Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.

Ülésnapok - 5_1944-12-19

Zelovich 31 Elnök folyt. Ez a javaslat nem áll ellentétben a'Jaross által mondotlakkal. i.' vi minden erőnket beleadjuk a háborúba s egyetlen célunk az, hogy az országol; vissza akarjuk szerezni, ^s pedig nem csak ugy, ahogvan most volt, hanem ahogyan az Úristen nekünk megteremtette. /Élénk helyeslés/ Ez azonban nemteszi feleslegessé, hogy tovább készüljenek bizonyos tervek, amelyek arra vannak hivatva,, hogy a háború után kialakítsák azt a Magyarországot, amelyet mindnyájan kivánunk. Határozottan jó, ha háboruutánra készen vannak a tervek, amelyek megvalósításához mind­járt hozzá lehet fogni. Jlzt célozza az ismertetett javaslat. Helyes álláspont, hogy ne komplikáljuk a dolgokat. Mindenesetre i ^ • kétségtelen, hogy október 15-vel a magyar közigazgatásban bizonyos ku­szaság állott be, de ugyanez sáll az államvezetésre 1 is. A különböző okok közül fontos oka ennek az, hogy a bolsevista csapatok mindjobban előre nyomultak. Ez lehetetlenné teszi az életviszonyok normalizálá­sát, különösen azért, mert azóta állandó mozgásban voltunk, íigy stabi­lizálódási állapot bekövetkezése^ esetén egészen másként lehet renaez­V . ni a dolgokat, mint állandóan mozgó helyzetben. Az is kétsígtelen, hogy súlyos szervezési problémák is. merültek fel, amelyeknek megoldá­sa nem volt kielégitő. Éppen ezért a Nemzetvezető a leghatározottab­ban kívánja, hogy különösképpen a nagyon elburjánzott kormánybiztossá­gok megszüntettessenek. /Helyeslés./ őmaga kijelölt egy csomót, ame- • lyet? meg kell szüntetni. Ma megjelent a Budapesti Közlönyben az első fecske, egy rendelet, amely egyetlen szakaszában a" közellátási minisz­ter alá tartozó összes kormánybiztosságokat egy tollvonással megszün­teti. Ugyancsak a napokban jelenik meg a repülőgépgyártási kormány­i biztosságok megszüntetése. Szóval a kormánybiztosságok elsorvasztása teljes erővel megindult. 21vileg a szerzett tapasztalatok alapján a leghatékonyabb intézkedések útjára lépünk. Kéri, hogy a javaslatot most is és a Házban is fogadja el a Nemzeti Szövetség. ' Nagy Iván kifejti, hogy az e-'yes minisztériumok idáig önál- ' lóan működtek és az összeköt.^..k^pop.g,,a miniszterelnök személye volt.

Next

/
Thumbnails
Contents