Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.

Ülésnapok - 6_1944-12-22

1944.dac. 22. 22-30 Zerinváry íiszt, aki megteszi kötelességét, fanatizálni lehetne a honvédséget, A végén sikerült bizonyos fokú barátságos szellemet kelteni a német bajtársak iránt is, azt mondottuk, hogyha elmérgesedik a viszony a németekkel, pz csak az ellenségnek kedvez. A jóérzésű tisztek több öreg törzstiszt nyomása alatt állanak, akik angolszász, sőt oroszfbarát be­állítottságúak. Az egyik tiszt azt mondotta, a történelem fogja elbi­W rálni, hogy talán nem Horthynak volt-e igaza. Erre azt mondottak:ha te igy beszélsz, megérdemled azt a tarkólövést, amelyet megkapsz,hiá­ba leszel a bolsevisták kutyája. Reggel nem mentünk Várpalotára, mert ott a rohamzlj.-kat még csak most állították fel, azonkívül Hajmáskért bombázták és állandóan pásztázták az utat. Ami^enjf rend van a futási táborban, éppen olyan rendetlenség van Hajmáskéren. Senkit sem igazol­tatnak, a kémek szabadon járhatnak, mert kicsi az őrség. Az előijíhar­coló tüzérség között remek a hangulat, a magyar tüzér a világ első ka­tonája. Azt mondják^nyomaszt6 fölényben vannak az oroszok, de ha az orosz 16 egyet-kettőt, rögtön 8-10 lövést kap válaszul. De a tüzér hiába viszi előre az állását, éjjel hecsuzik az orosz gyalogság. A tüzérség kívánsága, hogy minél előbb vessék be a rohalmzlj.-kat, amelyek "nagyon jók lesznek, ha foglalkoznak frelük. A német páncélosok elsőrangu­ak, de a magyar tüzérek sokszor nem tudják megérteni, miért van az, hogy bizonyos ideig tartó helytállás után hátramennek és a magyar tü­zér ottmarad. onc2£cz3 írvtLUa K siciciá Q'i

Next

/
Thumbnails
Contents