Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-43
ê47 r J, nemzetgyűlés 43. ülése 19iű. ne to, tekintettel az addig meg nem oldható pénzügyi és ellátási akadályokra. Kérem a t. nemzetgyűlést, iho,gy fenti írásbeli válaszomat tudomásul venni szíveskedjék. Budapest, 1946. június 1. Bárányos Károly s. k. közellátásügyi miniszter.« Elnök: Tárkány Szűcs Ferenc képviselő urat •megilleti a viszontválasz joga. Tárkány Szűcs Ferenc (kg) : Viszontvaiaszszal kívánok élni. T. Nemzetgyűlés! A közellátásügyi miniszter úr tájékoztatását és válaszát előterjesztett interpeUációmra tudomásul veszem, remélve, hogy a jövőben a forint bevezetése révén ezek a dolgok, különösen aimi a csereakcióra vonatkozik, valószínűleg majd rendeződnek. Azt szokta mondani a magyar paraszt, bogy majd minden viselve válik,, tehát fenntartom magamnak a jogot a jövőben arra, bogy ha a cserealkoiók megszűnnek és •megfelelő' árakon lebet beszerezni azokat az árukat, amelyek most beszerezhetetlenek voltak, akkor tekintsem csak válaszát véglegesnek. Mert mint elmondottam interpellációmban, nem lebet, hogy egy méter rossz ruhaanyagért, úgy; is kifejezhetném magam, rongyért kétszáz tojást vagy 35 kiló búzát, vagy 20 kiló lisztet, vagyj2 kiló szalonnát, vagy 2 kiló zsírt, vagy sonkát stb. S'tb. kelljen adni. Azt hiszem, hogy a jövőbeni ez az állapot a forint bevezetésiével megszűnik. Ami pedig azt illeti, hogy a jószág árát több (községben és városiban — azt hiszem,, az egész ország területére is vonatkoztathatom ezt — nem' fizették ki, remélem, hogy az a búzakötvény, amelyet majd a magyar kormányzat a jószág árának (biztosítása szempontjából ad, lesz olyan jó, — hiszen ezt ígérte a pénzügyminiszter úr is, (Vásáry István (msz) : Mint aa adópengő!) a közellátásügyi miniszter úr is. — hogy amikor beváltjuk, vehetünk majd rajta valamit. Mert az •történt a múltban, hogy több helyen — fennáll ez Hódmezővásárhelyen is» de Csongrádban is — a kormányzat bizonyos összegeket leküldött, de ugyanakkor jószáigértefekülönbÖzeti adó címén jóvátételre szedtek be adókat, ezeket a leküldött összegeket viszont a beszolgáltatásra kötelezettek nem kapták meg. Ezek az adók ma is fennállanak. ezeket még ma is fizetjük. Ebből kifolyólag vizsgálat folyik. Reméljük, ki fog majd derülni, hogy ezeket taiz összegeket csakugyan illetékes helyre juttatták-e, vagy más célra' költötték el. (ZaS- — Vásáry István (imsz) gúnyosan: Jó helyre mentek!) • *••, Ezek figyelembe vételével különben a közellátásügyi miniszter úr válaszát tudomásulveszem. fHajdu Ernő né (szid): El kéli fogadni a pénzt, akkor nincs semmi baj!) Nem adták oda. Elnök: Kérdem a t Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a közellátásügyi miniszter úrnak az interpellációra adott válaszát tëudomasul venni? (Igen!) Aj Ház a választ tudomásul veszi. ' ' : I <**} Következik a vallásr és közoktatásügyi miniszter úr írásbeli válasza Kiss Sándor képviselő urnák az ellenállási mozgalomban résztvett »Görgeyrszázad« később 'fogságba került részlegének hazahozatala és felsegélyezése tárgyában folyó évi május hó 22-én előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző nrat, szíveskedjék a váévi július hó 26-án, pénteken. 548 laszt felolvasni. Futó József jegyző (olvamd): »A képviselő úr azt kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, hogy a »Görgeyszázad« szovjet hadifogságban lévő részének hazahozatala után, ezeket az ifjakat megfelelő internátusba helyezze el és részükre a mai kereteink között minden anyagi támogatást adjon meg, hogy tovább folytathassák tanulmányaikat. A magam részéről biztosítani kívánom majd, hogy a vallás- és.. közoktatásügyi miniszlter felügyelete alatt álló intézménynél tanulmányokat folytató ifjakat megfelelő internátusba helyezzem el. A képviselő úr interpellációja szerint a szobanforgó ifjak egy része iparostanonc. Sajnálatomra az iparostanonciskolák és a velük kapcsolatos internátusok nem tartoznak felügyeletem alá. Tisz : telettel kérem válaszom tudomásulvételét. Budapest, 1946. évi július hó Ji-án. • Keresztúry Dezső s. k„ vallás- és közoktatásügyi, miniszter.« Elnök: Kiss Sándor képviselő urat megilleti a viszontválasz jogaKissi Sándor (kg): TudoimásUL veszem! Elnök: Kérdem a t. Nemzetgyűlést méltóztatnak-e a választ tudomásul venni? (Igen!) A nemzetgyűlés a választ tudomásul veszi. Következik a> vallás- és közoktatásügyi miniszter úr írásbeli válasza Szécsey Béla képviselő úrnak a polgári iskolai tanárság státusrendezése tárgyában folyó évi május hó 22-én előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat % szíveskedjék a választ felolvasni. FutÖ József Jegyző (tífaassa): »írásbeli válasz Szécsey Béla nemzetgyűlési képviselő ur írásbeli interpellációjára a polgári iskolai tanárság státusrendezése tárgyában. , Szécsey Béla nemzetgyűlési képviselő úr kívánsága időközben részben kedvező elintézést nyert. Megkeresésemre és ' javaslatomra ugyanis a pénzügyminiszter úr kormányrendelet-tervezetet terjesztett a minisztertanácsi elé a polgári iskolai tanárok fizetési osztályba isorolásánalk és előlépésének megjavítása érdekében. A minisztertanács a tervezetet elfogadta és 5400/1946. M. E. szám alatt a rendeletet kiadta. A rendelet megjelent a Magyar Közlöny május 15-iki számában. Javaslatom azonos volt azzal a tervezettel, amelyet Szécsey Béla nemzetgyűlési képviselő úr interpellációjában előadott. A mai helyzettel szemben, amikor a polgári iskolai tanárok szolgálatukat a X. fizetési osztályban kezdik, azt javasoltam, hogy a polgári iskolai, a gyógyítva nevelő iskolai és a polgári iskolákkal egy tekintet alá eső mási iskolákban szolgálatot teljesítő tanárok is, ideértve a testnevelési tanárokat is, szolgálatukat a IX. fizetési osztályban kezdjék. Javaslatom e része ez alkalomimal nem valósult meg. A polgári iskolai tanárok munkájának komoly elismerését* jelenti azonban az^ említett kormányrendeletnek az a rendelkezése, hogy a polgári iskolai tanárok is ugyanúgy, mint a gimnáziumi tanárok, állásukban fokozatosan a VI. fizetési osztály első fokozatáig léphetnek elo s a kitűnően minősítetteket az V. fizetési osztályba lehet kinevezni, ha a VI. fizetési osztályban már három évet töltöttek. Tisztelettel • kérem válaszom tudomásulvételét. Budapest, 1946. június 6. Keresztúry Dezső s. k. vallás- es közoktatásügyi miniszter.« Elnök: Szécsey Béla képviselő urait megil-