Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.
Ülésnapok - 19_1945-02-16
- 51 - 60 dr. László.Hóman N.Sz. 11.16. 11.15-11.30 ^ Megengedhetetlen dolog, hogy helyi hatóságok, főispánok, katonai parancs-' nokok, rendőri közegek letartóztassanak és géppisztolyos kísérettel vigyenek végig a városon főpapokat. Amikor 12 évvel ezelőtt a nemzeti szocializmus átvette Németországban az uralmat, kultúrharc keletkezett, főpapok éles beszédeket mondottak, de ném tud róla, hogy katolikus vagy protestáns főpapokat e miatt letartóztattak volna. Kéri Jarosst, hogy a N.Sz. tagjainak hozzájárulásával és Szász Lajos közbenjöttével járjon el a kormánynál, hogy főpapok őrizetbevéfrele^cselekvéseik felülbirálata tekintetében a leg-~ nagyobb óvatossággal és a legteljesebb kormányzati felelősség mellett minisztertanácsi határozat alapján járjanak el és minden alsóbb hatóságot tiltsanak el hasonló őrizetbevételektől és kihallgatásoktól. Ezt mint Székesfehérvár képviselője és Magyarország 10 éven át volt vallás- és közoktatásügyi minisztere kéri. vitéz Jaross Andor elnök ugy tudja, hogy Rajnis kultuszminiszter ebben a tárgyban már szintén lépéseket•tett a minisztertanácsban" és a Nemzetvezetőnéfc is felvetette ezt a kérdést. Az általa tett lépéseket' majd a N.Sz. is alátámasztja. Ilyen esetekből ugyanis semmi erkölcsi hasz-. na sincs sem a kormányzatnak, sem az országnak. Ha a főispán jogtalanul letartóztatta a veszprémi püspököt, már régen ki lehetett volna vizsgálni az ügyet és a püspököt szabadon lehetett volna bocsátani. /Maróthy Károly: Azóta letartóztatták a veszprémi főispánt lopásért !/ Az eddigi közbenjárások eredménytelenk voltak. Ami Shvoy püspök esetét illeti, ha valakit letartóztatnak azért, mert ott maradván megvendégelte az oroszokat, akkor minden ott maradt magyar embert le lehetne tartóztatni, mert mindenki kénytelen volt minden odaadni-az oroszoknak, amit követeltek. Ez a letartóztatás felesleges tulkapás. Épen Shvoy püspök volt az, aki az oroszok közeledtekor, hogy a lakosságnak példát adjon^kiment a város mellé árkot ásni. Ugy látszik,most néhány alárendelt közeg eljárásának keménységét akarják fedezni. - A N.Sz. Hóman Bálint javaslatát magáévá teszi. Hokky Károly szóváteszi, hogy sajnálatos esetek fordulnak elő most már rendszeresen: községi és városi tisztviselők nem kapják meg az illetményeiket és nincsen erre a kifizetésre kompetens hivatal,ideoda utasitják őket. Két rendőr felesége, akiknek férje Budapest védelmében harcolt, itt nyomorog gyermekeivel fizetés nélkül. A tisztviselők és alkalmazottak fühöz-fához járnak; jyakran nagy távolságra kellene elmenniök fizetésükért s ezt már kisgyermekeik miatt sem tudják megtenni. Kéri Jarosst; lépjen érintkezésbe a belügyminiszterrel. vitéz Jaross Andor elnök kéri Hokkyt, hogy röviden irja le ezeket; ő majd legközelebb átadja a belügyminiszternek.. Inántsy- Pap Elemér:/^ községek, városok Önálló vagyonkezeléssel és jövedelemmel rendelkeznek, amiből fizetik tisztviselők illetményeit, ezzel szemben a vármegyei törvényhatóságok tisztviselői az államtól kapják illetményeiket. Ez a kérdés tehát egyddül a pénzügyigazgatóságok, a pénzügyminisztérium vagy a posta utján nem rendezhető, hanem a belügyminiszternek kellene egy generális rendelkezést kiadnia, hogy a községek, városok tisztviselőinek fizetését,valamint nyugdiját hogyan fizessék. vitéz Jaross Andor -elnök felhivja a figyelmet a Magyar Harcos cimü újságra, m$jd délelőtt óra 25 perckor az ülést berekeszti P7ÍC23 írv/.'I. (vifc.l ."^S'wto®