Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.
Ülésnapok - 20_1945-02-20
2-lo Uj Magyarságban megjelent nyilatkozatát s annak azt a részét, hogy a pártot bo akarják ópiteni a magyar alkotmányba, Ezt a kérdést meg kell tárgyalni. A soproni járvánnyal kapcsolatban kéri, hogy a Szövetség tagjai hívják fel a tisztiorvosi hivatal figyelmét a prov.ehtiv szolgálat fontosságára. Kéri az ácsorgás megszüntetését is. Javasolja, foglalkozzanak azzal a gondolattal, hogy a Szövetség tagjai Önkéntes jelentkezés alapján a páncélököl kezeléseben való kikópzesben részesülhessenek. Elnök: A honvédelmi miniszter már kiadta a rendeletet, hogy az egyes helyőrségek a lakosság önként jelentkezett részét elsősorban a páncélököl kezelésében, de más modern fegyverek kezelésében is kiképezzék, a rendgyakorlatok gyakoroltatósa nélkül. lí a r ó t h y Károly:Felveti a kérdést, non voln--—e helyes, ha a Nemzeti Szövetség szombaton, a véderő bizottság ülésével kapcsolatban tartana ülést, ho^v a bizottságnak nemtagjai is szóvátehessének egye3 kárdóseket a honvoaelmi miniszter előtt. Elnök: A honvédelmi miniszter kijelentette, hogy legközelebb is hajlandó lesz megjelenni a Szövetség ülésen. Rapcsányi László: Indítványozza, hogy a miniszterek legyenek jelen a szövetségi üléseken az őket érintő kérdések tárgyalásánál^ Kéri ezirányban a miniszterekkel a tárgyalás felvevésót. N y á r y Béla: Utalva Jarossnak a felségjelvényre vonatkozó megjegyzésére, a harci szellem megbecsülésének és a felségjelvénynek kérdésé! .nem tartja összehasonlíthatónak. A magyar felségjelvénynek a katonák lelkisége szennontjából nagv fontossága van. Vitéz N y n r y Béla: Megállapítja, hogy nincs Nyáryval vélemény-, eltérésben. A felségjelvény alkalmazása taktikai kérdés, de ha ilyen mu-, lasztás történt volna, hogy egyes alakulatoknál nincs meg, ennek nem sza-J bad a főcélt gvengitenie. Elnök: Rapcsányi javaslatára megkezdi, hogy felveszi az érin! kezóst a miniszterekkel a javasolt iránvbnn. I n c z a Antal: A kitelepülés kérdését veti fel. loga J Elnök: Ebben az irnnvoan nincs közölnivaló. A tárgyalásC"egységesen a belügyminiszter kezóbé van letéve. Polonkay Tivadar: Hiányolja, hogy hírszerzésünk nem felel meg, különösen Erdély irányában. Hiányolja a partizáncsapatok meg nem szervezését a székelyföldi területeken. /Vitéz Jaross Andor:Mindkét kérdés a véderőbizottság elé tartozik, ott fogluk megtárgyalni!/ Pajor Miklós: Kökényes! Háha Péter képviselő fiának elhelyezését kéri. • Elnök: Gondoskodni fogok róla. S o ó o Károly: A hadseregszervezéssel kapcsolatban nagwonalu memorandumot dolgozott ki s adott át illetékes helyre. Éppen ezort ennek részleteivel felhatalmazás nélkül nem foglalkozhatik. Az egész nemzet erejét a haza szolgálatiba kell állítani. Helyteleníti, hosy a Hunyadi-ha$ osztály csupa intelligens emberből áll, mert ez a tisztképzés rovására megy. Ezt felesleges erőpazarlásnak: minősíti. A honvédséget egységes fe-gyelmezési keretbe kell összefogni. Egy zászlós nem tud 5oo emoert rendi tartani s azokról gondoskodni, ugyar ekkor pedof* sok tiszt nem vesz részt ebben a munkrban. ríelytelenitenól ha akármelyik alakulat nagyobb fizetés 6a jobb ellátást kapna, mint a többi. Aki még ezután fogja megmutatni, hogy milyen hős, nem reszcsülhet előnyben azzal szemben, aki már hŐ3 volt Vitéz Jaross Andor: Megállapítja, hogy Soós Károly tényleg idejében szótemelt az általa előadottak érdekűben. Maga is kirívónak tartja, ha egy hadosztály tagjai több zsoldban részesülnek, mint a többiek # El n ö k:A legközelebbi ülést lövő keddre tűzi ki. Az ülést berekeszti. /II órq, 55 perckor a szirénák nagyriadót fújnak./ Az ülés végződik 11 óra 55 perckor. CTZÍC33 iv.vi:?, ly