Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-75

477 À nemzetgyűlés 75. ülése iPáé. évi más mélyreiható szociális référai. Élére lehe­tett alkui a népnek és hirdetni a szociális fel­emelkedés gondolatát anélkül, hogy annak érde­kéiben ia hatalcmon lévő vagyonos rétegeknek áldozatot kellett volna hozniok. így történt, hogy a szövetkezeti mozga­lomban a felsőbb rétegek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Túlzás volna 'azt állítani, hogy a szövetkezeti ©színe minden apostolát önző szándék vezette yolna. Voltak közöttük kitűnő emberbarátok és a maguk módján va­lóban szociálisan gondolkodó férfiak, akik nagy szolgálatot tettek a szövetkezet ügyének. Ez. azonban mit gem változtat azon a tényen, hogy szövetkezeti életünk nem természetes módon fejlődött. Sajnos, nálunk hiányzottba társadalmi nevelésnek olyan hatásos intéz­ménye, mint amilyen a népfőiskola, amely má­sutt a szövetkezeti mozgalommal párhuzamo­san fejlődött és annak nem csupán vezetőket, hanem olyan tömegeket ás nevelt, amelyek jó­ban-rosszban kitartottak a szövetkezeti gondo­lat mellett. E helyett Magyarországon p szö­vetkezeti központok vették át a kezdeményező szerepet és megint csak felülről igyekeztek a szövetkezeti fejlődést diktálni. A központokat azonban sajnos, még ke­vésbbé vezették ideális szempontok- Gyakran egészen egyoldalú, sőt kapitalista ízű politikát folytattak. Ennek következtében a szövetkeze­tek úgy érezték, hogy ©gy felettük álló hata­lom terpeszkedik el rajtuk és kizsákmányolja őket. A nép maga csekély közösséget érzett szövetkezeteivel, ez a kettő egy kicsit mindig idegen maradt egymástól. Mivel a kezdemé­nyezés nem alulról, a népből jött, hiányzott a közvetlenség összetartó ereje., A köztudatban nálunk a szövetkezetet vagy egyszerű üzleti vállalkozásnak, vagy karitativ intézménynek tekintették. Ez a felfogás nein alkalmas jaz igazi szövetkezeti gondolat kimélyítésére. Va; lóban a szövetkezeti mozgalom népi gyökerei nálunk nem tudtak távolról sem annyira ki­fejlődni és megerősödni, mint amennyire szükséges lett volna. Ahol a nép és a szövetkezet között nincs meg a teljes egybeolvadás, ott a szövetkezet mindig töhbé-kavésbíbé erőltetett, mesterkélt intézmény marad és a lényege sem fejlődhetik ki kellően. Ebből a szempontból nagyon jel­lemző, hogy milyen mértékben érvényesül az önsegély elve. Kétségtelenül az az egészséges és helyes, ha a szövetkezet elsősorban tagjainak a gazdasági erejére támaszkodik. Nálunk azon­ban ritka, mint a fehér holló az olyian szövet­Kezet, amelynek tagjait az Önsegély gondolata hevíti. A legtöbb szövetkezet alapításánál döntő szerepet játszanak a különböző jogi és gazdasági előnyök. Az alapítók már eleve szá­mítanak valamely szövetkezeti központ, vagy közület támogatására. Sajnálatos, hogy az ön­segély gondolata lassan teljesen /háttérbe szo­rul és már-imár inkább csak a szövetkezeti tan­könyvökben és alapszaibályokban találkozunk vele. ''>' , Aiz a szövetkezet, amely külső segítségre támaszkodik, természetesen nehezen tudja meg­őrizni a függetleiniségét. A szövetkezeti iroda­lomiban sokat vitatott és nehéz kérdés, hogyan lehet összeegyeztetni az önsegély elvét az ál­lami támogatással. Kétségtelen, hogy itt a he­lyes középutat kell megtalálni. A mankóhoz annyira hozzászokott szövetkezeteinket nem le­het egyszerre saját, lábukra állítani. Az elvonó kúrát csak fokozatosan szabad alkalmazná, kü­lecember hó 5-én, csütörtökön. 4?â Iünösem a mai körülményiek között, amikor a gazdasági élet igen széles felületen az államra támaszkodik. A magyar kapitalista vállalatok, amelyeknek szószólói nap mint nap Dánaa, Hollandia és Svájc szövetkezeteire hivatkozva hosszú értekezéseket írnak a szövetkezeti ön­segélyről, bizony maguk is szívesen igénybe­veszik äz állam támogatását, gyakran sokkal nagyobb mértékben, mint a szövetkezetek. Amiben: a ketreskedeleim hátrányt szenved a szövetkezetekkel szemben, azt bőven behozza más téren, .ahová a szövetkezet a kereskedel­met nem köveitheti. Ezt láttuk az infláció alatt és láthatjuk ma is. Az a baj, hogy a merkan­tilisták a szövetkezetekben csak versenytársat látnak és az egész szövetkezeti kérdést csak ebből a szempontból ítélik meg. A szövetkezet azonban nem csupán kereskedelmi társaság, hanem félig-meddig társadalmi szervezet is Következésképpen, nem eshet a pusztán nyerész­kedési elvtől vezetett kereskedelemmel egy tekintet alá. Hogy a szabadversenyben e hátrány miatt a szövetkezet el ne bukjék, szükségesek azok az előnyök, amelyeket a kereskedelem annyira sérelmesnek tart magára nézve. Arra minden­esetre ügyelni .kell, bogyi a szövetkezetek tá­mogatása ne vezessen az önsegély gondolatá­nak teljes ellhalvány ódás ára, (Dénes István (pk): Hogy vigyázzanak erre?) a szövetkezet ugyanis ezzel igen lényeges alapelemét veszí­tené el, ami végeredményben a szövetkezetnek mint^ önsegélyintézményinek létjogosultságát tenné kétségessé. T. Nemzetgyűlés! Sajnos, ezen a téren, sem dicsekedhetünk, a múlthoz képest komoly fej­lődéssel. Az a nagy szövetkezeti felbuzdulás, amelyről beszéltem, kezdetben azt a látszatot keltette,, hogy a nép végre magához ragadja a kezdeményezést és önerejéből akar. meg­indulni az új szövetkezeti mozgalom útján. Tudauk azonban, hogy az elmúlt másfél év során önként alakult szövetkezetekből: \csajk kevés maradt meg, legnagyobb részük — akár­hány jobb sorsra érdemes szövetkezet is — nem tudott megbirkózni a példátlanul nagy nehézségekké 1 !', úgyhogy ezek a szövetkezetek bizony legnagyobbrészt elpusztultak. A tapasztalatok azonban értékesek és meg­szívlelendők a jövőre nézve. Megint bebizo­nyosodott, hogy a szövetkezeti eszme igazán csak kevés ember tudatában él, a tömegeket még távolról sem hatotta át. A sok évtizedes szövetkezeti mozgalom nem tudta elérni ná­lunk, hogy a szövetkezeti gondolat a széles néprétegekben tudatossá váljék. Általában nem sikerült mélyebb kapcsolatot teremteni a szövetkezeti eszme és a magyar nép között. A .szövetkezeti tagság nálunk inkább' csak a jogi kapcsolat kifejezője, hiányzik azonban be­lőle a szellemi és erkölcsi tartalom, amely a szövetkezetet a pusztai kereskedelmi vállalkozás fölé emeli. Innen van az, ha az egy-két kez­deményező vagy vezető valamilyen okból ki­esik, a szövetkezet válságba kerül, mert a tagokban nagyon gyenge a szövetkezeti gon­dolat összetartó ereje. Ezt kevésbbé a szövet­kezeti érzék hiánya, mint inkább a szövetke­zeti nevelés hiánya okozza, meg a rossz pélli" dák is. , Ha a múltból hibáztattuk, hogy szövetke­zeteink külső tényezők kezdeméíriyezésére a népnek inkább csak formális részvételével és közreműködésével alakultak, akkor még in-

Next

/
Thumbnails
Contents