Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-83

929 A nemzetgyűlés 83. ülése 1946. évi december hó 18-án, szerdán. 930 van protekciója. Teljesen elesett és'támogatás nélkül áll ez az érdemes réteg. Szükséges te­hát hogy a kormányzatnak legyen egyszer gondja arra, hogy ezt az érdemes réteget va­lóban a segítés útjána vigye. Régíii követelése és kívánsága ez az iparos­ságnak, mert hiszen súlyos fillérekkel járult hozzá az OTI fenntartásához és ugyanakkor ő egyáltalán nem részesülhet semilyen támoga­tásban. Most pedig, amikor jóformán mindené­ből kifosztva áll és mindene elveszett, a leg­kéitségbeesettebb helyzetben van, mert hiszen orvost, patikát megfùzetni nem tud, mert nincs munkája -és szegénységi -bizonyítványt sem kap­kat, mert, önálló. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy már a szerszámaj't és berendezéseit is eladogatta, hogy az adóközösségben vállalt kötelezettségének is eleget tudjon tenni, akkor el lehet képzelne milyen állapotban van ez a réteg a mai viszonyok között. Nem tűrhető az, hogy a kormányzat részéről ezt a tábort csak ígérgetésekkel traktálják. Egyszer már ki kell nyújtani feléjük^a se­gítő kezet. Nem tűrhető, hogy ezt a réteget hagyjuk elveszni, elpusztulni. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni.; előttem szólott t. képviselőtársam a részleteket már elmondotta, de ezekre május 3-án magam is felhívtam a kormányzat fiigyeimét, amikor utaltam, a probléma minden egyes részére és kértem, hogy a kormány jöjjön a kisiparosság segítségére. Ez mindezideig nem történt meg, de itt a tél, itt a legnehezebb pillanat, amikor munka nélkül, a hidegben,, mindenéből kar fosztva áll egyedül ez a társadalmi réteg. Egy nagy jajkiáltás száll onnan felénk ós azt a jajkiáltást meg kell hallanunk nekünk és meg kell halillamiok azoknak is, »akik segít­hetnek az országban ezen a dolgos rétegen, A kormányzatnak meg kell találnia erre az utat és a módot. Az OTI-nál és a MABI-nái ezidö­szerint szintén gazdasági nehézségek vannak, de a magyar kormányzatnak fedezetet kell találnia arra, hogy a M ABI, vagy az OTI megsegítése útján valamelyik intézmény ke­retén belül a betegségi és öregségi biztosítás Ü legrövidebb idő alatt ki terjeszt essék a kis­iparosságra is. Minthogy az OTI a maga ere­jéből erre nem képes, a magyar kormányzat­nak kell módot találnia arra, hogy »az OTI-a olyan segítségben részesítse, 'amelynek révén ez a feladat megvalósítható. (Nyirjessy Sándor (kg): Önálló kisipari biztosító intézetet! — Felkiáltások a kisgazdapárton: Csináljuk meg önállóan!) Mivel a magyar kormányzat tudja, milyen elesett ez a társadalmi réteg, felkérem aj kormányzatot, hogy ha idáig kz anyagellá­tásnál, ta hitelkérdésnél és egyebeknél nem is, nőtt a kisiparosság segítségére, legalább most a<z élet megmentésénél segítsen rajta, (Helyes­lés a kisgazdapárton.) hogy azoknak az öreg iparosoknak, akiknek kezéből kiesett a munka­szerszám, ne kelljen nyomorult, koldusmódra elpusztulni ok, hanem legalább gyógyszerhez, patikához, vagy öreg napjaikban egy falat ke­nyérhez jussanak. Ezért kérem m magyar kormányzatot, hogy hia akár rendeleti úton, akár bármilyen más formában módja lesz segíteni ezen a rétegen, ezt az, alkailmat ne szalassza el, hanem hala­déktalanul intézkedjék az iparosságnak beteg­ség, öregség és rokkantság esetére való biz­tosítása iráút. (Taps a szociáldemokrata* és a kisgazda-, valamint a kommunistapárt olda­lán.) Elnök: Az interpellációt a nemzetgyűlés kiadja az összkormánynak. Az interpellációk anyagával végeztünk Az ülést bezárom. (Az ülés délután í óra U perckor végződött.) Hitelesítették Kovács Antal s. k. Somogyi Imre s. h. naplóbíráló-bizottsági tagok. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ ÍV. 59.

Next

/
Thumbnails
Contents