Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.
Ülésnapok - 24_1945-03-16
22- Elnök járás utján állapitassék meg, vetkezett-e valaki a bolsevista megszállás alatt az ország és a nemzet érdekei ellen vagy nem, s aki vétkezett, az nyerje el méltó büntetését, viszont sérelem ne érje I azokat, akik megfelelő magatartást tanusitottak, sőt talán — sokan vannak ilyenek is — a megszállás alatt is szolgálták hazánk és nemse zetünk érdekeit. Ebben az irányban a kormány már nagyon előrehaladt tárgyalásokat folytatott, ugyhógy ebben a tekintetben az intézkedések a. legrövidebb időn belül megtörténnek. A pénzügyminiszter ur megigér*. te, hogy mai ülésünkön részt XKXÍ vesz, hogy a tárcáját érintoT kérdésekre illetékes választ adhasson, de csak a pillanatnyilag nála 'folyó gazdasági tárgyalások után tud megjelenni. -Ma a vezérkar kiküldötte nem jön él, mert nem történt olj hadi esemény, amelyről külön kellene beszámolni. Szász Lajos elnök ezután röviden ismertette a hadihelyzetet, majd az ülést a pénzügyminiszter megérkeztéig felfüggesztette •de mBrt a közbejött légiriadó miatt az N.Sz. tagok szétszéledtek, az ülést ma már nem folytatták, / Az ülés tehát d.e. 11 óra 12 perckor végződött./ CaSZÜGOS IEVÍLIÍ3 K szekció