Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-41

m A nemzetgyűlés íi. ülésé îÙiÔ. évi július hó 24-én, szerdán. 360 T. Nemzetgyűlés! Előbbi interpellációmban emiitettem, hogy a mai ifjúság a mai poli­tikai élettel szembén elzárkózott. Megindokol­tam ennek okait is. Kétségtelen, hogy meg keíl keresnünk a lehetőséget az ifjúság megfelelő bekapcsolására és> megszólaltatására. Felelős­ségem teljes tudatában kijelentem azonban, hogy ezt a lehetőséget az ilyen eljárások egy cseppet sem szolgálják, mert ha itt-ott kedvező jelenségekkel találkozunk is, az ilyen vexa­túrák és alaptalan vádaskodások ezeket telje­sen lerombolják. Ezekről az atrocitásokról az ország összes iskoláiban körülbelül 250 ezer tanuló hallott, olvasott és beszélt. En ismerem a tanulóifjú­ság összetartását. Ennek alapján jelenthetem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy ebből a 250 ezer tanulóból nincs talán 250 sem, tehát egy ezre­lék sem, aki a szenvedő féllel, az üldözött tanulókkal ne tartana együtt. De nem is ez a baj, hanem a baj ott kezdődik, hogy mit gon­dol ez a 250 ezer ifjú a mai demokráciáról, (Ügy van! Ügy van! a kisgazdavárton és a szabadságpárton.) mit gondol a demokrati­kus rendőrségről (Kováts László (msz): Semmi jót!), és mi a véleménye ennek a tanulóifjú­ságnak a szabad magyar sajtóról. (Mozgás a kisgazdapárt és a szabadságpárt soraiban.) T. Nemzetgyűlés! "Ügy érzem, hogy ez. a kérdés nem lehet közömbös senki, előtt, aki a > jövő generáció életformájáért és e forma minőségéért némi felelősséget érez. (Pásaithory István (msz): így nevelik az ifjúságot!) A pe­degógus nem a mának, hanem a jövőnek és a jövőért dolgozik. Én mint pedagógus és mint ennek a Háznak választott tagja, tiszte­lettel bejelentem tiltakozásomat e célzatos és a legtöbbször alaptalan támadások ellen!) (Pászthory István (msz): Alávaló! Alattomos! — Élénk taps a kisgazda- és a szabadságpárt oldalán.) De tiltakozom a hamis és a legtöbbször alaptalan beállítás ellen az ország 68%-át ki­tevő katolikus, és meg vagyok róla győződve, hogy a 28%-ot (kitevő protestáns társadalom nevében is. (Élénk helyeslés és taps a kisgazda­és a szabadságpárt oldalán. — Felkiáltás a sza­badságpárton: Be kell mártani az intelligen­ciát!) Tiltakozom azok nevében, akik a magyar haza újjáépítését Krisztus evangéliuma alap­ján a becsületes és hamisítatlan demokráciá­hoz híven maradéktalanul szolgálni kívánják. (Élénk helyeslés és taps a kisgazda- és a sza­badságpárt soraiban. — Buchinger Manó közbe­szól. — Felkiáltás a szociáldemokratapárt olda­lán: Demagógia! — Egy hang a szabadság­párton: Ez demagógia maguknak? — Kováts László (msz): Ne bántsuk a vallást! — Az elnök csenget. — Samu László (kg): A taktika ló­láb ja! — Felkiáltás a szociáldemokratapárt­ból: Ezek a beszédek rontják meg a felekezeti békét! — Kováts László (msz): Aki a vallásba harap, annak vége! — Hegymegi Kiss Pál (msz) : Hitler megpróbálta, nem sikerült neki ! — Vásáry József (msz): Ugyanezt a receptet használják! — Nagy zaj. _ Viharcsengő.) Be kell jelentenem a t. Háznak, — szé­gyenkezve — hogy az itt eljáró rendőrség egyes felelőtlen tagjai a tanulóifjúságot ököl­lel és gumibotokkal, meg nem tudom mi­egyébbel ütötték-verték. (Lévay Zoltán (msz): »Demokratikus« eszközökkel! — Kováts László (msz): Gyermekeken töltik ki a bosszújukat! Szégyen! — Egy hang a szabadságpártból: Ahogy látják a felnőtteken!) Bizonyítani tudom, hogy a magyaróvári piarista diákok közül többet, tizenöt-húszat pofonvertek, majd kezüket és talpukat gumi­bottal verték. (Felkiáltások a szabadságpárt soraiban: Gyalázat!) Nagyikállóban a megvert tanuló ' édesanyját megi en y égették, ha gyer­mekét orvoshoz meri vinni. (Zaj. — Vásáry József (msz): Ezzel szereznek jónevet a rna­gyarnak! Ezt hirdessék!) Ügy tudom, erről Csorna Sándor képviselőtársam is tudomással bír. Szombathelyen addig pofozták, ütöttek a üjíáikbkat, míg dobhártyájuk be nem sza­kadt. (Felkiáltások a kisgazda- és szabadság­párti padsorokból: Demagógia? — Szurdi István (szd): Nem biztos, hogy igaz! — Közbe­kiáltás a kisgazdapártból: Csak maguk mon­Elnök: Csendet kérek! (Közbekiáltások ú, szabadságpárt soraiból: Szégyeljék magukat! — Egy hang a szabadságpárt oldaláról: Jobb, ha nem védik!) Nyirjessy Sándor: Folytathatnám meg t. Nemzetgyűlés, de nem akarom a szenvedélye­ket felkelteni. (Közbeszólás a szociáldemo­krata pártból: Milyen szép! — Közbekiáltások a szabadságpárt soraiból: Szolidárisak! — Egy hang a szociáldemokrata párton.: Eddig mit csinált?) Csupán a nemzetgyűlés igazságérze­tére appellálok, amikor ezeket a dolgokat ide­hozom. Azt azonban megállapítom, t. Nemzet­gyűlés, hogy (ha van bűn, — és az én lelki­ismeretem szerint van — akkor a gyermeknek, az ifjúságnak ütése-verése a legnagyobb bűn a nemzet ellen! (Ügy van! Ügy van! Tiaps a kisgazda- és a szabadságpárt soraiban. — Egy hang a szabadságpártból: Gyávaság! — Ur­bancsek Mihály (kp): Es az ifjúság megfer­tőzése! — Jármay Gyula (kg): Szóval gumi­bottal lehet nevelni! — Egy hang a kisgazda­párton: A demokrácia nem verhet, nem üthet! — Lévay Zoltán (msz): Pofozógépekkel! — Egy hang a szabadságpárt oldalán: Még a gyer­mektől is félnek! — Egy másik közbekiáltás ugyanott: Félnek Ők az árnyékuktól is! — Jármay Gyula (kg): 'Neveljünk továbbra i* nyilas módszerekkel?) Kérem a pedagógus képzettségű 144 belügy­miniszter urat, hogy ezt a néhány elszabadult fenevadat a demokratikus rendőrségtől (hala­déktalanul bocsássa el és tegye lakat alá! (Taps a kisgazda- és a szabadságpárt sorai­ban.) T. Nemzetgyűlés! Mi pedagógusod a múlt­ban nem egyszer foglalkoztunk azzal a kér­déssel, mi indítja a gyermeket arra, hogy fel­szedjen és felhalmozzon mindent, amit talál, ami az ő érdeklődési körén belül esik. (Zaj a szociáldemokrata és a kommunista párton.) 1938-ban rendeztünk Székesfehérvárott egy országos híren is túlszárnyaló tanügyi kiállí­tást, amikor váratlanul megvizsgáltuk a ta­nulók zsebeit és azok anyagát kiértékeltük és kiállítási anyagként feldolgoztuk. Bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek a zsebvizsgálat eredmé­nyét, amelyet fényképfelvételekkel Örökítet­tünk meg. (Egy hang a kommunistapárton: Hány kézigránát voít? — Egy hang a kis­gazdapárt oldalán: Hogy beszélhet ilyesmit? — Zaj.) Megállapítottuk, hogy a 12 éven aluli tanulók zsebében játékpisztolyon kívül már emberi élet kioltására alkalmas lő szerszámok is voltak. (Élénk mozgás.) A 12—17 évesek zse­bében ugyanci&ak találtunk revolvert, (Szurdi István (szd): Ez az 1938-as pedagógia! — Zaj.), sokaknál töltényeket, a 17—20 éveseik zsebében

Next

/
Thumbnails
Contents