Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.
Ülésnapok - 1945-83
92r > A nemzetgyűlés 83. ülése 1946. jutni, amiből tudott volna magának. vásárolni. Találtak egy olyan megoldási hogy bizonyos munkákat természeitben'fizettek. Ha valakinek megsarkalták a csizmáját, adott érte egy kis dohányt, vagy lisztet így azután az országban pár ezer ember dohányjövedséki kihágást követett el. Ez abban az jdőben nem volt olyan feltűnő, mert a vidéken egyáltalán nem lehelteit itrafikaruhoz, 'kész cigarettához, vagy dohányhoz jutni, és ezt abban az időben az illetékes hatóságok el Is nézték. J, A stabilizáció után azonban, amikpf a viszonyok megváltoztak, ezök ellen iá kisemberek ellen, akik ilyenformán, munka ellenében jutottak dohányhoz és "megtalálták náluk, dohányjövedéki kihágás miatt melgindult a& eljárás. Egy csomó ilyen ügy van folyamatban. Ezeknek egy részében már büntető határozatot is hoztak. Például Varga István szegvári lakost 50 detka leveles dohányért 20 forint pénzbírságra ítélték, egy másikat, egy G'ila Ferenc nevű, ugyancsak szegvári lakost, 60 deka dohányért 24 forintra. Szóval ezeket az v embereket jiezdik most megbüntetni. T. Nemzetgyűlés! A dohányzás állítólag az embereknek sok esetben erősebb szenvedélye, mint a táplálkozás. (Közbeszólás a kisgazdapárton: Ez azután nem igaz!) Egyes emberek inkább lemondanak a, táplálkozásról', csakhogy dohányzási szükségleteiket kielégítsék. A kormány nem tudta biztosítani a lakosság egy részének dohánnyal való ellátását, így ezek a kisemberek szükségszerűen belekényszerültek abba, hogy ilyen munka ellenében a termelőfői dohányt szerezzenek. Arra hívóm fel' a (.pénzügyminiszter úr figyelmét, hpgy ez egy olyan ügy, amelyet az infláció hozott magával és amely sok kisember^ érint. Éppen ezért a magyar kormánynak és elsősorban a pénzügyminiszter úrnak ezeket a szempontokat szeím előtt kell tartania és e kisemberek ügyének elbírálásánál kell találnia egy kedvező megoldást, amely^lehetővé teszi, hogy ,az olyan kisemberek ellen hozott büntető (határozatot, akik ilyen munka epenében jutottak dohányhoz és így köveitek el dohányjövedéki kihágást, rendeleti úton hatálytalanítsák és a -már folytamatban lévő ügyeket szüntessék meg. , Ezáltal elérjük azt. hogy 'ezek a kisemberek mentesülnek a zaklatástól és á költségektől. Interpellációm harmadik részében arra szeretném, felhívni a pénzügyminiszter úr figyelmét, hogy — a mezőgazdaság többi terü- léteihez hasonlóan — dohánytermelő^ vidékeken is voltak aszálykárok és volt rossz termés. .'Éppen ezért arra kérem ,a pénzügyminiszter urat, hogy azokat a kistermelőket, akik< kérelemmel fordulnak a pénzügyminiszter úrhoz, segítsék meg, a pénzügyminiszter úr pe-' dig törekedjék arra, hogy a dohányok osztályozása, terén meglévő differenciák i kiegyenlítődjenek. Kernelem,* hogy a pénzügyminiszter úr ezeket; az indokolt kérdéseket magáévá fogja tenni és intézkedni fog. Ennek térdekében mondtam el interpellációmat és váróm, hogy a pénzügyminiszter úr ebbeli az ügyben intézkedjék. Elnöki Az .interpellációt a nemzetgyűlés kiadja a pénzügyminiszter úrnak. levetkezik Oláh Mihály képviselő, úr interpellációja az összivormányhozi a kisiparosok kérelmei ügyében. Kérem a jegyző urát, szi/ "évi december hó lß~än, szerdán. 926 veskedjék az .interpelláció szövegét felolvasni. Vörös Vinee jegyző, (olvassa): »Van-e tudomása a kormánáynak arról, hogy a kisiparosok széles rétegei ma munkanclkül vannak? - Mit kíván tenni az összkorjnányzat a kisiparosok [megsegítése érdekében? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó: Oláh Mihály (kp): Igen t. Nemzetgyűlés! Amint interpellációmból is kitűnik, a társa: dalom aana hasznos rétegével próbálok foglalkozni, (amelynek a^ jóból nem igen sok jutott osztályrészéül sem a múltban, sem a jelenben. , Köztudomású tény, hogy ja kisiparosság, akárcsak a munkásság, nem Volt nagyon el- ' kényeztetett gyermeke a múlt Magyarországának. A kisiparosok kevés kivétellel egész életüket nyomorúságban, nélkülözésben töltötték el. A kisiparosság ma- is változatlanul súlyos helyzetben van. A háborús pusztítások, az infláció, majd a stabilizáció nehézségei súlyo- . sodtiak a, kisiparosság 'vállára. Mindezekből folyóan meg kell állapítani, hogy ezeket a nehézségekéit, leküzdeni csak úgy lehet, ha a kormányzat is a kisiparosság segítségére siet. A kisiparossáíg í fogyasztókénp-telenségét Magyarországon az Anyaghiyatal működése idézte elő. Amint tudjuk, ez a nehézség és a , mai 40—50°/o-o:s munkanélküliség abból a tényből adódik, hogy az Anyaghivatal működése ,nem tette lehetővé, hogy a kisiparosság ti joggal várit anyagot meg is kapja. < i De nemcsak ez sújtja a kisiparosságot, hanem" sújtják a súlyos köziadóiterhek is. Vannak a kisiparosság körében olyanok, akik a város szélén lakinak, és ©gyedül dolgoznak, ha van mit és mégis 160—180 forint adót "fizetnek, ugyanakkor pedig egy olyan üzem, ahol 20— „25 ember dolgozik, 800—1000 forint adót fizet havonta. Mint látjuk, ez az igazságtalanság, \. amely ' a kisiparosságot ezen a területen is éri, igen nagy, ezéirt szükséges, hogy a kormány haladéktalanul vezesse be a progreszszív adórendszert, A kisiparosok túlnyomó töbibségera jelenlegi .gazdasági helyzetben a magasán megállapított műhelybéreket sem bírja fizetni. Kénytelen eladogatni minden meglévő értékét, de nemcsak raz értékeit adogatja el, hanen olyan szükséges szerszám- ' darabjait is, amelyeknek f hiánya sok esetben lehetetlenné teszi mesiterségének folytatását. Nem ritkán előfordul az is, hogy kisiparosok Olyan panasszal fordulnak hozzam: az életben úgy elkesereditek, hogy nem tehetnek egyebet, mint kiirtják a családjuktat, mert rajtuk senki sem akar segíteni. A kisiparosság gazdasági. elnyomoorodását természetesen " a, kormány nem nézheti ' téti e- ,• • nűl. Minden erővel meg kell akadályozni a magyar kisiparosság ítömeges elhullását, a hóna alá kell nyúlni és meg kell erősíteni őket. önállóságukban. Érdeke ^ az országnak, de érdeke a magyal* demokráciának is, hogy ezt a világhírű kisiparosságot, amelyről tudvalevő, hogy a múltban is igen sokat^tudott javítani Magyarország helyzet én, át tudjuk menteni a jo'bb időkre. A kisiparosság mai nehéz helyzetét nem is tudjuk egyszerűen tudoimásulvenni azért, mert mi igen sokat harcoltunk, hogy ezt. a társadalmi, rétegetN megmentsük. Éppen ezért kérjük, hogy a kisiparosság műhelyberere vonatkozóan is alkalmazzák a< lakbérekre ervenyes százalékos kulcsot, hogy ezájltal a ; kisiparosság helyzetén némileg segíteni, tudjunk.