Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-45
• 6S5 À nemzetgyűlés 45. ülése 1946. autonómiával megáldaná. Az OTBA-kérdést megvizsgáltam a társadalombiztosító intézetek egybevonása szempontjából, ami a költségcsökkentés, tehát a jobb és olcsóbb társadalombiztosítás szempontja. Az olcsóbb és jobb társadalomba ztosítás lehet ábránd az interpelláló képviselő úr számára, számomra azonban olyan cél, amelyet meg kell valósítani, mihelyt a megvalósítás feltéttelei adva vannak. Könnyen lehetséges, hogy a stabilizáció viszonyai, a szükséges takarékoskodás már a legközelebbi jövőben parancsolólag elő fogják írni azt, hogy az OTBÁ-t vaiameLyik társadaloimbiztositási intézménybe beolvasszuk. Ettől függetlenül á közalkalmazottak szakszervezete részéről az a kívánság merült fel. hogy az OTBA által nyújtott szolgáltatások magasabb színvonalra emeltessenek és egyben az OTBA alakíttassék át önkormányzattal bíró betegbiztosítási intézetté. A közalkalmazottaknak erről az igen határozott kívánságáról bizonyára tudomása van az interpelláló képviselő úrnak, habár beszédében erre nem tért ki. A közalkalmazottalk kétségtelenül jogosan igénylik azt, hogy legalább olyan színvonalú betegbiztosítási szolgáltait ásókban részesüljenek, mint amilyenben az ipari munkások vagy az alkalmazottak részesülnek. Betegellátásuknak megjavítása azonban munkaadóikra és közöttük elsősorban az államra lényeges újabb terhet róna. A mai viszonyok között — és hangsúlyozom, hogy a mai viszonyok között — amikor gazdasági és pénzügyi politikánk legfőbb célja a jó pénz megteremtése és megszilárdítása és ezzel kapcsolatban az államháztartásban messzemenő takarékoskodás keresztülvitele, az állam nem bírja elviselni a közalkalmazottak betegellátásának a megjavítását. A kérdés felvetésére csak az államháztartás stabilizációjának megtörténte után kerülhet sor. Ezzel pillanatnyilag, az OTBA önkormányzattal való felruházása is lekerül a napirendről. Ugyanis az OTBA szolgáltatásainak mai szűkre vont kerete mellett semmi értelme sincsen annak, hogy egy új költséges önkormányzati adminisztráció létesüljön. Maga a státusrendezés egy más előfeltételtől függ és ez a B-lista eljárás, a létszámapasztási eljárás lefolytatása. Az interpelláló képviselő úr, úgy látszik, nem helyez súlyt arra, hogy az állami státusba csak a magyar demokrácia szempontjából kifogástalan, megbí^htifó OTBA alkalmazottak vétessenek át, legalábbis interpellációjában ennek a szempontnak semmiféle nyoma sincsen, én azonban csak azokat az OTBA-alkalmazottakat vagyok hajlandó az állami státusba átvenni, akik ezeknek a kövptelményeknek megfelelnek. Aj miniszterelnök úr velem azonos állásponton van ebben a kérdésben. Más szóval a státusrendezésre esaik a B-lista eljárás lefolytatása után kerülhet sor. Mihelyt a B-lista eljárás befejezést nyert, a közszolgálatban mamárarJ+ O fB^-alk^ ma^ottak státusrendezéséhez szükséges lépéseket haladéktalanul meg fogom tenni. Kérem válaszom tudomásul vételét. Elnök: Futó Dezső képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Kíván vele élni? (Feb kiáltások a kisgazdapárton: Nem!) A képviselő úr nem kíván élni a viszonválasz jogával. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a népjóléti miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni? évi július hó 31-én, szerdán. 636 (Igen!) A nemzetgyűlés a választ tudomásul veszi. Következik a népjóléti miniszter úr válasza Gyulai József képviselő úrnak a napközi otthonok ügyében elmondott interpella* ciójára. A miniszter urat illeti a szó. Molnár Erik népjóléti miniszter: T. Nemzetgyűlés! A világ legkönnyebb dolga népünk ki nem elégített szociálpolitikai szükségleteire rámutatni. Valamennyien jól tudjuk, mennyi szociális probléma várja megoldását. De felelőtlen dolog azt követelni a kormánytól, hogy a mai helyzetben sorra megoldja ezeket a problémákat, hogy építse ki haladéktalanul például a közalkalmazottak betegbiztosítását, vagy emelje fel a hadirokkantak járadékait, ' vagy mint az interpelláló képviselő úr kívánja, fonja be az országot > tüstént a nyári napközi otthonok sűrű hálózatával. A helyzet elvégre elég világos. Az inflációt az ország tovább nem bírhatja, az inflációnak véget kellett vetni, ha nem akartunk az inflációba belepusztulni. Itt a demokrácia létéről, vagy nemlétéről van szó. Hála a dolgozók, a munVások és a parasztok erőfeszítéseinek, termelésünk emelkedett és ma már lehetségessé vait a jó pénz bevezetéee. Természetes azonban, hogy már a nyári hónapokban a kormány pénzügyi politikájának a tervezett szanálás sikerét kellett szem < előtt tartania. Ez a legmesszebbmenő takarékosságot tette szükségessé az állam pénzügyi politika jában abból a célból, hogy az infláció menetét lassíthassuk. A legszükségesebb kiadásokra kellett korlátoznunk magunkat még akkor is, ha emellett a szociálpolitikai igények egész sora kielégületlen maradt. Áldozatokat kellett hoznunk a szociálpolitika terén, és még a jövőben is áldozatokat kell hoznunk ezen a téren, ha nem akarjuk magát a demokráciát, amely &< jövő komoly szociálpolitikájának egyedüli alapja, feláldozni. Aki ebben a helyzetben előránt egy-egy szociálpolitikai részproblémát és annak azonnali megoldását követeli, az valójában szociálpolitikai fejlődésünknek áll az útjában. A napközi otthonok, helyesebben az óvodák fenntartása, nálunk községi feladat volt. 1942-ben,a nyári napközi otthonok fenntartása túlnyomóan dologi kiadásokban kétmillió pengőbe került. Ugylátszik, az interpelláló képviselő úr alkalmasnak tártja a mai viszonyokat arra, hogy ezt a terhet az állam viselje. Hát én arra kérem a képviselő urat, hogy szálljan le az álmok világából és helyezkedjék a realitás talajára. Az 1946/47. évi stabil költségvetésben az összes Idiologi kiadásokra 90 millió pengő van előirányozva. Ebből a 90 millióból 11 százalék jut a népjóléti minisztériumra, vagyis nem egészen 10 millió pengő, egy hónapra nem egészen egymillió pengő. Kérdem most, honnan akarja az interpelláló képviselő úr a nyári napközi otthonok fenntartásához szükséges kétmillió pengőt elvonni? Hiszen a népjóléti tárca dologi kiadásainak fedezésére havonta ösaze-vissiza nem áll egészen egymillió pengő rendelkezésre. Ezt a kétmilliót el lehetne vonni á r kórházban ápolt szegény betegektől, el lehetne vonni az elhagyott gyermekektől, vagyis az egész kérdést egyedül a kórházi betegek és az elhagyott gyermekek rovására, az ő költségükön lehetne megoldani.
