Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-37

227 A nemzetgyűlés 37. ülése 19á6. lehetne fogni, akkor az majdnem 40 millió pengő értékű volt, pedig azok a határok, amelyek között a zárolást megcsinálták, egy­általában nem voltak szigorúak. (Dénes Ist­ván (pk): Mit szól ehhez a kormány? Bárá­nyos?) A helyzet az, hogy az újjáépítés ter­hét az ipari nagytőke a szervezetlenebb pa­raszti munkástömegek vállára nyomta le. Ez a helyzet a továbbiakban is, ha töretlenül hagyjuk az ipari kapitalizmust terjeszkedni és fejlődni, és még csak súlyt sabb osz. _ Az ipari munkásság szervezettségénél fogva ,a, nagytőkével szemben többé-kevésbé meg tudja már a saját érdekeit védeni. (Úgy van! Ügy van!) Rajta nemigen lehet élősködni, (Igaz! Ügy van!) Kire fog az ipari nagytőke mint gyarmati népségre rátelepedni? A sokkal szervezetlenebb, a legalábbis gazdaságilag, de még politikailag is szervezetlenebb dolgozó parasztságra, tehát még jobban ki fogja, zsák­mányolni, mint a múltban. (Lévay Zoltán (pk): Miért tűri ezt a kormány?) A helyzet ebből a szempontból egyáltalában nem vigasz­taló. A múltban, míg volt OMGE, addig a GyOSz-szal verekedve valahogyan megvédte az úgynevezett agrárérdekeket. Ezek az agrár­érdekek természetesen csak nagybirtokos­érdekek voltak (Ügy van! Ügy van! a kis­gazdapárt oldalán.), dé ennek morzsáiból va­lami hullott le mégis a parasztság asztalára is. (Lévay Zoltán (pk) : Most morzsák sincse­nek!) Ma az OMGE, mint gazda védő, mint agrárvédelmi szervezet neon létezik s ugyan­akkor a parasztságnak nincs- helyette másik olyan érdekvédelmi szervezete, amely védeni tudná a parasztság érdekeit. (Felkiáltások a pártonkívüli ellenzékiek oldalán: A kormány mit csinál?) Az ipari kapitalizmus tehát itt áll a pa­rasztsággal széniben szinte totális lehetőségé­vel annak, hogy a dolgozó magyar parasztsá­got kizsákmányolja. Mi ez ellen a legteljesebb erővel küzdünk és ezért üdvözöljük mint első lépést — hangsúlyozom: mint első lépést — az ipari nagyitoké monopol hatalmának meg­törése terén a bányák államosítására vonat­kozó törvényjavaslatot. De újra és újra hangsúlyozom: mi ezt csupán az első^ lépés­nek tartjuk s ezen a téren további lépéseknek kell jönniök, mégpedig sürgősen, a nagyvál­lalatok a bankok és hozzáteszem — a malmok államosítása kérdésében is. (Taps a paraszt-, a szociáldemokrata- és a kommunistapárt; ol­dalán.) Ebben a szellemben a nemzeti parasztpárt nevében a törvényjavaslatot tárgyalási ala­pul általánosságban elfogadom. (Elénk éljen­zés és taps a szociáldemokrata- és a kommu­nistapárt oldalán. Felkiáltások a pártonkívü­liek somiban: Mi r lesz a mozikkal?) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet délután 1 óra 31 perctől 1 ára 52 percig.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A na­pirend tárgyalására szánt idő letelt, ezért ja­vaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Hitelesítették : Komlós Géza s. h. naplóhiráló-bh' évi május hó 23-án, csütörtökön. 228 Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, pénteken délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a most tárgya­lás alatt álló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását. A napirendhez Vásáry István képviselő úr kiért szót. Vásáry István (pk): Igen t. Nemzetgyűlés! Az elmúlt napokban Jónás képviselőtársunk egy önálló indítványt terjesztett elő, amely­ben kérte azt, hogy a pénzügyi kormányzat adjon engedélyt arra, hogy a földművelő né­pesség saját szükségletére 200 tő dohány ter­melésére kapjon felhatalmazást. A mélyen t. Nemzetgyűlés ezt az önálló indítványt tárgya­lásra alkalmasnak jelentette ki, határozatot hozván, hogy ezt az önálló indítványt tárgya­lás alá fogja venni és határozat tárgyává teszi. (Helyeslés a kisgazdapárton.) Ha a t. Nemzetgyűlésnek ezt a határoza­tát komolyan vesszük, márpedig komolyan kell venni, ezt az indítványt napirendre ki kell tűzni és ebben az ügyben ,a., nemzetgyű­lésnek határozatot kell hozni, egyébként tréfa az egész eddig történt állásfoglalás, mert el fog telni az, idő, amelyen belül a dohánypa­lánták kiültetése lehetséges lesz, tehát az esetleg megadandó engedélynek semmiféle haszna sem lesz. (Pap János (pp): Igaz!) En­nek az indítványnak elfogadása semmiféle ne­hézséggel nem járhat, nem járhat azért, mert a múlt esztendő példája megmutatta, hogy a dohánytermelés ilyen engedélyezése semmi­féle káros hatással az állami dohány egyedáru­ságnak bevételére nem volt, sőt annak követ­keztében, hogy a mezőgazdasági népesség a kincstári dohány fogyasztói között nem szere­pelt, mert megtermelte a maga és háza szük­ségletére a kellő mennyiséget, lehetővé vált — úgy ahogy — a r nemtermelők dohány fogyasz­tásának kielégítése. Ennek következtében bátor vagyok indít­ványozni, az elnök úr által előterjesztett napi­rendi indítvány pótlásaként, •' méltóztassék el­határozni, hogy a holnapi ülés napirendjére a most folyamatban levő törvényjavaslat tárgya­lásának és megvitatásának befejezése utánra Jónás képviselőtársunknak a : dohánytermelés ügyében előterjesztett Önálló indítványa is ki­tüzessék. (Helyeslés a kisgazdapárton és a pártonkívüliek soraiban-) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatik-e napirendi javaslatommal szemben Vásáry Ist­ván képviselő úr kiegészítő napirendi javasla­tát elfogadni? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, kérem, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. — Mozgás.) Azokat kértem, akik Vásáry Ist­ván képviselő úr kiegészítő napirendi javasla­tát elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Meg­történik") Most pedig szíveskedjenek^ felállni azok, akik nem fogadják el a kiegészítő javas­latot. (Megtörténik.). (Juhász István (szd) a kisgazdák felé: Az elnökük ellen szavaznak) — Dessewffy Gyula (kg): Nem ellene! Kiegé­szítő javaslat volt! — Zaj.) Az elnök napi­rendi javaslatát jelentem ki elfogadottnak. Az ülést bezárom. (Az ülés délután 1 óra 55 perckor végződött.) Spitálszky Károly s. k. igi tagok. .

Next

/
Thumbnails
Contents