Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-4
105 A nemzetgyűlés 4. ülése 1945. évi december hó i-ên, kedden. 10Ö ambíciójából folyik a munka, abban a tudat,ban, hogy ebben az országban mindenki csak végzett munkája titán részesülhet azokban a javakban, amelyeket munkával tudunk előállítani. (Helyeslés a kisgazdapárt soraiban.) Hiába beszélünk addig bármilyen csábító szavakkal a munka szükségességéről, szépségéről és _ felemelő érzéséről, amíg az emberek azt látják, hogy a dolgozó emberek nmnkájára spekulálva, dolog nélkül jobban meg lehet élni, mint annak az embernek, aki minden körülmények között kötelességszerűen végzi a maga munkáját a nemzet érdekében. (Úgy van! Ügy van! a kisgazdapárt oldalán.) \ Naponta lehet keserves hangokat hallani munkára menő vagy munkából jövő emberek, szájából, hogy itt még ma is azok tudnak jól élni, azok tudják a munkásemberek számára: elérhetetlen, finomabb élelmiszereket megfizetni, akik nem dolgoznak, akik semmiféle termelő munkát nem végeznek, azokkal; vannak tele a kávéházak, a mulatók és a drága szórakozóhelyek. (Czövek Jenő (kg): De a Teleki-tér is!) A felszabadulástól éppen azt várta az egész ország dolgozó népe, hogy ezt az igazságtalanságát ki fogja, küszöbölni. Ennek a kérdésnek gyökeres megoldása alapfeltétele lesz a demokratikus Magyarország megerősödésének és minél gyorsabban való felvirágzásának. A belső rend megszilárdításához tartozik a rendeletek végrehajtása. Minden jóakarat meddő marad a kormány részéről, ha a hozott rendeleteket nem fogják végrehajtani. '(Ügy. van! Ügy van! a kisgazdapárt oldalán.) Meg vagyok róla győződve, hogy ez a nemzetgyűlés csak olyan népi törvényeket fog alkotni, a kormány csak olyan rendeleteket fog kiadni, amelyek a magyar népnek és ennek az országnak demokratikus fejlődését fogják szolgálni, tehát az a tisztviselő, aki ennek a kormánynak rendeleteit szabotálja, nép- és hazaellenes cselekedetet követ el. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a kérdésben nincsenek és nem is lehetnek pártszempontok, sa legszigorúbb eljárás alkalmazása is indokolt. Feltétlenül minél élőbb megalkotandónak tartom az összeférlietlenségi törvényt. (Helyeslés és taps a kisgazdapárt soraiban.) Több évtizeden át sürgették már ennek a törvénynek megalkotását a magyar parlamentben. Bizonyára azért nem alkották meg soha, mert akik hivatva lettek volna e törvény megalkotására, azok maguk kerültek volna elsősorban összeférhetetlen helyzetbe. (Ügji van! r Ügy vari!) Nem engedhető meg a törvényhozók szamára, hogy akár egyes vállalatoknál, akár magas közhivataloknál tisztségeket viseljenek, mert hiszen, a múlt eléggé igazolta, hogv^ az ilyen törvényhozók nem mentesek többé bírálataikban bizonyos elfogultságoktól. (Ügy van! a kisgazdapárt oldatán.) '.'"•'•A kormányprogrammban szó volt a kos 1 életi tisztaságról. Ne legyen ez a régiekhez hasonlóan újra csak kimondott szó, valóban ki kell. irtani a korrupciót a közélet minden "teréről. (Helyeslés a kisgazdapárt soraiban.) Az utóbbi időben egyesek igyekeztek kihasználni a széthullottság állapotát és meg nem engedhető módon olyan anyagi javakhoz igyekeztek jutni, ami egyáltalában összeférhetetlen állásnlílí fi 1 Sokszor találkoztunk esetekkel, amikor hivatalokban "csak külön juttatásokért voltak hajlandók olyan dolgot elintézni, ami egyébként hivatali kötelességük lett vóíhá. • -Az á kö ? alkalmazotti réteg, amelynek-hivatása a rendnek, a közéleti tisztaságnak másokkal betartatása, hivatali állásánál fogva hivatott a példamutatásra, arra, hogy előljárjön. Minél többször fordul elő az ő környezetében megtévedés, annál inkább fokozza a bizalmatlanságot a demokrácia iránt, és ha az ilyén cselekedeteket csak egy pillanatig is megtűri: a. kormányzat iránt. A nemzeti élet függetlenségének egyik biztosítéka a magyar honvédség. A honvédségről az _ elmúlt időben nagyon sókféle vélemény nyilvánult meg, Amikor a honvédségről" beszé> lünk, nem szabad teljesen d niúlt hohvódség nem védhető hibáinak befolyása alá esnünk. Azt hiszem, nincs közöttünk senki, aki akarná, hogy addig, amíg a világ minden nemzete a' maga fiainak bizonyos mértékig fegyverben tartásában látja országának biztosítását, akkor éppen csak 'Magyarország mondjon le erről a jogáról? Nem hiszem, hogy ' volna közöttünkv aki ne akarná, hogy a honvédség ^~ mint nemzetünk biztosítéka — továbbra is fennmaradjon. Annak, hogy a - magyar honvédséget az elmúlt időkben a nemzet érdekei ellen tudták háborúba vinni, okai nagymértékben a legfelsőbb katonái vezetők voltak. Ezt ma máj; mindenki tudja. Egész honvédségünk nevelése és kiképzése olyan volt, hogy " a honvédet nem bajtársnak, hanem csak eszköznek látták céljaik elérésére. Innen adódott, hogy a katonák nagyon sok esetben az elsőszámú ellenséget saját tisztjeikben látták. Tér-, mészetesen voltak nagyszámban kivételek, akik már azokban az időkbeu teljesen demokratikus módon gondolták el a honvédség feladatát. Vád hangzott el a honvédség felé, hogy egymást igazolják. 59 Sok igazság lehet abbaaV hogy tisztek egymás igazolására sorakoznak' fel, de azt is meg kell mondanom,- hogy _na' gyón sok esetben, amikor tiszteket nem igazoltak és ezeknek ügye népbíróság elé került, ezeket a nétibíróságnál majdnem kivétel nélkül igazolták. Ha tehát ezek mégis a honvéd,-; sesrnél máradhattak, abban nem csupán a hon-; védség vezetősége volt hibás, mert olyan tisztpket, akiket maga a népbíróság igazolt; nem lehetett elbocsátani. '•'••• Ennél a kérdésnél az a vád is elhangzott, 1 hogy a tartalékosokat le akarják szerelni és csak á reakciós tényleges tisztek inaradnak bent. Tény az, hogy a háború befejeztével a honvédséget teljes egészében ellepték olyan emberek, akik ott akarták megtalálni a magám élet helyett megélhetésüket. Amikor ma .az ország egészen kevés honvédséget tud tartani, auu^ kor a létszám számszerűleg meg van állapítva, igenis indokoltnak tartom, hogy hamar a honvédség fenntartására az ország pénztárából, nagy összegeket fizetünk, ne a nyugdíjasok szaporításával érjük ezt el, hanem elsősorban a tartalékosok menjenek vissza privát foglal-í kozásukhoz, a tényleges tisztek között brzo; nyara van annyi demokratikusan gondolkozó tiszt ebben az országban, amennyi kiteszi ezt a kis létszámot. (Kovács István (kp) : Szóval, maradjanak a reakciósok*?!) . ; A volt honvédség egyik bűne volt az is, hogy a tisztek egy része nyilas eszméktől fertőzve, olyan hangulatot tudott becsempészni a hadseregbe, amely elhomályosította a tisztánlátást és megkönnyítette a honvédségnek idegen érdekekért való felhasználását. Az^ új magy«r demokratikus honvédség mara-d^on . az :