Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-38

237 A nemzetgyűlés 38. ülése 1H6, nére, bogy most nem tudják pótolni ezeket a szerszámokat, a legprimitívebb termelő eszközökkel mégis meg tudta mutatni azt, hogy igenis, szorgalmasan, becsületesen dolgozik, hiszen, — ahogyan tegnap Apró képviselőtársam és elvtársam mondotta, — a bányászok 2200 vagonra emelték fel a termelést. Ezt a termelést a bányászok még tovább fogják fokozni. A bányászok most azt érzik, hogy a bánya, az államé, ők, mint bányászok, állami emberek és ennek a nemzetnek szintén fiai, tehát nem fogják őket olyan mostohán kezelni, mint a múltban. Nem akarok kitérni arra, hogy a bányászokat idáig milyen mostohán kezelték, miiyen mostoha sorsban voltak. Ez a múlt rendszer bűne, ezt el akarjuk temetni. Temessük el, én nem akarom ezt itt felidézni, bár ezekről -a dolgokról nagyon sokat tudnék elmondani. Viszont úgy érzem, hogy amikor mint gyakorlott bányász először hallatom szavamat ebben *a Házban, kifejezésre kell juttatnom azt a meggyőződésemet, hogy ezentúl nem úgy lesz, mint a múltban volt. Kertész elvtársam és nemzetgyűlési képviselőtársam felhozta, hogy a múltban itt volt törvényhozók mireánk bányászokra 70 éves életkor mellett 40 éves szolgálati időt szabtak meg. Ezek nem voltak bányászok és nem értettek a bányához, mert sohasem látták a bányát belülről. Nálam van egy tízéves jubiláris közgyűlés anyaga, ebből a régi »bányász« uraktól egypár idézetet fogok idehozni, hogy a mi szűk keresetünkből mire voltak képesek elvenni ezek az urak, anélkül, hogy tőlünk megkérdezték volna, és milyen szociális intézkedéseket tettek (olvassa): »Nehéz munkával szerzett, de jóízű kenyeréből szeretettel szelt le egy-egy. darabot e bányásztársadalom, amikor & főméltóságú asszony inségakciójához az elmúlt évi 500 pengővel együtt eddig összesen 20.100 pengővel s a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalaphoz járult hozzá.« Nem is volt már máshonnan pénzt szedni, csak & mi 4 pengős, meg 3 pengő 20 filléres keresetünkből^ repülőalapokra, hogy így nézzen ki az ország! Nem akarom ezeket tovább idézni. Sokezer pengő volt az, amit tőlünk levontak. És ez csak egy medencében volt! Volt azután más is, ami nagyon kellemetlen volt részemre, aki ott dolgoztam a bányában. Amikor a közgyűlést megtartották, azt mondták (olvassa):. »A magyar munkás nem lehet bitang prédája semmiféle forradalmi vaary kommunista eszmének, nem ^ adhat ja r becsületét és tisztességét idegenfajtájú, országot eladó vezetőinek.« Hát kellett jobban eladni ezt az országot, mint ahogyan eladták Horthyék és eladtak minket mindnyájunkat! Ennél nagyobb bitangság nem kellett. De én ezzel tovább nem akarok foglalkozni. Mi bányászok tudjuk azt, hogy a negyvenévi szolgálati idő és a hetvenéves korhatár megváltoztatása máról holnapra nem fog menni, de abban a reményben vagyunk, hogy ha a bányákat állami kézbe veszik:, mint a többi állami alkalmazottaknak, a mi szolgálati időnk sem lesz negyven év a föld alatt. De ma még vállalunk mi bányászok mindent azért, hogy megerősítsük a magyar népi demokráciát. Ugy érzem, ezzel a rövid beszédemmel megvilágítottam azt, hogy minket bányászoévi május hó 24-én, pénteken. 238 kat mi fűt, mi indít arra, hogy a bányák és tartozékaik állami kezelés alá kerüljenek és úgy érzem, hogy velem együtt az egész nemzetgyűlés együtt érez e kérdésben a bányászokkal és a bányászok érdekeivel. Pártom és a magam nevében a törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Vörös Vince jegyző: Borbély János! Borbély János (szd): T. Nemzetgyűlés! Lelkem minden melegével és a bányamunkások nevében örömmel üdvözlöm a bányák államosításáról szóló törvényjavaslatot, amely évtizedes követelése a bányamunkásságnak. Ennek a törvényjavaslatnak szükségességét éreztem én magam is, mert bányamunkás vagyok. 1914-ben, mikor kitört az első világháború, mint 14 éves gyermek kerültem le én is a bányába, ahol 12 órai munkaidő mellett dolgoztam és hetekig nem láttam \ napvilágot. Éppen ezért lehet, hogy talán nem tudom úgy kifejezni gondolataimat, mint ahogyan szeretném, mert mi bányászgyermekek annakidején nem tanulhattunk, fejünket nem használhattuk gondolkodásra, tanulásra, hanem a legtöbb esetben csilletolásra és gerendaemelésre, hogy a bányában a. kiszabott munkát elvégezhessük. Ilyen nehéz viszonyok közt dolgoztam le én is eddig 31 esztendőt. Hogy igazán meg tudjuk érteni, hogy milyen volt a bányászsors, rövid visszapillantást kell vetnünk hosszú évszázadokra. Hazánkban a bányászat körülbelül a XI. században kezdődött. Bevándorolt munkások kezdték meg Magyarországon a só- és ércbányászat művelését. Hosszú évszázadokon keresztül a magyar bányamunkás ki volt szolgáltatva a bányakapitalizmus önkényének. Semmi szociális védelemben nem részesültek, nyomoruk már elviselhetetlenné vált és ha megmozdultak, borzalmas büntetésben volt részük. így a XV. században, 1445-ben a sóbányászok helyzete már tűrhetetlenné vált és megmozdultak, segítséget kértek. Ám a királyi kincstár még szigoriibb rendelottel válaszolt kérésükre. Ez érthető, mert a bányák jövedelme akkoriban a kincstáré és a királyé volt. Ez * a rendelet megtiltja a sóbányászok bárminemű összejövetelét, gyűlések megtartását, ilyen gyűlések kezdeményezését. Aki összehívta az ilyen gyűlést, azt testcsonkító büntetéssel, a szemek kitolásával és ehhez hasonló büntetésekkel sújtották, szintúgy azokat, akik a gyűlésen részt mertek venni. De nemcsak a XV. században üldözték a bányamunkások szervezkedését/Ebben a tekintetben később sem változtak a viszonyok, mert amikor a bányamunkás jobb megélhetést, jobb munkafeltételeket, emberséges bánásmódot akart családja és maga számára biztosítani, öregség, betegség, baleset esetére valc támogatást kiért, jött a csendőr a puskatussal, a rendőr a gummibottal és végül a szolgabíró , bűnösnek mondotta ki ezeket az embereket. Míg a bányamunkásság ilyen nyomorúságos viszonyok között tengődött, addig a bányavállalatok óriási vagyonokat harácsoltak össze, mert a legkisebb költség mindig a munkabér volt. Milyen volt a szociális biztosítás abban az időben? 1854-ben hoztak egy bányatörvényt, amely némi javulást hozott a védtelenül kiszolgáltatott bányamunka soknak és megalkotta a bányatársládákat, de ezzel a törvénnyel a bányászokat teljesen odaláncolta *