Nemzetgyűlési napló, 1944. I. kötet • 1944. december 21. - 1945. szeptember 13.
Ülésnapok - 1944-6
Aas ideiglenes nemzetgyűlés 6. ülése 1945 szeptember Ü-én, kedden 83 menyben tettem, hogy talán ez után ,az utalásunk után a most törvényerőre emelkedő alaprendelet jog-elveihez és célkitűzéseihez való szorosabb ragaszkodás az összes hatóságok részéről meg fog nyilvánulni. Véleményünk szerint arra, hogy az alaprendlelethez minden hatóság ragaszkodjék, nemosak abból a szempontból van szükség, hogy a megmaradó ingatlanok megmaradjanak tulajdonosaik kezében, hanem azért is, mert ahogyan szükséges biztonságot teremteni a <földhözjuttatott számára azáltal, hogy mielőbb telekkönyvezve nevére íródjék az ingatlan, ugyanúgy szükséges biztonságát megerősíteni azzal is, hogy nem hagyjuk bizonytalanságiban olyan kérdésekben, hogy a kétszázholdas parasztbirtokból elvehető-e és kiosztható-e száz hold, mert végeredményben ez a földhöz juttatott munkás számára éppen olyan bizonytalanságot jelent, mint a volt tulajdonosnak, és ez a termelés érdekeit veszélyezteti, különösen most, az őszi szántás-vetés időszakában. (Ügy van! Ügy van!) Azonkívül, hogy biztonságot kívánunk ezen a téren, amint az előbb mondtattam, a termelés érdekét tartjuk mindenekfelett állónak a jelen időszakban. Aki tehát az alaprendelet alapgondolataival ellentétesen tesz most rendszabályt, tárgyalja az ügyet, ad tanácsot vagy rendelkezik, az kétségtelenül" a termelés folytonosságát és rendjét zavarja. (Ügy van! Ügy van! — Egy hang a kommunistapárton: A sztrájk is azt eredményezné!) T. Ideiglenes Nemzetgyűlés! Amikor a nemzetgyűlés ,előtt elmondott ezen első beszédem meghallgatásáért megköszönöm az igen t. Nemzetgyűlés tagjainak szíves türelmét, egyúttal megismétlem pártomnak azt az álláspontját, hogy az alaprendeletet legteljesebb egészében a legnagyobb örömmel elfogadja és annak célkitűzéseit magáévá teszi. (Élénk helyeslés és taps a kisgazdapárton, valamint a szociáldemokratapárt és a szakszervezeti képviselők egy részén.) E^nök: Szólásra következők:? Némedi Varga Jakab jegyző: Szedier Ferenc! Ebiök: Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó. Szeder Ferenc (szd) : T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! HaUjukt — Tapsi a szociáldemokrata párton és a szakszervezeti képviselők oldalán.) Minthogy én elég sok vihart állottam ki az országgyűlésekein a földkérdésben kifejtett álláspontunk és felfogásunk miatt, engedjék meg nekem, hogy most, amikor az eredményeket könyveljük el, egy kis visszapillantást vessek ezen a téren a Szociáldemokrata Párt működésére. (Halljuk! Halljuk!) Mi ebben a pártban, mióta a politikai élet színterén dolgoztunk, állandóan napirenden tartottuk a földkérdést- mert az yolt a mélységes meggyőződésünk, hogy amíg Magyarországon a nagybirtok uralkodik, annak gazdasági hatalma és abból folyó politikai hatalma érvényesül, addig Magyarországon nem lehet ia< demfoferáeia útjára lépni, (Ügy van! Ügy v n!) miért ez útját állja a deinokra'ilkus haladásnak és fejlődésnek. Másrészt azonban azoknak a történelmi tanulságoknak alapján, amelyek 1918-ban lejátszódtak, tisztában _ voltunk azzal, hogy ha eljön az a történelmi idő, amikor a párt komoly politikai tényezővé válhat, elsőrendű kötelessége, hogy a nagybirtokot öszszetörje és a nagybirtokok helyén életképes kisgazdaságokat» kisparasztságokat létesítsen, amelyek alapjai lehetnek a demokratikus haladásnak és fejlődésnek, (Általános helyeslés és taps.) T. Nemzetgyűlés! 1930-ban — erről Tildy Zoltán baorátom is megemlékezett — léptünk programatikusan is földbirtokreformtörekvéseinkkel a nagy nyilvánosság, az ország közvéleménye elé. (Ügy van!) Tudjuk, mit jelentett ez abban az- időben és mennyi áldozatot követelt; tudjuk, hogy a csendőrök és a közigazgatás mennyi brutalitást követett el elvtársainkkal, barátainkkal szemben, akik a földreform nagy kérdésének lobogóját hordozták szerte az országban. (Ügy van! Ügy van!) Azok, amiket mondottam, csak szavak, de itt van a mi programunk, amit büszkén olvashatok fel most is, mert most már végrehajtottuk a földreformot, noha még van javítani való ezen a téren, de ennél helytállóbb programot, amely alapja lehet a későbbi munkának is a földreform végrehajtása során, még nem csináltunk Magyarországon. (Taps a szociáldemokrata párt oldalán.) Csak a politikai megállapításokat olvasom fel az elvi nyilatkszatból, (Olvassa): »A nagybirtok és a nagytőke uralma politikailag elnyomta és gazdaságilag kizsákmányolta a föld népét. Ez az uralom két táborra osztotta az országot. Az egyik oldalon a dolgozók milliói, a másik oldalon a nagytőkések és a nagybirtokosok álltak.« 1918 utánra célozva a nyilatkozat ezt mondja: »Európában egyedül Magyarországon maradt meg a feudális nagybirtok, szinte valamennyi kiváltságainak a birtokában. Döntő befolyása van ma is az ország politikájára, kezében tartja a közigazgatást és az állam hatalmi szerveit, mereven elzárkózik minden demokratikus haladás elől, A Szociáldemokrata Párt, számotvetve Magyarország agrár jellegé vei, politikai és társadalmi viszonyaival, a mezőgazdaságban a nagybirtokrendszer megszüntetését, önálló kisbirtokok létesítését, a meglevő mezőgazdasági kisüzemek támogatását, földmívesek önkéntes szövetkezésének elősegítését tartja legfontosabb feladatának. És amikor részletezzük a programunkat, megmondjuk nyiltan: »Követeljük minden hitbizományi és egyházi birtoknak teljes kisajátítását«. (Taps a szociáldemokrata párton.) »Követeljük minden magántulajdonban lévő egyéb nagybirtok 200 holdat meghaladó részének kártérítés ellenében való kisajátítását. A kártérítés állami feladat, alapja a kataszteri tiszta jövedelem. Az egyházi és hitbizományi birtokok után kártérítés nem jár.« De továbbmentünk. Azt mondtuk (olvassa): »A kisajátítás után a # kiosztás alól mentesíteni lehet a közcélú mintagazdaságokat és azokat a földterületeket, amelyek a termelés fontos érdekeit szolgálják.« Mélyen t. Nemzetgyűlés! Azért tettem meg ezt a történelmi visszapillantást pártunk munkásságára és tevékenységére, hogy mi is joggal kérjünk részt abból a munkából, (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) amely a földkérdés megoldása nyomán adódott és egészen nyugodtan megtooirdhaisisuk : a. földikér dés megoldása tekintetében mindenkivel, aki ott volt, mi is otthaladtunk az élen és otthaladunk továbbra is. (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Nagyon jól tudom, hogy a történelmi események sodrába U*