Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-26
777 A nemzetgyűlés 26. ülése 1946. • kevés érzékenyebb pontja vau ma a magyar politikának, mint a középosztály kérdésének megoldása. Tisztáznunk kellene, ami eddig még senkinek sem sikerült, hogy mi is az a középosztály. Nem óhajtok itt szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni, hanem egyszerűen oda szűkítem le a kérdést, hogy Magyarországon és az én szempontomból, az én szerény hozzászólásom szempontjából középosztály alatt elsősorban a hivatalnoki kárt, tehát äz állami és a magántisztviselői kart fogják érteni, amelyhez természetesen csatlakozik a szabadpályán lévő értelmiségiek egy része is. Ez a középosztály mélyen megrendülve látja, hogy a magyar demokrácia hovatovább nem őrá építi fel a magyar közigazgatás adminisztrációját. Megdöbbenve látja) hogy friss népi erők szabadulnak fel és foglalnák el olyan pozíciókat, amelyek eddig tabuk voltak. Természetszerűleg az a feltevés alakul ki nem is mindig rosszindulatúlag --ebben a középosztályban, képtelenség az, hogy magyar közigazgatás működhessék akkor, ha azokat az embereket, akik évtizedeken át készültek erre a pályára, egyszerűen kicserélik olyanokkal, akik erre a pályára vagy egyáltalán nem készültek Yagy akik egy rövid, úgynevezett »sehne llsieder« 302 kurzuson átesve foglalják el ezeket a pozíciókat. (Helyeslés <i kisgazdapárt oldalán.) Kétségtelen, ebben van valami igazság. Akkor lenne benne még több igazság, ha a magyar demokráeiánalk az volna a célja, hogy az '• egész hivatalnoki, kart egyszerűen kisöpörje és népi elemekkel pótolja. Erről azonban szó sincs. Arról van csak szó, hogy a magyar 'demokrácia igenis fel akarja'frissíteni a közigazgatást és'valóban megkívánja azt, hogy a politikai életben' újonnan szóhoz jutott rétegek, a parasztság és a munkásság' is megfelelő szerephez jussanak ebben az adminisztrációban. Ne méltóztassanak rossznéven venni, én az adminisztrációt nem tartom olyan borzalmasan nagy tudománynak. Tudom, kell hozzá tapasztalat, kell hozzá gyakorlat, (Nagy Vince ípk): Es tudás!) de semmi a világon nem készült zsenik részére. A magyar egyetemek sera zsenik, hanem jó átlagkoponyák részére van nak. A magyar közigazgatásnak sem zsenikre, hanem átlagos képzettségű, józaneszű embereikre van szüksége. (Egy hang a kisgazdapárt soraiban: A nép szeretetére! — Felkiáltások a kisgazdapárt oldaláról: Tiszta kézre! — A néppel együttórző emberekre! — Nagy Vince (pk): A jogi fakultást be lehet csukni!) Szabad legyen megemlítenem, vidéki utalmon a sok panasz mellett is nem egyszer Iá torn azt, t hogy jóindulatú középosztálybeli emberek, akik megmaradtak állásukban és becsületté 1 ', szolgálják a demokráciát, igen nagy elismeréssel nyilatkoznalk nem egy olyan tudományos képzettség nlélkül lévő új hivatalnokról, akit a demokrácia helyezett be. Miért? -Mert pár hónapnyi ilitő, becsületes szorgalom, valóban törekvő odaadás és tisztesség igenis képesít mindenkit arra, hogy megkezdje ezt a munkát, megkezdjen beletanulni ebbe" a munkába. Ha é| hivatalnok lennék, óriási örömmel* látnám ezt a mozgalmat és majdnem azt mondhatnám, legszebb feladatomnak azt tartanám, hogy ezt az új réteget, amely — re„ mélhetőleg minél nagyobb számban — beözönlik a magyar közigazgatásba, a már megszerzett tudásommal támogassam. Ez a hároari félelmi célpont — ami ni évi május hó 2-án, csütörtökön. 778 mondottam — a tagállamság, a proletárdiktatúra és a társadalmi átalakulás félelme az, amely antiszovjet magatartásra készteti a reakció által még inkább feltüzelt magyarság egy jelentős részét {Parragi György (kg): Nem jelentős!) Nyugodtan szögezem le, hogy jelentős részét, mert ha azt mondanám, hogy nem jelentős részét, akkor a következő felvetendő témára rögtön negatív választ kellene adnom, mert azt fogom felvetni, hogy van-e reakció. Negatív választ kellene erre adnom, inert ha az országnak nem jelentős része vezethető ilyeténképpen félre, hanem csak egészen jelentéktelen része, akkor a mi egész reakció elleni harcunk úgy festhet, mint annak a harca — hogy Madáchot idézzem 393 — aki szúnyog ellen olyan fegyvert használ, amely csak. medvéhez kell, az pedig bolond. Márpedig én aligha hiszem, hogy mi rémképek ellen küzdenénk. A társadalmi átalakulásról legyen szabad még azt mondanom, hogy amennyire szükséges folyamat, éppen annyira természetes, hogy bizonyos^ óvatosságot is kíván meg tőlünk. En hiszem és nincs okunk kétségbevonmi, hogy a magyar kormány teljes erejével rajta lesz azon,^ hogy ez az átalakulás olyan mederben folyjék, amely a, nemzetnek javára válik. Hogy egyéni sérelmek vannak és egyéni sérelmek lesznek, sőt, hogy igazságtalanságok is lesznek, az kétségtelen, de elkerülhetetlen. Aki azonban egy ilyen óriási kérdéskomplexusban nem az egész képet nézi, hanem csak a kiszökellő apróságokat, vagy saját sérelmét helyezi előtérbe, nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy tárgyilagosan Ítélkezzék a magyar politikai kérdésekben. A társadalmi átalakulássá»! úgy kell lennie az embernek a multak tapasztalatai alapján, hogy inkább kell félni attól, ami volt, amit ismerünk, mint attól, ami jön és __ amit talán még nem ismerünk teljes egészében. Hirdetik ezzel kapcsolatban a megbékélést, mint első szükségességet ahhoz, hogy a magyar politikai élet egészségessé válhassék. Nyilvánvaló, hoa ; y a függetlenségi frontban egyesült pártok között aligha van egv is és e pártok egyedei, tagiai között is aligha lehet valaki, akinek valóban nem lenne leghőbb vágya a tökéletes megbékélés ebben-az országban. De legyen szabad idéznem azt az elkoptatott frázist, hogy »les messieursassasins do'ven! eoinme.neer«. 304 kezdjék azok, akik a aiegbékélés ellen dolgoznak ma is, kezdjék azok. akik ma is azt tártjaik legfőbb céljuknak, hogy a magyar demokrácia fejlődésének állandóan gáncsot vessenek. . Ez veti fel természetesen legott azt a kérdést, hogy van-e reakció. Ugy kapcsolódik ez a miniszterelnök úr beszámolójába és a moszkvai útba, hogy ebből az útból le kell vonnunk a tanulságokat. Az. egyik legfőbb tanulságot kristálytisztasággal és mindnyájunk által elfogadhatóan meg is jelölte a miniszterelnök úr. Ez pedig az, hogy csak akkor érhetjük el külpolitikai céljainkat, ha megvalósítjuk a magyar demokráciát. Magyarán mondva, hitelünk és súlyunk a demokratikus nagyvilág előtt csak annyi lesz, amennyi súlyt képvisel a magyar demokrácia. Addig, amíg a nagy demokratikus államok azt láthatnák, hogy itt van ugyan demokrácia, de ez a demokrácia igen gyenge lábakon áll, mert hol innen, hol onnan fenyegetik, nyilvánvalóan nem fogadhatnak teljes barátságukba és nem építhetnek ránk
