Nemzetgyűlési napló, 1944. I. kötet • 1944. december 21. - 1945. szeptember 13.

Ülésnapok - 1944-8

134 r

Âz ideiglenes nemzetgyűlés 8. ülése 1945 szeptember 13-án, csütörtökön. többízben és méltóképpen emlékeztek meg a Vörös Hadsereg s annak fővezére, Sztálin generalisszimusz tevékenységéről Magyarország felszabadításánál. (Hosszantartó lelkes taps a Ház minden oldalán.) ,., ^

em

. emlékeztünk meg azonban azokról a hősökről, akik a magyar felszabadításért, különösen Budapest felszabadításáért legnagyobb érteküket legnagyobb vagyonukat, az életüket áldoztak. (A Haz tagjai egyperces felállással n° °nak az elesett hősök emlékének.) Ezekről a hősökről szeretnék ma csak néhány szóval megemlékezni. Amikor a szovjet hadvezetőség elhatározta, hogy Budapestet minél előbb és lehetőleg teljes épségben adja át a magyaroknak, korulzarta Budapestet, parlamentereket küldött, akiket a világtörténelemben eddig elő nem fordult gálád módon itt legyilkclteik.

02 Felkiáltások: Gyalázat!) A hadvezetésnek nem volt mas útja ezután, hogy Budapest éhező lakosságát megmentse a sok szenvedéstől, éhínségtől es hogy a sok apró gyermek élete ne legyen többe feláldozva, mint hogy fegyverhez nyúljon, hogy a várost felszabadítsa. Ezekkel a harcokkal kapcsolatban még külön ki kell ?

me

!.

nem

. *zt is

< h

°£y Budapest környékén a Voros Hadsereg nehéz tüzérsége már felvonult, azonban ezek a nehéz ágyúk nem szólaltak meg, nehogy a lakosság életében még több kárt okozzanak s a várost romhalmazzá lőjjék, hanem a vezetés inkább a lassú harcot választotta amely mind a lakosságot, mind a várost Ï«?LMJ lassú harc természetesen mindig több áldozatot követel, mint az erős tűz után bevezetett lerohanás. Ezekben a harcokban a Vörös Hadsereg igen nagy áldozatot hozott. Csak tisztekben 463 főnyi vesztesége volt; 4 ezIÍ

Ú

?& ?

4 al

ezredest, 49 őrnagyot, 89 századost, 96 főhadnagyot, 121 hadnagyot, 80 alhadnagyot, illetőleg zászlóst vesztett. Ebből a 463 tisztből 8 szovjethős volt, vagyis olyan szovjetkatona, aki többizben bebizonyította, hogy előtte első a szabadság, első a haza és csak azután jön asajat élete. Ehhez a 463 tiszthez hozzá kell képzelni arányosan a katonák veszteségét is. Ebből azt látjuk, hogy nagyon sok, többezer katonának a holttestét takarja itt most a magyar rög; ők itt elestek, de nem haltak meg, mert a magyar és a szovjet katona sohasem hal meg, csak elesik; a katona szelleme tovább él a nemzetek szabadságában, függetlenségében és a történelem lapjain, (Élénk tetszés és taps a Ház minden oldalán.) Ezekből a halhatatlan hősökről akartam ma megemlékezni abban a meggyőződésben, hogy a magyar nemzet egyetemes hálá.ia jut kitejezésre a magyar kormánynak abban a javaslatában, amely ezeknek a hősöknek az emlékét mind törvényben, mind pedig maradandó emlékműben meg akarja örökíteni és amely egyúttal útmutató minden, a hazáját, a függetlenségeta szabadságot szerető katona számára s úttörője a szovjet-magyar katonabaitársiasságnak is. Ezért igen kérem a t. Nemzetgyűlést, engedje meg, hogy beterjeszthessem a következő törvényjavaslatot, amely a szovjet-katonák emlékének megörökítéséről szól. (Helyeslés. — Halljuk! Halljuk!) r (Olvassa): »Törvényjavaslat a Budapest székesfőváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítése tárgyában. 1, §. A magyar nemzet felismerve a Vörös Hadsereg sorsszerű küldetését, a Budapest székesfőváros felszabadításánál elesett szovjethősök emlékét hálája és kegyelete jeléül törvénybe iktatja. 2. §. A nemzetgyűlés a Budapest székesfőváros felszabadításánál elesett szovjethősök emlékét emlékmű felállításával örökíti meg. 3. §. Jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba. Végrehajtásáról a minisztérium gondoskodik.« Nagyon kérem az Ideiglenes Nemzetgyűlést, hogy^ e törvényjavaslatot letárgyalni, elfogadni és törvénybe iktatni méltóztassék. (Hoszszantartó taps a Ház minden oldalán ) Elnök: T. Nemzetgyűlés! Á külügyminiszter úr kíván szólni. Gyöngyösi János külügyminiszter: T. Nemzetgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak. az indokolásához óhajtanék hozzászólni. A javaslatot az egész nemzetgyűlés nemcsak osztatlan megértéssel, egyetértéssel fogadta, hanem azzal a benső megilletődéssel is, amely a Magyarországon folytatott szovjet hadműveletek révén és a sok véráldozatnak kapcsán a két nép között kialakult. A mostani ülésszak felszólalói között nem egy emlékezett meg igen helyesen arról és mutatott rá arra, hogy az a fejlődés, az a lehetőség, hogy ez a nemzetgyűlés egyáltalán öszszpülnetett, hogy ennek az országnak az újjáépítéséhez mint önálló, független és szabad állam hozzáfoghatunk, a Vörös Hadseregnek köszönhető. (Ügy van! Ügy van! — Általános taps.) A magyar népnek, amely annyira vágyakozott a hatalom után. sainos, nem volt ereje ahhoz, hogy a német zsarnokságot és magyar el/nyomóit lerázza maerarol. A Vörös Hadsereg liő^ei vo^tek azok, akik ezt lehetővé tet+é> *»V*k lehetővé tették, hogy itt nénuralom alakuljon ki és meginduljunk a fejlődésnek azon az útján, amely jogosulttá tesz majd bennünket arra, hop-y az európai és egyéb szabadságszerető nem/etek soraiban helyetfoglaljunk. Nemcsak Budapestnek véráldozatok árán való megkíméléséről van tehát szó, hanem arról is, hogy azok a szovjet hősök, akik hazájuk védelmében ennek az országnak területén, a mi hazai földünkön estek el, ja, magyar szabadságért, a magyar függetlenségért és a magyar demokráciáért is estek el. (Ügy van! Ügy van! — Általános taps.) T. Nemzetgyűlés! Ez a nagy véráldozat, amely már amikor a fegyverszüneti aláírás céljából Moszkvában voltunk, annyi sok szovjet polgár szívét kötötte ide, ehhez^ az országhoz és Budapesthez, ahol a nagy

; véres ostrom folyt, azt jelenti, hogy a Szovjetunión kívül talán nincs a világnak egyetlen helye,^ amely felé a szovjetpolgárok annyi érdeklődéssel és annyi szeretettel fordulnának, mint Budapest. Magyarország fővárosa. T. Nemzetgyűlés! Én azt hiszem, hogy az a nagy véráldozat, amelyet a Vörös Hadsereg katonái a mi országunk területén a magyar szabadságért hoztak, minden további nélkül is örök történelmi emléke, történelmi kapcsa a két népnek, de szükséges, hogy neesak a magyar szívekbe, hanem kőbe is véssük az eljövendő nemzedék számára azt, hogy Magyarország abból a szörnyű helyzetből, amelybe vezetőinek botorsága és egy elnyomó zsarnoki hjaill :

iciiE'

b3 hozta, a Szovjetunió polgárainak a Vörös Hadsereg hőseinek véráldozatával ker rült ki. Ezért én azzal egészíteném ki ezt a javaslatot, hogy az a hősi emlékmű, amelyet a szoy-