Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.
Ülésnapok - 1945-56
341 A nemzetgyűlés 56. ülése 1946. i interpellációja a belügyminiszter úrhoz. A kén-. viselő úr törölte interpellációiát. •'• Pásztor Tamás képviselő úr a belügyminiszter úrhoz bejegyzett interpellációját ha1 sonlóképpen törölte. I • ' Következik Kálmán Ferenc képviselő úr interpellációja a belügy- és a közellátásügyi miniszter urakhoz a kommunistapárt vidéki sze-rvezelének a forint ellen törő lazítása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. > Szállító Vezekényi Istvánjegyző (oöüxmsa): »Belügyminiszter úr! Vane tudomása arról, hogy a szakszervezetek, valamint a Kommu• nista Párt. vidéki szervezete mily felháborító, valósággal a forint ellen törő lazítást folytát? Hajdúböszörményben' az történt, hogy 200—250 hadiözvegyet azzal vezettek félre, hogy ők megcsinálják, ha tagok lesznek, hogy a raktárban lévő búzából kiadatnak egész évi fejádagof , hogy a pártok azt visszafizetik a tagonkinti kivetésből. Elfelejtették azt, hogy az országos gabonakészlet zárolva van, és ebből a kormány tudta és engedélye nélkül senkinek hozzányúlni nem. lehet, mert ' a vetőmag és a , forint stabil mivolta ettől függ. 3 mégis forradalmi állapotba vitték a város nyugodtsa- , gát, annyira, hogy a Közellátási Hivatalt és az'-alispánt valósággal tettlegességig támadták, annyira, hogy dr. Pásztort hajánál fogva, cibálták és egyébként is bántalmazták. Ez történt és sok más, amit szóval el fogok mondani, ez év augusztus 2-án a déli órában.« * Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! ", Kálmán Ferenc (kg): T. Nemzetgyűlés! Interpellációmat be kellett jegyeznem, nemcsak azért, mert Böszörményben ez a sajnálatos eset megtörtént, hanem azért is, hogy ilyen esetek ne ismétlődjenek meg. Ugyanis.— i ahogyan interpellációmban jeleztem — à forint értéktelénedését is okozta volna, ha ilyen esetek megismétlődtek volna az egész országban. Augusztus 2-án egy asszonysereg felvonult a hajdúböszörményi városházához, meglepték a polgármesteri hivatalt, azzal a követeléssel, hogy adják ki nekik az egész évi fejadagot, amely szerintük 250 kilogramm búzát teszen ki. Éppen kint volt Debrecenből a közellátási kormánybiztosnak < egy kiküldötte, és próbálta megmagyarázni, hogy nem lehet nekik a búzát kiadni, mert hiszen lisztjeggyel vannak . ellátva. Próbálta, velük megértetni azt is, hogy a lisztjegy kint van, a Közellátási Hivatal ve zetője éppen ma vitte ki. Ez nem használt az asszonyoknak, ők csak követelték a búza kiadását. 200—250-en voltak ezek az asszonyok, és volt közösük 5—6 férfi is, akikről nem tudtam, hogyan kerültek oda. .Később azonban megtudtam azt is, hogy ők milyen szerepre vállalkoztak. Maga Hajdú megye alispánja ís( kint volt a titkárával, nem azért, hogy felülvizsgálja a Közellátási Hivatalit, hanem hogy a hivatalnál felvetődő ügyeket elintézze. így történt az, hogy amikor az asszonyok ' nem éltették meg sem a közellátási kormánybiztos^ kiküldöttének magyarázatát, sem a másét, ez'a dr. Pásztor József áttelefonált a rendőrséghez, hogy küldjenek át rendőrt, mert, az asszonyok azt mondották- hogy ők nem mennek el addig- míg a búzát meg nem kapják. (Szenthe József íikg): Rendőrrel jól lehet tartani a népet1 ? Nem lehet!) Erre átjött néhány rendőr. Amikor az asszonyok ezt meglátták' és megtudták, hogy évi augusztus hó 28-ánJ- szétdán. \ 342 I V \ , dr. Pásztor telefonált át értük, nekirohantak Pásztornak és vagy három asszony beleragadt a hajába és a fülébe. (Derültség.) Természetes dolog, hogy ő védekezett, ahogyan tudott Volt olyan-asszony, aki a rúgások következtében elesette és ezt próbálták ezután a rendőrségre rákenni, hogy a rendőr ütötte meg és az asszony azért beteg. Orvos is előkerült, aki megvizsgálta; megállapította, hogy nem olyan komoly a baj. -De ezzel sem szűnt meg a lázadás. Elő-; állott e közül az öt férfi közül három és az asszonyoknak odamondta: M-iért azt bántjátok, miért nem ezt a nagyhasú alispánt"? (Derültség.)' Hajítsátok ki az ablakon! Ez természetesen izgatás volt* Az 'izgatás folytatódott, úgyhogy a Közellátási Hivatal és az alispán kényszerítve" volt arra, hogy megnyissa a búzaraktár};. Ez meg is történt és az asszonyok 111 mázsa és 70 kiló búzát el is vittek. (Felkiáltások a szabadságpárt oláaíán: Meg is fizették?) Megfizeti ezt majd valaki. (Milassin Kornél (kg):' Népítélet volt!) Mi történt erre? 95 asszonynak a neve már nem került be azok névsorába, akik a kiosztásban részesültek. Ezek ott maradtak. Természetes, hogy akkor ez a 95 asszony engem vett cisltroimi alá. (Derül ség. — FflMá1 fások: Miért?) Búzáért. (Egy hang a kisgazda" párt oldalán: Jó, hogy nem vertek meg! — Szenthe József (kg) : Akkor rendes helyre mentek!) Az asszonyok azt mondták,' hogyha nem kapnak búzát, akkor a rendőrt is kivégzik, anieg veleimi its leszámolnak. (Mozgás. — Egy hang a - kisgazdapárt oldalán: Ataitazionok!)-Én ígéretet tettem nekik, hogy ezt az ügyet este a partközi értekezlet elé viszem és »ha 'a szakszervezet főtitkára és a kommunistapárt főtitkára olyan ígéretet tett, hogy maguk búzát kapnak, akkor ez,t el kell hinni, nekik és holnap megkapják maguk is a búzát.« Természetes, hogy. ezért valakinek . felelősséget kell vállalniaí (FelkiáU'ások a kisgazdapart oldalán.- Váralják!) Másnap már korán reggel eljöttek a lakásomra az asszonyok. Ennek az lett a folyománya, - hogy átmentünk a városházára és tovább • folytatódtak az események. (MilaS&in Kornél (kg).: 'Melyik község ez?) Hajdúböszörmény. Amikor bementünk, akkor a Közellátási Hivatal vezetője nem volt benn, mire engçm sarkantyúztak áz ä&szonlyok. (Élénk derül ség.) Ekkor én felhívtam telefonon a közellátási kormánybiztos urat, hogy intézkedjék és adjon valamilyen tanácsot, mit tegyek az asszonyokkal. (Derültség. — Juhász István (szd): Magától nem tudta a képviselő úr?) így történt, hogy a közellátási kormánybiztos telefonon közölte velem, mondjam meg az asszonyoknak, hogy menjenek haza, mert aki a búzaraktárt meg meri közelíteni vagy ahhoz hozzá mer nyúlni, az ellen azonnal statáriális. eljárást indít, és lássa a következményeit. Még ezt is mondta: En már értesítettem a hajdúböszörményi rendőrséget is. hogy gyorsan intézkedjék és az asszonyokat távolítsa-, el. (Lévay Zoltán (msz): Parasztpárti főjsoán! Nehogy gyanúsítsák!) IIgy van. V így történt, hogy öt rendőr megint ájU» jött. (Szabó Iínre (kp): Azokat nem sarkántyúzták meg?) Megkérdezték tőlem, hogy kiürítsék-e a szobát, mire én ezt feleltem: Nem jfell, biztos úr. Ha én kimegyek, ezek az aszsaonyok ^is kijöninek r veleim. (Derüliség.) így 22* g