Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-370

270 következtek,.abban nemcsak a lemondott államfő a felelős, abban felelősek vagyunk mi, az or­szággyűlés. is. (Vitéz Imrédy Béla: Mi nem! — Oláh György: Mi ncqi, hanem a memoraimlis- ták ! — Az elnök csennek) Én nem beszélek személyekről, hanem az országgyűlés egyete­méről beszélek és nem egyes politikai pártok­ról. (Oláh György: Az mir helyes!) Bn.'maga­mut sem vontain ki ez alól a felelősség alól (Egy hang a szélsőbalold álon: Mi sem ‘vonjuk lei magunkat!), bár az előző kormányokkal és rendszerrel szemben én állandóan ellenkező álláspontot képviseltem és tudomásom szerint ehhez a mozgalomhoz számítottam az alatt az idő alatt, amíg itt mint képviselő működtem. A parlament összessége azonban, 1. Képviselő­ház, felelős azért, hogy ha voltak itt klikkek, azok nem szűntek meg, felelős azért, hogy nem történt meg minden, aminek az ország érde­kében történnie kellett volna. Felelős azért, hogy itt nem voltak ülések és ezért nem tud­tuk javaslatainkat keresztülvinni. Az ország- gyűlés együtt volt, az országgyűlésnek mód­jában lett volna, vagy meg kellett volna ke­resnie a módokat arra, hogy akaratát, azt a bizonyos nemzet.sznvérénilási akaratot itt az országgyűlés képviselje és érvényesítse. (Padányi Gulyás Jenő: Huszonheten írták alá az indítványt!) T. Képviselőházi Ha pedig felelősek va­gyunk és együttes felelősséget viselünk a lemondott államfővel,, akkor nem lehet csak egy egyszerű, könnyed mozdulattal fátyol! borítani a múltra és most legalizálni akarni azt a forradalmi változást, amely voltaképen ellenünk, a parlament ellen is irányult. Mélyen t. Képviselőház! önmaga ellen forradalmat nem csinálhat senki «em (Ügy van! — Rajniss Ferenc vallás- és közoktatás­ügyi miniszteri Hát az biztos!), már pedig ez úgy nézne ki, hogy az országgyűlés egyszerűen önmaga ellen csinált forradal­mat- akkor, amikor az előbbi bukott rendszer háta mögül egyszerűen átáll egy másik, egy forradalmi rendszer háta mögé. fIfj. Zimmer Ferenc: Világosan nevezze meg! — Horváth Géza: Ügy van!) T. Képviselőház! Én ezen elvi állásponton vagyok, tehát, ezt a javaslatot nem fogadom el. Nem azért nem fogadom el, mintha nem helye­selném azt, hogy teljes mértékben a Hunga­rista Mozgalom, illetve a Szálasi Ferenc által, mint Nemzetvezető által vezetett ál lám vezetés kezébe kerüljön az ország vezetése, sőt azt akarom, hogy teljes hatalommal és teljes fele­lősséggel az egész az ő kezében legyen. Nem lehetek azonban benne egy olyan megoldásban, amely egyszerűen köpönyeget cseréh mint ahogy a parlament köpönyeget cserél. Egy hó­nappal ezelőtt itt még a lemondott államfőt felállva ünnepeltük (Horváth Géza: Ez igaz! — Mozgás a szélsőbal- és ct jobboldalon )* nem tehetjük tehát azt, t. Képviselőház. hogy most a másikat ünnepeljük anélkül, hogy a felelősséget vállalnánk. (Egy hang a jobb­oldalon: Kém szavaztuk meg a fegyverleté­telt!) T. Képviselőház! Ezért javaslom meg­oldásnak azt, ami a nagy kormányzó, Kos­suth Lajos és a nagy nemzeti szabadságharc idejében is történt, hogy alakult égy honvé­delmi bizottmány, amely teljes hatáskörrel vezette az ország ügyeit. Erre van szükség most' is. Ez a teljes hatáskörű nemzeti honvé­delmi bizottság a nemzet Önvédelmi harcát, folytatja a legvégsőkig, rendezi az ezzel ösz- szefüggő kérdéseket és ugyanakkor lefekteti az alapjait annak az új államberendezkedés­nek, amelyről mindnyájan azt, mondjuk, hogy múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy az új Európában el tudjunk helyezkedni és létünket fenn tudjuk tan tani, A felelősség kérdésén kívül, t. Képviselő­ház, egy másik indokom is van, amelyért ez ellen a javaslat ellen állást- kell foglalnom, éspedig az, hogy ez az országgyűlés illetékte­len egy ilyen alkotmányjogi... (Ellenmondá­sok. — Baky László: Micsoda beszéd ez? Hogy volna illetéktelen?) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy nines olyan ügye a magyar nemzetnek, amelyben az. országgyűlés illetéktelen, volna. I Ügy van! ügy van! — Taps a szélsőbal- és jobboldalon. — Баку László: Ezt már kel­lene tudni!) Csoór Lajos: Talán a kifejezés volt rossz, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mondjuk:, alkalmatlan. Ezt megállapította az országtanáes tegnap felolvasott -és itt elfoga­dott határozatával, amelyben kimondotta azt, hogy alkalmatlan áz idő arra (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az idő!),, hogy kormányzó választassák. (Баку László: Hát az idő nem országgyűlés!) De miért? Az indokolás hozzá­tette, hogy azért, mert az országgyűlés számos tagja akadályozva 'van a megjelenésben, en­nek következtében a parlament csonka. (ЕШ hang a baloldalon: Elég szép számmal vagyunk!) Elnök: A képviselő úr rosszul olvasta el az országtanáes határozatát, mert abban nem ez volt benne. Csoór Lajos: Én úgy hallottam. (Derültség a szélsőbal oldalon. Rajniss Ferenc vallás­és közoktatásügyi miniszter: Nagy lelkiisme­retlenség hallomás alapján beszélni!) A harmadik, ami miatt a parlament műkö­dése helyett országos bizottságnak a létesí­tését tartom szükségesnek, az, hogy a parla­ment munkája csak akadályozza annak az át­alakulásnak a folyamatát, amelyre feltétlenül szükség van. (Баку László: Már megint félre­beszél! — Egy hang jobb felől: Ki akadd" lyózza?) A javaslatban konstruálva van az, hogy a parlamentben bírálatot gyakorolha­tunk a Nemzetvezetőnek a tevékenysége felett is és általában bírálatot gyakorolhatunk... Elnök; Nem úgy van. A képviselő urat figyelmeztetem, az van benne, hogy a Nemzet- vezető az alkotmány és a törvény megsze­géséért felelősségre vonható, (Ügy van! Ügy van!) Csoór Lajos: Nyilvánvaló, hogy ez van benne szószerinti de ez magábanfoglalja azt, hogy bírálatot tud gyakorolni az országgyűlés ezen tevékenység felett (Mozgás.), ennek folyo­mánya pedig az, hogy ennék leszavazás is lehet a következménye. (Ellentmondások.) Te­hát nyilvánvaló, hogy akkor nem tudja Végre­hajtani azokat a célkitűzéseket, azt az akara­tot, amelyet a nemzet érdekében keresztül kíván yinni. Végül t. Képviselőház, a javaslatnak azt a pontját kell kifogás tárgyává tennem, amely megállapítja azt, hogy az országgyűlés a nem­zet Kzuverénitásának egyedüli letéteményese. Ezer év óta az állami akaratot bíró nemzet­Az országgyűlés képviselőházának 370. ülése 1944 november 3-án, pénteken.

Next

/
Thumbnails
Contents