Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.
Ülésnapok - 1945-68
90 A nemzetgyűlés 68. ülése 19U. è\ kisgazdapárt soraiban.) A németek ott valóságg-al s^rvezkednek. Tetovált SS-jeüaésű legények vezetése alatt felfegyverkezett embeherek kiverték a faluból a telepeseket, akik az erdőben tanyáztak hosszú ideig, amíg azután visszaszállingóztak. Áz eredmény, hogy ebben a községben a szó szoros értelmében egy talpalatnyi föld sincs megszántva éts nincs elvetve, mert hiszen sem a németek, sem a telepesek uem művelik azt a földet. Bár a németek nagy agresszivitással és nagy öntudattal lépnek fel, raégisem tudiják, hogy az övék lesz-e a főid. A telepest pedig hiába tartjuk szóval és biztatjuk, látja, hogy ott vannak a németek és erős agresszivitással lépnek fel, nyilván tehát a telepes sem meri a földet megművelni. (Zaj.) Fokozza a bajokat, hogy nagyon sok helyen politikailag reakciós urak biztatják ezeket a németeket és bátorítják őket. A németeket látják a maguk reakciós politikájának égy szervének és mindenképpen bátorítják a németeket, hogy ne adják át a helyüket. Ez tehát a telepesek katasztrófája, akik gazdaságilag is nehéz helyzetben vannak, de nehéz helyzetben vannak emberileg is, mert hiszen más vidékről idetelepítették őket, esztendőkig kell verekedniük, amíg gyökeret verhetnek, ami normális körülmények között sem könnyű dolog. De hogy ezek a telepesek német felfegyverkezett- vagy fel nem fegyverzett bandák támadásának vannak kitéve az ő munkájuk közben s ezzel zavarják őket, ezt nem lehet tűrni. (Úgy van! Ügy van! a kommunista és a kisgazdapárt soraiban.) Nem lehet odáig hagyni a dolgot, mint Görcsöndobokán, ahol a németek már telepes tüdőbe szúrták a vasvillát, vagy mint Mucsi községben, ahol már valóságos háború dúl. Ha a kitelepítésnek bármilyen akadályai vannak, gondoskodjék a kormány arról, hogy ezeket a németeket, akiknek földje jogilag el, van véve, akiknek a földhöz semmi közük sincsen, szállítsák el ezekről a vidékekről, valamilyen helyen szedjék őket össze és bármiféle munkával foglalkoztassák őket addig, amíg az országot elhagyják. De a falvakban a telepesek nyakán ott hagyni őket, ez teljesen lehetetlen, ez telepesellenes, antiszociális és magyarellenes intézkedés, mert ez csak a telepesek életét keseríti meg- és nyomorítja meg. Tetézi at bajt, hogy aszok a közegek, amelyeknek feladata és rendeltetése lenne, hogy a telepesek hóna alá nyúljanak, >a telepfelügyelők és mindenféle címet és rangot viselő egyéb megbizottai a földművelésügyi minisztériumnak, az Országos Földhivatalnak, akiknek ranglétrájában az ördög sem ismeri ki magát, nem támogatják a telepeseket, hanem nyomorítják, harácsolják őket, egyenesen úgy kezelik őket, mintha az ő rabszolgáik lennének. Hogy honnét szedték ezeket a telep felügyelőket, azt megállapítani nem lehet, de kétségtelen tény, hogy szakember, gazdász alig akad közöttük. (Babody János (kg): Hát mégis keil szakember? — Zaj a szabadságpárton.) Hogy csak egy konkrét példát mondjak, Baranya vármegyében van egy telepfelügyelő, a nevét is megmondom» Daróczynak hívják. Ezt a telepfelügyelőt, aki ellen a bűncselekmér nyék egész sora miatt keHlett feljelentésit tenni, (Pásztihory István (msz): Milyen párti?) mert zsarolta a telepeseket» magának összeharácsolt lovakat, állatokat és egyebet, (Babody János (kg): Hat lova van! Igaza van neki, én is űi október hó 23-án, szerdán. 100 tudom!) le kellett tartóztatni, de persze a vádtanács szabadlábra helyezte. Akkor kezdték kutatni, hogy ki ez az ember és kisült a priuszából, hogy előzetesen többszörösen büntetett ár. Amikor kinevezték» akkor nem érdeklődtek a priusza iránt. (Andrássy Dániel (kg): Nem volt nyilas?) A szakértelme annyira kétséges, hogy ennek az úrnak az előbbi foglalkozása nem gazdatiszt, mint állították, hanem a vásárokon karifcadobó vállalkozása volt, innen merítette a száktudását. (Taps a kisiSuzda- és a szaUadságpárton. — Babody János íkg): Pozsgay, Csilléry, egyforma mindegyik!) Ez csak egy eset, de említhetnék még másik, hároni-néigy telepfelügyelőt is csak a mi vármegyénkből, akik hasonló legények. A többiekre nem sültek ki ilyen eklatáns, tűrhetetlen cselekmények» de ezeknek a viselkedése is olyan, mintha ugy éreznék magukat, hogy ők a régi szolgabírák utódjai, parasztnyúzók, a paraiszt diktátorai, akikkel szemben a paraszt csak meghunyászkodni és enged ekneskeidiii köteles, a telepes legyen boldog, ha a telep felügyelő valamit nyújt neki. Nehogy tévedjünk, vannak nagyon rendesen dolgozó telepfelügyelők is. (Pászthory István (msz): Enynyire még a szolgabírák sem mentek el!) De mondom, ezeknek zöme egészen misztikus módon kapja a maga megbízatását, a maga hivatalát. Egyszerűen itt vannak és zsarolnak. (Babody János (kg): Mohácson a reakciós jegyzőt elbocsátották és az a telepfelügyelő!) Ügy van, a telepfelügyelők túlnyomó része nyugatos tiszt, elcsapott jegyző, (Taksonyi János (kg): Igaza van!) jött-nrent legény. Ahelyett, hogy szaktudással rendelkeznének, hirtelen, hónapok, alatt afearínak meggazdagodni. a telepesek kontójára. Nem. ez a magyair földreform célja. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdaés ICP szabadságpárton.) Nem az a célljia a paraszt földhözjuttatásájnaik», hogy ilyen bitangok szedjék össze a föld javát. (Felkiáltások a kisgazdapárton: Igaza /van! — Helyeslés. — Bahodly János (kg) : Úgyis neki van a legszebb háza! — Taksonyi János (kg): Milyen pártiak aaok?) T. Nemzetgyűlés! Én tehát azt mondom, hogy elég volt ezeknek asz embereknek m despofanusából ési harácsolásából. Ennek véget kellene vetni. (Élénk helyeslés a kisgazda- és a szabadságpárton. — Pászthory István (msz): íme, egyetértünk!) A földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom, hoigy, ne részletintézkedések legyenek, amelyekkel itt rendett; csinálnak, itt ai hajt a gyökerében kell megfogni és orvosolni. Üj atmoszférát kell) teremteni, új embereket kell alkailmaani. (Babody János (kg) : Ügy vam! Cseréligetik a; lovakat, mint a kupeeok a, vásáron!) Elnök: A képviselő urat figyelimezteteni, hogy beszédideje lejárt. Hajdu Gyula (kp): Azonnal befejezem. Vegyék végre tudomásul, hogy a magyar) föld nem bitang jószág egyes karikavetők kényekedvére. (Helyeslés és taps.) Vegyék tudomásul, hogy a telepes nem sül^t paraszt, akinek! mindent el kell tűrnie és vegyék tudomásul, hogy vége van a szolgabíró világnak. (Taksonyi János (kg): Visszamenőleg felelősségre kell vonni őket!) a régi formájában és nem támadhat fel a telepfelügyelő .urak formájában sem (Zaj. — Az elnök csenget.) T. Nemzetgyűlés! Ezeknek a tényeknek figyelembevételével kérem a belügyminiszter urat, intézkedjék arra vonatkozóan, hogy