Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-4

Iâ9 À nemzetgyűlés à. ülése 1945 nem meri senki, ez ma nem célravezető. Tehát kerülő úton, burkoltan támadnák. A reakciós körök szeretnék a nemzeti egységből előbb vagy utóbb legalább a kommunistapártot ki­szorítani. Ezek a reakciós körök tudják, bogy miért éppen bennünket. A nemzeti egység kom­munisták nélkül: fából vaskarika. Annyi, mint a reakció elleni harcban fogatlanná tenni a magyar demokráciát. És amikor mi fellépünk ezek ellen a tervek ellen, nem magunkat véd­jük, hanem védjük a nemzeti egységet, a ma­gyar demokráciát. Ha már az 1944 március 19-e utáni gyászos hónapokban, amikor minden de­mokratikus pártot a föld alá kényszerítettek Hitler pribékjei, . az illegalitásban utat tört magának az a felismerés, hogy & kommunista­párt a, nemzeti egység számára nélkülözhetet­len erő, akkor ma, amikor a kommunistapárt erős» nagy tömegpárt, amely büszkén tekint vissza azokra a teljesítményekre és áldozatokra­amelyeket a nemzeti egység és a nemzeti fel­emelkedés érdekében hozott, amelyről minden jóhiszemű ember elismeri, hogy lendítő ereje e demokratikus fejlődésnek, ma ezt a pártot kirekeszteni akarni a nemzeti egységből any­nyi, mint aláásni magát a nemzeti egységet. (Taps a kommunista es a szociáldemokrata­párt soraiban.) Ez nem fog senkinek sikerülni (Ratkó Anna (kp): De nem ám) és nem fog sikerülni aláásni a munkásegységet sem. (Lel­kes taps a kommunista- és szociáldemokrata­párt oldalán.) A két munkáspárt egységfrontja szilárdan áll és ezt az egységet üdvözölnie kell minden­kinek, mint ahogy üdvözölte a szakszervezeti kongresszuson maga Tildy Zoltán miniszter­elnök úr. (Taps a kommunistáik sorában.) Ezt az egységet üdvözölnie kell mindenkinek, még ha nem is tartozik az egyik vagy másik mun­káspárthoz, de komolyan veszi és akarja a de­mokrácia megszilárdulását, a reakció megsem­misülését, Mi kommunisták nem pártérdekből állunk őrt és verünk vissza minden támadást a mun­kásegység ellen, hanem azért, mert akarjuk a nemzeti egységet, akarjuk a demokrácia győ­zelmét, akarjuk a reakció megsemmisülését. Ezért állunk őrt éberen és keményen a munr kásegységfront mellett és ezért nem fogjuk megengedni senkinek, hogy ezt aláássa. T. Nemzetgyűlés! Válaszolnom kell — fej­tegetéseim végén járok — Varga Béla t. kép­viselőtársam beszédének arra a részére, amely­ben testvérjobbot nyújtott, baráti jobbot nyúj­tott a munkáspártoknak. 74 Pártoim nevében ki­jelentem, hogy ezt a baráti jobbot őszintén és Örömmel elfogadjuk, megragadjuk. (Lelkes taps a Ház minden oldalán.) Mi tudjuk azt, hogy a kisgazdapárt alapja a magyar gazda­társadalom, magyar parasztság. (Parragi György (kg): Értelmiség is!) Vallottuk min­dig és valljuk ma is, hogy parasztság nélkül nincs országépítés, parasztság nélkül nincs ma­gyar kormányzat. Újból ki akarom emelni és hangsúlyozni, hogy az ország és nem utolsó sorban az ipari munkásság is hálára és kö­szönetre van kötelezve azok iránt a paraszti tömegek iránt, amelyek vetőmaghiány, állat­hiány közepette is az idén 2,600.000 holdat szán­tottak fel és vetettek be az ősszel. (Taps a Haz minden oldalán.) Ez ugyanolyan hősi munka volt. mint amilyen hősi munka volt a vasuta­sok munkája, a csepeliek munkája, a # közüze­mek munkája, (Helyeslés a kisgazdapart olda­lán.) szóval azoknak a munkásoknak önfelál­NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ I. évi december hó 4-én, kedden. 13Ô I dozó munkája, akik lehetővé tették a terme­les megindítását és fokozását. Mi sohasem fo­gunk itt a nemzetgyűlésben és a nemzetgyűlé­sen kívül a parasztság, a kisgazdák, a törpe­parasztok érdekei ellen fordulni. (Éljenzés a kisgazdapárt oldalán.) Ellenkezőleg! Együtt fogjuk ezeket az érdekeket képviselni azokkal a parasztokkal, kisgazdákkal, akik a függet­len kisgazdapárt soraiban ülnek. (Taps a kommunista- és a kisgazdapárt soraiban.) Amikor mi követeljük, nyomatékkal követel­jük a szénbányák államosítását, (Taps a kom­munistapárton és a szociáldemokratapárton,) akkor nemcsak az ipari munkásság nevében és érdekében követeljük ezt; államosítást követe­lünk és az az állam, amelynek tulajdonába kell, hogy átmenjenek a bányák, a parasztság állama is. (Ügy van! Úgy van! — Taps a kom­munistapárton és a kisgazdapárton.) A pa­rasztságnak, a gazdatársadalomnak, a kisgaz­dáknak is érdekük, hogy ne feketézzék el a szenet és hogy a közérdek fölébe helyeztessék a szénbányatulajdonosok magánérdekének és azt hiszem — ezzel válaszolok Szabó István képviselőtársam szavaira — nemcsak a városi dolgozók, hanem a falusi dolgozók, a gazda­társadalom, a parasztság érdekeit is kép­viseljük akkor, amikor kérjük, követeljük az ipari termelés, az áruraktárak igénybevételét a kormány által (Helyeslés és taps a kommu­nistapárton és a kisgazdáknál.) azért is, hogy új pénzünknek fedezete legyen addig is, amíg megkapjuk azt a 35.000 kiló airanyiait 75 és azért is» hogy a falu lerongyolódott népét legalább is minimálisan újra fel tudjuk ruházni, (Helyes­lés és taps a kommunistapárton és a kisgazda­párton.) és azt hiszem, ha mi a bankok, a hi­telpolitika állami ellenőrzését követeljük. (Egy hang a kisgazdapárton: Szükséges.) akkor sem csak az ipari munkásság érdekei lebegnek sze­münk előtt Mi is emlékszünk rá, amire a kisgazda­párt soraiban helyet foglaló gazdák, parasz­tok még jobban emlékeznek, mint mi: milyen volt az élet akkor, amikor a gazdatársadalom, a parasztság fülig el volt adósodva ós amikor úgy kezelték, mint a rókát, amelyről két bőrt lehet lenyúzni. A hitelpolitika állami ellenőr­zésének követelésével — állítjuk — mi a pa­rasztság, a gazdatársadalom érdekeit is kép­viseljük. Lehetnek köztünk és a kisgazdapárt között nézeteltérések és súrlódások, de azzal a kis­gazdapárttal, amelynek alapja a parasztság, egybeesnek a mi érdekeink a reakció elleni harcban, a jó pénzért való harcban, a rendért való harcban (Helyeslés és taps a kommu­nistapárton és a kisgazdapárton.) és ezen az elvi alapon kötöttük meg és pecsételtük meg újból a választások után szövetségünket. T. Nemzetgyűlés! A helyzet az országban — erről Rajk László elvtársam is beszélt — súlyos, a nép türelme, nevezzük nevén a gye­reket, fogytán van. Kétségtelen dolog, hogy a kormányprogramm végrehajtása azt jelenti, hogy komoly, nagy harcoknak megyünk elébe. Ne higgye senki, hogy ha a kormány végre akarja majd hajtani azt a pénzügyi program­mot, melyet itt Tildy Zoltán miniszterelnök ur kifejtett és amelynek nem leglényegtelenebb pontja a gazdagok megadóztatása, és ha végre akarja hajtani a közigazgatás megtisztítását a reakciósoktól, akkor ezt szépen, békésen, csendesen, az érintettek önvédelme nélkül le­9

Next

/
Thumbnails
Contents