Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-12

319 À nemzetgyűlés 12. ülése 19Í6. y nek tetszett. (Úgy van! Úgy van! — Taps a kisgazdapárt oldalán.) Fasisztaellenesnek lenni végül azt is jelenti, hogy szembenállunk a kol­lektív felelősség gondolatával, (Ügy van! Úgy van! a kisgazdapárton.) akár pártról, akár fajról, akár felekezetről, akár társadalmi osz­tályról van szó (Úgy van! Úgy van! a kisgaz­dapárton.) és szembenállunk minden faji és felekezeti gyűlölettel, amely a nemzetet val­lás, osztály, nemzetiség szerint meg akarja bon­tani. (Úgy van! Úgy van! — Helyeslés a, kis­gazdapárton.) • A kollektív felelősség gondolatánál kell —* úgy érzem, becsületbeli kötelességem — ki­térnem egy kérdésre, ez pedig a legitimizmus kérdése. A legitimizmus ellen súlyos támadá­sok hangzottak el ennek a vitának során. A magam részéről is elítélem azt a legitimizmust, amely egy beteges nosztalgiából egy dinasztia érdekeit sokkal nagyobbra becsüli, mint a nemzet érdekeit. Még inkább elítélem azt a legitimizmust, amely csak takaró akar lenni, amely a Szent Korona mögé sompolyog és áll azért, hogy a maga elveszített politikai és' gazdasági hatalmát, a maga ezer holdjait, a nagy kapitalista pedig egy-egy inonopóliumát visszaszerezze és visszanyerje. (Úgy van! a kisgazdapárton,) Meg kell azonban védenem legalább is két embernek tiszta emlékét: az egyik : Griger Miklósé, a másik Pethő Sándoré. Annak a Griger Miklósnak emlékét kell megvédenem, akit vörös papnak neveztek, ép­pen szociális magatartása miatt és aki 1934-ben az egyetlen ember volt Magyarorszá­gon, aki meg merte írni a »A Reggel« című lapban, hogy Hitlert pedig nem mentheti fel a gyilkosság vádja alól. 182 Meg kell védenem annak a Pethő Sándor­nak 183 emlékét is, aki elsőnek mentei a haladó magyar értelmiség közül Miskolcra, a szociál­demokratapártnak gyűlésére, ahol a Reisin­ger Ferenc elnöklete alatt megtartott gyűlé­sen először mondotta el... (Juhász István (szd): Zsidóval nem akart elnökölni!) Azért védte meg a zsidókat egyedül először à ma­gyar sajtóban! Először mondotta a munkás­osztály felé, hogy mi, középosztály, igenis, vétkeztünk a munkássággal szemben, bocsás­son meg a középosztálynak a munkásság és fogadja el a becsületes középosztálynak baráti jobbját a magyar függetlenségért és a szo­ciális Magyarországért való harcában. Meg kell mondanom azt is, hogy Pethő Sándornak és Griger Miklósnak legitimiz­musa elsősorban eszköz akart lenni a náci imperializmussal szemben való védekezésre. Elhiszem és a magam meggyőződése szerint vallom, hogy amidőn az új európai helyzetben talán örökre megfékezték a német imperializ­must és megállították a Drang nach Osten-t, Magyarországnak mai külpolitikai helyzeté­ben, a mai adottságok reálpolitikai impondera­biliái mellett — és ezt biztosra veszem — úgy Pethő Sándor, mint Griger Miklós a magyar demokráciának megszilárdulását óhajtván, a köztársaság mellett foglaltak volna állást. Végül még egy témára kell rátérnem. Többször emlegették itt az elhangzott vita so­rán a weiniari Németország példáját és azt az elszántságunkat, hogy nem fogjuk követni a weimari köztársaságot az öngyilkosság útján. (Révai József (kp): Bizony nem!) A weimairi köztársaság bukásának egyik okát nagyon helyesen világította meg Rajk László abban a évi január hó 31-én, csütörtökön. 320 gyöngesógben, amellyel megengedte, hogy a köztársaság ellenségei fegyvert kovácsolja­nak a demokrácia eszközeivel és módszereivel a köztársaság elbuktatására. Teljesen egyet­értek az előttem felszólalt képviselőtársaim­mal abban is,, hogy mi nem egy öngyilkos, gyenge, szentimentális, beteges demokráciát akarunk, hanem egy erős demokráciát, amely igenis 1 , le tud számolni a maga ellenségeivel. (Taps a Ház m'mden oldalán.} Kéthly Aiína igen t. képviselőtársunk teg­napi remekbe szabott beszédében a weimari köztársaság bukásának egy másik okára vi­lágított rá. Rámutatott azokra % külső erőkre, amelyek szövetkeztek a német köztársaság belső ellenségeivel, a nagytőkével, a porosz junkerekkel, a porosz militarizmussal. Ezek a külső erők voltak azok, amelyek szabotálták a locarnói egyezményt, amelyek megakadályoz­ták, hogy tovább lehessen folytatni a Csicse­rin és Rathenau által megkötött rapallói egyezményt. 184 t; ^ ai Engedjék meg nekem képviselőtársaim, hogy a magam részéről ehhez a két okhoz még egy harmadik okot is felsorakoztassak. Ez a harmadik ok, szerény véleményem sze­rint a demokratikus pártok egyenetlenségé­ben, családi viszályában keresendő. Es itt nemcsak a német munkáspártok belső viszá­lyaira gondolok, de azokra az ellentétekre is, amelyek a munkáspártokat elválasztották más demokratikus polgári pártoktól, a katolikus centrumtól és a demokratapárttól. A német de­mokrácia e belviszályának éppen olyan nagy " szerepe volt a nácizmus nyeregbeültetésében, mint a weimari köztársaság gyengeségének, a külső erők intrikáinak és a nácik terrorjának és demagógiájának. íme, három különböző párt részéről három különböző okát soroltuk fel a weimari köztár­saság bukásának. Lényegében azt hiszem, mindannyian egyetértünk mind a három ok­ban. De ha már említés történt a német respublica halálos gyengeségeiről és hibáiról, ez bizonyára azért történt, mert a magyar de­mokrácia ezeket a hibákat el akarja kerülni. Nemcsak az egyiket, vagy a másikat, de külö­. nősen a harmadikat. (Úgy van! Úgy van! a kisgazdapárt oldalán.) mégpedig^ a demokra­tikus pártok belső egyenetlenségének, csa­ládi háborúságának a hibáját, mert ezzel ten­nénk valamennyien a legnagyobb szolgálatot az ancien régime-nek, ezzel tennénk a leg­nagyobb szolgálatot a reakciónak. (Taps.) És ezt különösen • azért hangsúlyozom, mert a magyar demokráciái épületének az em­beri jogok kodifikálása által voltaképpen még csak az alapkőletétel! ünnepségét tartjuk. Még sok közös munkára, téglahordásir»aL (Oltványi Imre (kg) — tréfásan: De nem »djacoö tégla­hordó«!— Sulyok Dezső (leg) előadó: Ezt már Gömbös elvégezte!) 185 betonkeverésr«, falörne­lésre lesz szükség, hogy tető alá hozzuk a ma­gyar nép számára ezt a szabad demokráciát és együtt ünnepelhessük meg a magyar demokrá­cia bokrétaünnepét­Egyik demokratikus párt sem vonhatja ki magát ez alól a közmunka alól. Egyik demo; kratLkus pártot se tévesszen meg pillanatnyi kedvező helyzete, amelyet akár bizonyos elő­nyökből, akár tömeghangulatból származtat. Kedvező helyzetek, kedvező elhelyezkedés, ked­vező tömeghangulat ma van és holnap megvál­' tozhat. Egyetlenegynek azonban nem szabad

Next

/
Thumbnails
Contents