Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-34

135 A nemzetgyűlés 34. ülése 1946 évi május hó 14-én, kedden. m egészen tisztában a kérdés jelentőségével, aki a Gazdasági Főtanácsnál ilyen kijelentéseket tett» (Felkiáltások a kisgazdapárt oldalán: Ki az?) mert ha tisztában lenne, nem tett volna ilyen — nem akarok erős kifejezésekkel élni — felelős személytől egyáltalán nem meg­felelő kijelentéseket. Legyen az illető bármi­lyen lángész is, igyekezzék mélyebbre szállni és az eseményeket kissé közelebbről megtekin­teni s akkor majd nem tesz ilyen kijelentései­ket­53 • Megkérdeztem a népjóléti miniszter úr il­letékes szervét, hogy mi a népjóléti miniszté­rium költségvetése. Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy az egész állami költségvetés egy százaléka. Kérdezem: mi ez? Amikor éppen most tárgyaltuk megdöbbenéssel és a legna­gyobb sajnálattal, hogy a külföld igyekszik pusztítani a mi magyarjainkat, ugyanakkor mi magunk, illetve illetékes szerveink sem igyekeznek megerősíteni a belső magyarságot? Mégis csak megdöbbentő, hogy ilyen kevés, mindössze egy százalék jut a népjóléti minisz­térium ügyeinek intézésére. Még szomorúbb volt azonban az, amikor további érdeklődésemre kijelentették a népjó­léti minisztérium illetékes szervei, hogy ami­kor minden hónap elsején kiküldik azt a ke­vés pénzt, amelyet ä menhelyek és egyéb ha­sonló intézmények kapnak, azokat sima pen­gőkben küldik és egyenes utasítás vas arra < hogy ezeket az összegeket nem szabad adc­pengőben befizetni. Vásáry József képviselőtársam éppen az előbb ecsetelte, hogy milyen áremelkedések és árugrások jellemzik a mai gazdasági eletet. Ugyanekkor azonban mi történik? Nem akar­tam ennyire mélyen belemenni a kérdés tár­gyalásába, de kénytelen vagyok falhozui," hogy sok esetben jöttek már panaszok arról, hogy a menhelyek a hónap közepén éheznek. Hiszen éppen az állam az, amely megakadályozza, hogv saját szervei biztosíthassák pénzüket. A feke­téző csavargóknak és csalóknak joguk van be­tenni a bankokba pénzüket, pedig csak az ál­lamhatalomnak, az államnak, a költségvetésnek terheit növelik azok % akik csak feketézésből és dollármanipulációkból élnek. Az ő pengőiket a bankokból már reggel 20 vagy 50 százalékos emelkedéssel veszik ki ott sorbanálló embereik, mert hiszen azoknak van erre idejük» viszont ugyanakkor az állami szerveknek már a hónap közepéin nincs pénzűik arra, hogy a inenheíyi gyermekek számára megvegyék a tejet. Ezek­nek a gyerekeknek a ezámára könyöradomá­nyokból kell összaadlni azt az összeget, ami szükséges ahhoz, hogy táplálni lehessen őket, hogy éhen ne haljanak. Az állam nem igyek­szik őket támogatni, hanem még nehezebbé teszi helyzetüket. Ilyen lehetetlen intézkedése­ket nom várunk a magyar államtól. (Andaházi» Kasuva Béla (kg): A jövő nemzedék sorsa!) Bár órákat beszélhetnénk ezekről a kérdé­sekről» nem akarom tovább igénybevenni a nemzetgyűlés idejét. Röviden csak azt kérem a nemzet^vűlés^ől, hogy ^ezt az interpellációmat a népjóléti miniszter úrnak kiadni szívesked­jék. A legsürgősebb intézkedéseket vár'.in, mert ha nem történik intézkedés, a íegerélye­sebben igyekszünk majd eljárni, hogy ez a le­hetetlen állapot megszűnjék. (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Elnök: A sürgős interpellációt a nemzet­gyűlés kiadja a népjóléti miniszter úrnak. . Az ülést bezárom. (Az ülés délben 12 óra 19 perckor végződött.) Hitelesítettek : Drózdy Győző s. k. Lmiczky Gyula s. k. nctplóbíráló-bizottsági tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents