Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-356

164 Az országgyűlés képviselőházának 35( ság előtt is nyilvánvaló, hogy a kendertermftsztéb fejlesztése nagyon fontos volna a ruházati anyagok pótlása szempontjából. (Rátz Kálmán: Kender és len!) T. Ház! Ezekkel a példákkal azt akartam illusztrálni, amiből felszólalásom elején is kiindultam, hogy a parlament élete, és működése sajnosán rossz irányba tolódon el, mert mindent ráhagyott a kormány kezdeményezésére és maga tevékenyen nem tud résztvenni sem indítványok formájában, sem a tanácskozás és a házszabály rendje szerint a dolgok gya-, korlati megoldásában. Sok minden megoldható, javítható lett volna a 42-es bizottság útján, azonban, mint az elmúlt évek adatai mulatják, sajnos, itt sem javult meg a helyzet, mert a 42-es bizottság tipikus hü mása lett a plénumnak: éppen úgy nem kezdeményez, éppen úgy nem foglalkozik behatóan a dolgokkal, éppen úgy nem irányítja és befolyásolja a kormányzatot, mint ahogy ma ez a parlament sem tudja irányítani és nem befolyásolja a kormányzatot. Sem felelősségre vonni, sem irányítani, sem az ő munkájában tevékenyen résztvenni nem tud és ugyanez áll a 42-es bizottságra is. Mélyen t. Képviselőház! Ennek azután megvan az a borzalmas hátránya, hogy az országgyűlés a lehető legnagyobb m-iekben elszakadt az ország életétől, elszakadt a lakosság, a választók gondolatvilágától, fölényesen lenézi azokat a problémákat és semmibe veszi,/ átsiklik azok felett a kérdések feleJtt, amelyek az országot ma uralják, amelyek, sajnos, igen káros következménnyel járhatnak abban az esetben, ha nem tudják azokat megoldani. Sajnálom, t. Képviselőház, die meg kell mondanom, mert úgy van, hogy igen gyakran halljuk és olvassuk, hogy odafenn azt mondják: »nem lesz 1918 többéit«. Igazuk van az uraknak, nem lesz többet 1918, csak annál roszszabb! Ennek a gondolkozásnak az a magyarázata és az az előidézője, hogy a képviselőház úgy a plénumban, mint a 42-es bizottságában kiengedte kezéből a kezdeményezést, (Rátz Kálmán: Ügy van!) kiengedte a kezéből azt, hogy ő foglalkozzétk a dolgokkal s ő vigye keresztül az ország igényeinek megvalósíltást követelő kérdéseit. (Rátz Kálmán: Az etatizmüs legrosszabb formája érvényesül!) Mélyen t. Képviselőház! Az elmúlt években, amíg háború nem volt, állandóan a 42-es bizottság ellen foglaltam állást, ment alkotmányjogi szempontból úgy tartottam, hogy a parlament mellé egy fióktestületeit létesíteni felesleges, hanem ehelyett magát a parlamenti munkálkodást kell olyképpen megjavítani, hogy az eredményes legyen. Most elvileg, elméletileg a 42-es bizottság és a kormányzat kivételes felhatalmazása mellett kellene állást foglalnom, mert józan fejjel nem lehet azt mondani, hogy egy 400 tagú tanácskozótestületre bízzuk a mai ] áborús idó :ben azo :m k a do rokna-i a gyors elintézését, amelyek az életben felmerülnek. Sajnos, most mégis a kormány kivétele* felhatalmazása ellen kell állástfoglalnom^ nemcsak azért, merít amint az előbb kifejtettem, bizalmatlan vagyok a kormánnyal szemben, hanem mert abszolúte semmi célját és semmi gyakorlati eredményét nem látom annak, hogy a kormány ilyen felhatalmazással rendelkezzék és hogy mellette egy ilyen 42-es bizottság működjék. r

J}. Képviselőház! Amintt a mostani példa, az i >. ülése XÔ4B december 16-án, csütöriökön. ülésterem üressége mutatja, meddő küzdelem az, ha mégegyszer előhozom a közellátás helyes megoldásának kérdését, azonban kötelességem idehozni ezt a kérdést, mert nem tagadhatjuk, t. Ház, hogy Magyarország sorsa két dolgon múlik: az egyik az egységes, céltudatos magyar közvélemény, amely tudja azt, hogy mit akar, miért van és mi a hivatása, a másik pedig a közellátás rendes megoldása. Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, mert ha nem biztosítunk rendes közellátást, akkor hiába beszélünk a nagy tömegnek magyar célokról é*í magyar hazafiasságról, viszont ha jó közellátásit biztosítunk — minthogy most kint vagyunk a háborúból — és biztosítunk minden ' nyugalmat, de ha nines egységes és céltudatos magyar közvélemény és vezetés, akkor a nemzet élete szétfolyó, folyékony halmazállapotú valamivé válik, amely sohasem fog tudni helytállni nehéz körülmények között. Az egységes magyar nemzeti közvélemény kialakításit (

— itt csatlakozom előttem szólottigen t. képviselőtársamhoz és elfogadom a felfogását — valóban az oktatásnál, a kultúrpolitikánál kell kezdeni, azután a magyar sajtón, a propagandaminisztériumon, a rádión és a filmeken át kell folytatni és egvszerre mindé- ' nütt komolyan, becsülettel meg kell valósítani. Erről az apnropriáeiónál voltam bátor egypár i szót szólni. Most mégegyszer a közellátási kérdésekre térek vissza és a közellátási miniszter úr figyelmét szeretném felhívni bizonyos dolgokra. Kérek negyedóra meghosszabbítástElnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Nyilvánvaló, hogy a közellátás terén a kormányzatnak először is az elsőrendű élelmiszerekkel való ellátást kell biztosítania. Ebben az irányba ti mutatkozik is törekvés, a beszolgálitatási rendszer alapján. A beszolgáltatási rendszer az úgynevezett Juresek-féle pontokon alapszik. Ismétlem, én úgy a közellátási miniszter úrnak, mint a miniszterelnök úrnak és az államtitkár úrnak nagyon figyelmébe ajánlom az ország mér pének nevében azt, hogy a Jurcsek-f éle közellátási pontokat mint termelési pontokat helyesnek tartjuk és elfogadjuk; igenis, legyen előírva, hogy én mint parasztember, aki gazdálkodom, mennyit vagyok legalább is köteles kitermelni abból a kisbirtokból és legyen előírva a nagybirtokra is és mindenkire, tehát termelési szempontból ez a rendszer megfelelő, de tovább már ezeket a pontolcait alkalmazni nem lehet, a beszolgáltatást már az elszámoltatási alapon, az adott körülményekhez mérten kell keresztülvinni, tehát legyen előírva az, hogy a kataszteri tiszta jövedelem arányában a gazda ezt és ezt a mennyisée-et köteles megtermelni, amit azonban beszolgáltatni kívánnak tőle, az csak a feleslege legyen. Előttem szólott képviselőtársaim konkrét példákat hoztak fel. Ezeket én nem akarom recitálni, nem akarok ilyenekkel jönni, de a legprimitívebb dolog az, hogy a (termelőnek, aki dolgozik, abból, amit előállít, legalább annyi maradjon meg, amennyi az ő létfenntartásához szükséges. Mert nem kívánhatunk termelést attól, akinek nem adunk ellátást. Nem lehet a motortól erőkifejtést kívánni, ha nem adunk bele üzemanyagot. Nem lehet a parasztember-