Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.

Ülésnapok - 21_1945-02-27

Zelovich 1.00-1.15 61-70. Cs. S i m o n y i Dezső: Tegnap kint járt Petőházán a ncukorgyár­ban és megállapította, hogy kfe. 500 vagon cukcr áll készen. Valőszinünek tartja, hogy az ellenség figyelmét ez nem kerüli el és bombázni fogja a gyárat, javasolja, intézkedjék a kormány, hogy ezt a cukormennyiséget osszák szét több küiönböző helyre. E 1 n ö k : A németekkel kötött megállapodás alapján sikerült biztositani a cukortermeléshez szükséges szén$aagmyiséget, úgyhogy a cukcr kampány rövidesen be is fejeződik. Petőháza mpr a végén jár a ter­melésnek és a répaszállitás is folyik kisebb-nagyobb akadályokkal. A cukorgyárak a közellátási miniszter rendelkezése alatt állanak, aki már ki is adta az. intézkedést a rés letekben szétszórt tárolásra, és a na­gyobb időtartamra szóló fejadagok kiosztására. /Felkiáltások: Mi van a hadihelyzettel?/ Nincs semmi változás. A Garam-melletti harcok a várt re menyeket teljesen beváltották, az ott volt nagyon erős bolsevista hidfő ; felszámolása teljes /sikerrel járt, a bolsevisták nem tudtak kitérni a gyürübál. /Bocsonád^Szabó Imre: Van-e adat arról$i hegy Budapestről mi­lyen katonai és polgári erő jött ki?/ Ez nem kitörés volt, csak arról van,szó, hogy vegyes csoportok átvágták magukat. Számadatok nem állanak rendelkezésre. Csak átszivárogtak egyes csapatok és polgári lakosok. Ez egészen különböző helyeken folyamatosan történik, úgyhogy óráról-órá­ra változik a helyzet. A polgári lakosság veszteségeiről sincsen adat. J a r o s s Andor: Kéri, hogy mindazok, akinek a gépkoc si-i juk megmaradt, a vidékiek is, a pénteki szövetéségi ülésén jelenjenek . meg. E 1 n ö k : A Szövetség legközelebbi értekezletét pénteken délelőtt 9 órára tűzi ki. v Az ülés végződött délután 1.07 perckor. DRSZÍCOS LtVÍLl'J - & si&iá

Next

/
Thumbnails
Contents