Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-41

429 A nemzetgyűlés il. ülése 1946. évi .július hó 24-én, szerdán. 430 kitisztítatlan, onnan el nem távolított reakcióval. Ha arra gondolok, bogy a földreform tudományos védőinek szellemi vezére, Ozettler Jenő, még ma is a katedráján van és agrárpolitikát ad elő, nem tudom elképzelni, milyen lehet az a Czettler által előadott agrárpolitika, amely a mai demokratikus Magyarország irányelveinek és célkitűzéseinek megfelel. És egy egész sor tanszékre el lehet mondani, hogy a felszabadulással túljutottunk azon a felfogáson, amelyeket ezek a tanszékek még ma is sugároznak. Különösen társadalmi, szociológiai s jogi vonatkozású tanszékekre gondolok. Gondolok arra, hogy Verebély professzor, volt MEP-elnök, vitéz, nemzetvédelmi keresztes, a legutóbbi évben rektor volt a Műegyetemen, és szembeszállt -azzal, hogy a Műegyetemre a dolgozók iskoláját elvégzett munkások is beiratkozhassanak, s általában antiszociális magatartást tanúsított a szegényebb hallgatóséggal szemben. Ilyen rektorai lehetnek demokratikus magyar egyetemeknek! Az egyetemi autonómia leple alatt megbujt reakció mellett a demokratikus egyetemi ifjúságnak komoly harcokat kellett vívnia azokkal a csoportokkal, amelyeket mindezideig nem takarítottak ki az egyetemi ifjúság soraiból, holott múltjuknál fogva épp eléggé rászolgáltak arra. Ha arra gondolunk, hogy a legutóbbi öszszeesküvésekben, úgyszólván kivétel nélkül mindegyikben szerepeltek egyetemi hallgatók, némelyikben oedig kizárólag ezek szerepeltek, íha nézem a Bilkey-Papp-féle

183 összeesküvést, ahol orvostani és mérnökhallgatók, meg emerikánások szerepeltek, ha nézem Korbuly Imre egyetemi hallgató 10—12 főből álló csoportját, a Mindszenthy-Mogyoróssy-Bencsikféíe szervezkedést, ha nézem az Un den Miklós és Dietzl Jenő-féle kamaraerdői gyilkosságot, a Bácsalmási István vezetése alatt működött EmericanaCollegium esetét, a legutóbb lefo-_ goitt röpiratterjesztőket: mindezek egyetemisták voltak. Korántsem akarom ezzel azt mondani, hogy akiket most fel-soroltam, ezek képviselik az ifjúságot és ebből a névsorból meg lehet állapítani, hogy milyen az ifjúság. Ez a helyzetkép tűltragikus lenne és alapjában véve igaztalan. Az egyetemi ifjúság nem Bilkev-Papp, nem Korbuly, nem Benesik és nem Unden Miklós mögött áll, de viszont ezek az egyetemi ifjúság számlájára követik el tetteiket és az egyetemi ifjúság semlegesebb, bizonytalanabb részére még mindig befolyást gyakorolnak. Mint mindenütt másutt, az egyetemeken is lefolytak az igazolások. De ha mindenütt másutt csődbe jutottak az- igazolások, seholsem jutottak olyan csődbe, mint az egyetemeken. Az egyetemisták legreakciósabb, legfasisztább fészke a Műegyetem volt. Ez természetes, mert a technikai értelmiség s okkal távolabb áll a társadalmi kérdésektől, mint a szociológiai vonatkozásúikban mégis jártasabb jogi,' vagy kereskedelmi, közgazdasági, vagy bölcsészkari hallgatók. A technika olyan szilárd bázisa volt a reakciónak és a fasizmusnak, hogy amikor a Turul és az Emericana más karokon már elhalt a bailoldali csoportok tevékenysége folytán, ott még mindig vígan virágzott az 1919-es és 1920-as ellenforradalmi csendőrzászlóalj-szellem. Az igazolások a Műegyetemen ,-kilencven százalékban már lefolytak,, de még egyetlenegy embert el nem távolítottak, ki nem zártak . tanulmányaiból. Előfordult olyan eset, hogy egy volt rohambrigádparancsnokot, akit 1943ban " a kassai repülőakadémia is kivetett. magából, mert már ők is túlságosnak találták németbarátságát, s aki később, 1944-ben rohambrigádparancsnok lett és a Rózsadombon 300 egyetemistát vitt a halálba, leigazoltak, csupán a menza- és egyéb mellékdíjkedvezményeiket vonták meg tőle. Sramodi Olafnak hívják ezt az embert. (Orbán László (kp) — a kisgazdapárt felé: Most elfelejtettek felháborodni? — Derültség a kommunistapárton.) Olyan botrányosan folynak már az igazolások, hogy a diákok stopperórával mennek be a tárgyalásra és stopperrel mérik, hány másodpercig tart egy-egy igazolás. Azt mondják, 18 másodperc a maximum. Leigazoltak volksbundisitákat, ,akik azt írtaik a kérvényükbe, hogy azért járnak volksbundista egyenruhában, mert nincs más ruhájuk, de az előszobában levetik az egyenruhát és utána simán leigazolják őket. (Egy hang a kisgazdapárton: Kik igazolják le? A pártok!) Nem a pártok igazolják le, mert az egyetemeken különleges igazolóbizottság működik; tagjai: egy egyetemi professzor, egy a Nemzeti Bizottságtól kiküldött tag, (Sári Ignác (kg): De az sohasem mi vagyunk! — Egy hang a kisgazdapárt soraiból: A legritkább eset. — Sári Ignác (kg): Vagy legalább is a legritkább eset!) és egy szavazati joggal nem bíró egyetemi hallgató. A demokratikus' meggyőződésű ifjúság követelése az, hogy az igazolásokat^ akár az igazságügyminisztérium, akár a népbíróság vizsgálja felül. Nem az a követelésünk, hogy százszámra dobják ki a diákokat és hagyassák velük abba tanulmányaikat. (Sári Ignác (kg): A bűnösöket emeljék íki! A rendőrség után azt is meg kell tisztítani!) Azt hiszem, az ifjúságnak csupán igen kis töredéke az, amellyel szemben ilyen rendszabályokat kell alkalmazni; azokkal a kisebb, szürkébb reakciósokkal és fasisztákkal» akik még azután benn fognak maradni, majd meg fog birkózni a demokratikus Ifjúsági mozgalom. Az azonban bizonyos, hogy az igazolások csődje miatt bentmaradt reakciós és fasiszta tűzfészkekkel igen egyenlőtlen harcot vívnak a demokratikus szervezetek. (Sári Ignác (kg): Hát ha a politikai rendőrségben volt nyilas képviselőjelöltek vannak!) T. Nemzetgyűlés! Az interpelláció« nap igen eltrúzódott. Nem akarom tovább fárasztani a nemzetgyűlés türelmét. Összegezve mindezt, miánd la diákság szociális helyzete, mind politikai magatartása azt követeli, hogy a kormány igen komoly formában tárgyalja meg az egyetemek és főiskolák helyzetét. Ez a feladat meghaladja a kultusztárca lehetőtőségeit; olyan feladat ez, amellyel az egész kormánynak kell foglalkoznia. Nem közömbös az, hogy az elkövetkező időkben milyen magatartású lesz az egyetemi ifjúság, és nem közömbös az, hogy az elkövetkező években ezerszámra maradnak-e kívül az egyetem falam olyan paraszti és munkás fiatalok, akikre pedig igazán szüksége lenné a demokráciának. Kérem a kormányt, tegyen meg mindent, hogy már a következő tanévben javítsák a diákság szociális helyzetét, keresse meg azokat a lehetőségekéit, 'amelyeket, komoly teher vállalása nélkül ki lehet aknázni, és ugyanakkor tegyen meg mindent, hogy egyetemeinkre és főiskoláinkra minél , nagyobb számban kerül-