. De főleg beszélhetnénk arról, amiről minden legyőzött nemzet tárgyalt, — hogy egyáltalában aláírjuk-e a békediktátumot vagy nem. Hozzáértők azt állítják, hogy ha aláírjuk, ha nem, ez a gyakorlatban mindegy. Lehetséges, én nem vagyok jogász. Azt azonban tudom, hogy morális értelemben nagy különbséget jelent az,. ha egy nemzet ellenállás nélkül adja fel jogait és életlehetőségeit, vagy ha küzd érettük. Csakhogy annak az álláspontnak motívumai, hogy elvben nemet mondjunk és ne írjuk alá, mindabból a szellemi és erkölcsi világból valók, amelynek igazságai sokunk számára már mintegy hozzáférhetetlenek, merthiszen attól a Viliágtól már régen elszakadtak. Az elvhűség, a hősiesség, a hazaszeretet régi értelmezése, a gerincesség, az áldozatosság és mindannak vállalása, ami egy ilyen nagyszerű állásfoglalás folytán ránkszakadna, hősiességet tételez fel. De vájjon a hősiesség jegyében folytáé le eddigi közéletünk? Állásfoglalásaink bátrak, alkutlanok voltak-e? Nem, állandósult a materiális, a gyakorlati szempont, a kenyérkériés, a megélhetés! Vájjon nem mindezen lebegtek-e a szemünk előtt és vájjon nem a pártkérdés volt-e mindig a vörös vezető fonal? Kérdem: '. évi február hó 5-én, szerdán. 10 amire mi hosszú időn keresztül nem gondoltunk, amire nem neveltük rá magunkat, ellenkezőleg, amitől elszoktattuk mentalitásunkat, •— értem itt a hősiességet — hogyan jelentkezzék az most úgy, hogy minket egy lelkesítő, egy alkutlan ellentállásra hangoljon? Nem, t Nemzetgyűlés, Jazzband muzsika nem végződhetik korális zene akkordjaival. Ezért nem hozza a Nemzetgyűlés napirendre ezt a kérdést sem. A^ sivár közszellem nem ad erre alapot. Egészen más szempontból szeretném tehát mai ülésünk tárgyát megvilágítani. ' A Szentírás mondja: ha az emberek hallgatnak, akkor a kövek fognak megszólalni. Én ezt ilyen parallelben említem meg: ha a nemzetgyűlés hallgat, akkor esetleg jelek fognak előttünk cikázni, amelyek nem erről a földről jönnek. Emlékeztetem a t. Nemzetgyűlést, hogy | több ilyen jelünk volt már. Az első tavaly az apponyi centenárium. Azért látok abban felsőbb jelet, mert ő volt az ország külpolitikai harcterének hőse, oroszlánja. Intés volt, hogy mit dolgozott, milyen erőket fektetett be a külpolitikai talajba hazája érdekében. A második: jelet az augusztusi felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban kaptuk. Ennek vitája Szent István hetébe esett, a nagyszerű Szent Jobb körmenet után két nappal. Ugyanakkor Szent István hetében ült össze Parisban a külügyminiszterek békekonferenciája. Erről a tárgyról beszélvén, a tisztelt baloldalról hangzott el egy közbeszólás, hogy: mit kaptak a körmeneten azok, akik résztvettek? És hozzátette: talán malasztot, vagyis kegyelmet? Mély sajnálattal kell felelnem, hogy nem. Nem kaptunk ott kegyelmeket. Szent István alapító királyunk élete műve bizonyára nem közömbös előtte még a túlvilágon sem; nem közömbös előtte, hogy népe és nemzete hogyan él és mit tesz szent örökségével. Ez a kéz nem nyúlt ki áldóan a párisi konferencia fölé, hanem zárva maradt, mint az ereklyetartóban és mi itt maradtunk egy szomorú, az első, a trianoni békekötésnél sokkalta szomorúbb, szigorú békediktátum következményeivel. A harmadik ilyen megnyilatkozás, ilyen jel, amely már szikrázva cikázik végig a nemzetgyűlés üléstermében — és szinte azt mondhatnám, hogy történelmi sízellem járás, — a február 10-i dátum, amikor a békediktátumot a kormány meghatalmazottja alá fogja írni. Azért jel ez a február 10 e, mert ugyanezen a napon feküdt hosszú munkája és harcai után virágoktól és babérkoszorúktól borított ravatalon Apponyi Albert gróf. Ezen a napon szentelték őt be Genfben. A Programm szerint az aláírás Parisban hat órakor fog megtörténni. A vonat, amely a koporsót drága terhévei együtt hozzánk hazahozta, 10-én 5 óra 37 perckor robogott ki a genfi pályaudvarról. T. Nemzetgyűlés! Eajtunk áll, hogy vájjon látván látunk-e és hallván hallunk-e, hogy megértjük-e ezeket az összefüggéseket és ezek belemarkolnak-e a szívünkbe? Apponyi Albert pillanatnyi eredményei a trianoni fronton nem vontak sok babérlombot a feje köré, de ő egy babér- és olajfaerdő magvait hintette el a történelem humuszában. Két évtized munkájának vetése lassan kezdett kikelni abban a hódolatban, amellyel iránta az egész világ viseltetett és amely hódolat már magában hordta nemzetünk iránt a rokonszenvet