Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-72

285 A nemzetgyűlés 72. ülése 1946. évi got* hogy: Isten áldd; meg m magyart! (Taps a szabadságpárt oldalán. — Zaj és gúnyos derültség w Kommunista és a szociáldemokratapárt soraiban. — Az elnök csenget.) Elnök: Nagyiván János képviselő úr beszédének 'bevezető részében — amint a gyorsírói szövegből megállapítom — azt mondotta, hogy a nemzetgyűlés a csehszlovák-magyar lakosságosereegyezmény megszavazásával utat adott annak és elősegítette, hogy a magyarokat kidobálják otthonukból. A képviselő urat ezért a megállapításáért, mert ez sértő, rendreutasítom. (Taps a koalíciós pártok soraiban.) Szólásra következik? Kiss Károly jegyző: Palinay Ferenc! Palinay Ferenc (kg): T. Nemzetgyűlés! Ahhoz, hogy a demokráciát meggyökereztessük és végleges életformánkká tegyük, nem elégséges a hatalmi eszközök biztosítása, nem elégséges a gazdasági viszonyok rendezése, hanem elengedhetetlenül szükséges ennek az ú,i magyar életformának szilárd erkölcsi alapokra fektetése. A háború nemcsak anyagi, hanem erkölcsi javainkban is mérhetetlen pusztulást hozott. Szükség van tehát erkölcsi újjáépítésre is. De ha be akarjuk bizonyítani a, demokrácia felsőbbrendű voltát, akkor nem elégedhetünk meg ázzál, hogy a háború előtti erkölcsi színvonal elérésére törekszünk, hanem a háború előttinél tisztább, emberségesebb, keresztényibb erkölcsű társadalmat kell kiépítenünk. Hogy ezt elérhessük, meg kell szabadulnunk a régi rendszer sok maradi és képmutató elképzelésétől, magatartásától és intézményétől. Ilyen erkölcstelenül képmutató, vérlázítóan igazságtalan intézménye volt a letűnt korszaknak az, amely a házasságon kívül született egyének százezreit a, megaláztatás és

1 a .kitaszítottság állapotában tartotta, pedig ezek a szerencsétleinek a legkevésibbé se voltak okolhatók ezért, íhogy nem törvényes kötelékből születtek meg. Tették ezt pedig olyan társadalmak, amelyek nem győzték eleget hangoztatni keresztényi voltukat. T. Nemzetgyűlés! Ezért köszöntöm örömmel ezt a, javaslatot, amely hivatva lesz sokszázezer már megszületett és megszületendő ártatlan magyar gyermeket felemelni a megbélyegzettség állapotából és őket ebben a vonatkozásban is az élet küzdelmeire egyenlő esélyekkel készülő reménységeivé tenni az ^ új magyar életnek. A ikormányzatnak legfőbb célja nem lehet más, amint a nemzet lehető legtöbb tagjának biztosítani a viszonylagos lelki és testi megelégedettségnek azt az állapotát, amelyet boldogságnak nevezünk. A boldog emberek Magyarországát azonban csak akkor fogjuk tudni megteremteni, ha előbb megteremtjük a boldog gyermekek Magyarországát. Márpedig ez lehetetlen, ha a boldog gyermekeknek ebből a, hazájából sok-sok ezer ártatlan gyermleket valóságos vagy képzelt érdekek miatt kirekesztenénk. Több igen t. képviselőtársam családvédelmi és valláserkölcsi érdekeket félt a javaslattól. De vájjon csakugyan annyira összeegyeztethetetlen'-e a, kinyilatkoztatás örök (igéivel az, ha ártatlanok könnyeit igyekezünk letörölni? Csak elismieréssel iadózhatomf Hajduné igen t. képviselőtársamnaik nagy felkészültségre és őszintén emberies lelkületre valló felszólalásáért. Előadásának talán csak sa bevezető részével nem tudok egyetérteni. Ö ugyanis november hó 29-én, pénteken. 286 viLágnézeti beállítottságából folyóan azt fejtegette, hogy az emberiség fejlődése során az erkölcsök is úgy változtak, ahogy az életviszonyok — értsd a gazdasági viszonyok —- változtak. Az állati sorból lassan kiemelkedő emberiség hordákban élt és ennek a társadalmi szervezetnek — állítása szerint — a teljes promiscuitás, illetve a szabad szerelem felelt meg. Őszerinte a nemi erkölcs csak később, amikor a gazdasági viszonyok ezt szükségessé tették, rendelte kötelező magatartássá az egyneműséget. Igen t. képviselőtársam fejtegetéséből kicsendül az, hogy a gazdasági viszonyok gyökeres változása esetén a nemi erkölcs általunk legtisztábbnak elismert szabályainak gyökeres változását is el tudja képzelni. Ezzel a felfogással szemben kénytelen vagyok leszögezni azt, hogy először is a tudósoknak az emberiség történelemelőtti korszakáról kidolgozott elméletei még erŐsebb bizonyításkiegészítésre szorulnak. Lehet, hogy sokszázezer esztendőnek kellett eltelnie, amíg az emberiség körében általánossá vált az isteni törvény felismerése, de akkor, amikor az állatvilágban ^is találunk példákat szépszámmal az egynejűségre és egyférjűségre, alig hihető, hogy éppen az emberi nem, legalább is egyes ©gyedéiben, ne ismerte volna fel az egynejű és! egyf érjű nemi, gazdasági és lelki kapcsolatoknak, amit tiszta házasságnak nevezünk, felsőbbrendű voltát. A mi hitünk és meggyőződésünk szerint a kétezer esztendős krisztusi kinyilatkoztatás jelenti a végső megfellebezhetetlen törvényt, amelytől való eltérés nem fejlődést, csak visszafejlődést és degenerálódást jelenthet., ; _; , A kinyilatkoztatás világa kristálytiszta és tökéletes, A homály és tökéletlenség akkor kezdődik, amikor ebből a valóban mennyei világból leszállunk az emberek világába. Mit találunk: idelenn? Találunk ugyan imitt-amott érthetetlen sátáni' gonoszságot és bestiaiitást, de legnagyobbrészt csak szánalmas botorkálást és gyarlóságot. Nevezzük eredendő bűnnek, a sátán incselkedésénak vagy egyszerűen emberi gyengeségnek, ha a felismert és elfogadott törvény következetes megtartása alig-alig sikerül. De gyáva és korlátolt ember az, aki megtagadja a törvényt, csak azért, mert képtelen annak feltétlen betartására. De éppen olyan helytelen magatartás az is, amely már itt a földön pokolba kívánja taszítani azt, aki megtévedt, sőt ez nemcsak helytelen, hanem keresztényietlen is. Az Úr Jézus a könyörtelen és embertelen zsidótörvényt bélyegezte meg, amikor a házasságtörő asszony megkövezésére készülő tömeghez így szólt: az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett, ő volt az, aki magához emelte a Bűnbánó Magdolnát, de eltaszította az erényeivel kérkedő, képmutató farizeusokat. Ez a deimokratikus törvényhozás nem eshetik a zsidó írástudók hibájába. Mi nem tagadjuk meg taz istelni örvényt, de nem tagadhatjuk meg elesett és: megtévedt embertársaitoktól sem valóban keresztényi megbocsátásból fakadíó segítségünket. Ha pedig a bűnbeesiett embertől nem zárjuk el a megigaaulás útját, akkor semmiféle vélt érdiek és álokoskodas nem lehet eléggé súlyos ahhoz, hogy a bűn árlaifelam gyümölcseit már itlt; a földöm kárhozatba taszítsuk. Az eddigiekből következőleg örömonel fogadom a javaslatot, mlég sem tudom azt teljes egésizélben elfogadni. Érzésem szerint a ja-