Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-356

Az országgyűlés képviselőházának 356. ülése l9S3 december 16-án, csütörtökön. 151 tényleg rá vámnak szorulva! - - Abonyi Fe­renc: Még az orvosainak is csak filléreket ad!) De ne hagyjuk ott még az Oti.-kórházakat, van ott még, amit szóvá kell tenni. Ott van az Oli. orvos helyzete. Egy orvos, aki tizennégy­tizenhat éven keresztül tanult, míg az egyetem pacijait elhagyta és utána is, ha a korral, az idővel haladni akar, állandóan tanumia kell, robotol reggeltől reggelig, így, ahogy mondom. Éjjel bármikor kicibálhatják az ágyból, még akikor is, ha nem inspekciós és mint kisegítő orvos, a harmadik vagy a negyedik muté Inéi már neki kei segédkeznie. És mit kap ennek ellenében? Nyomorúságos 14U—150 pengőt. (Egy hang a Jobboldalon: Ugy van!) Kérdem, hogyan tudja az orvos ezt az összeget beosz­tani? Egészen silány betegkosztot kap az az orvos, aki hatalmas fizikai munkái végez, (Szöllősi Jenő: Óriási lelki munkát is!) aki a^ saját cipőjén, a saját fehérneműjén, ruhá­ján keresztül, mindenben a sajátját koptatja, (Abonyí Ferenc: Van 80 pengős is!) Es akkor még azt kérdezzük, hogy miért van Magyar­országon orvoshiány? Ki megy el 16 évig ta­nulni azért, hogy 150 pengő fizetésért robotol­jon tíz éven keresztül. (Horváth Sándor: His akkor legyen neki kedve beteget gyógyítani!) T. Ház! Ha már az orvoskérdésnél tar­tunk, meg kell állapítani, hogy a mi vidéki or­szágos egészségügyi bajainknak szintén egyik alfája* rugója az orvoshiány és a kedvetlen­ség, hogy az orvosok nem akarnak vidéki or­vosok lenni. Minden okuk megvan rá. Ha elmegy eldugott, még a vasúti és a kulturális központtól is távollevő helyre körorvosnak vagy járási orvosnak, akkor egy siralmas or­vos.akás fogadja, amely egy földes szobából, jobb esetben szoba-konyhából áll. Hatalmas elfoglaltsága mellett kis' jövedelemmel rendel­kezik és családalapításra nem is gondolhat. Valóban ki lenne tehát az az egyetemet végzett orvos, aki ilyen antiszociális viszonyok kö­zött kedvvel menne vidéki orvosnak? . T. Ház! Ha már az Oti-nái tartunk — amely a belügyminiszteri hatáskör alá tar­tozik —, meg kell említenem, hogy mi már sokszor kértük, hogy az Oti-t tessék államo­sítani. Eít mindaddig fogjuk hangoztatni, míg a miniszter úr megszívleli és belátja azt, hogy ez3ken az Oti­val kapcsolatos bajokon egyedül' csak így lehet segíteni Ugyanakkor a belügyi tárcával kapcsola­tosan egyéb dolgokra is kénytelen vagyok rá­mutatni. Itt van elsősorban a magyar honos­ság kérdése. Régi szólás-mondás, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy szinte a gyilkosoknak is meg kellene bocsátani, ha az magyar. Ha ez így nem is áll meg, de legalább a magyar­jainkat karoljuk fel és ha adódik olyan eset, hogy a szomszédos államok zaklatásai követ­ikez ében kénytelenek magyar családok átme­nekülni hozzánk, véreinkhez, akkor ezekkel szemben ne legyünk mostohák és részvétle­nek. (Horváth Sándor: És ne utasítsuk ki őket!) Tudok esetekről, hogy hetekig-hóna­pcukig kellett nekik járniok letelepedési en­gedély után ugyanakkor, amikor á magyar fajtól annyira távolálló és ellenséges érzü­letű galíciai zsidók napok alatt megszerzik a magyar honosságot, vagy legalább is meg­szerezték. (Horváth Sándor: Azok, úgy lát­szik megbízhatók! — Abonyi Ferenc: Azok meleg otthonra találnak mindenütt!) Megen­gedhetetlennek tartom, hogy ezekkel a ma­gyarokkal ne a legteljesebb testvóriességgel bánjon a kormány- Ugyancsak a belügyi kormányzat bűne, — már régóta, hetek óta, KÉPVISELŐHÁZI NAPNÓ XIX. hónapok óta látjuk, mégpedig meglehetős nyugtalansággal, — hogy agyonszervezik a falusi parasztságot és munkásságot. A magyar parasztot nem kell szervezni. A magyar mun­kás, ha a szociális szükségletei ki vannak elégítve, nem idegenkedik az egyes magyar társadalmi rétegektől. Félre a kezekkel, ame­lyek nemzetközi alapon akarják a nemzeti érzülettől elvonni a magyar társadalmait» (Horváth Sándor: Ez az igazság!) Ma a szo­ciáldemokrata párt és annak tartozékai (Szöl­lősi Jenő: Es szövetségesei!) a legféktelenebb agitációt feják ki a saját pártjuk és marxi elveik érdekeben. Ez megengedhetetlen. (Hor­váth Sándor: Megbízhatóbbak, mint a ma­gyarok!) . , Tisztelettel kéreik tíz perc meghosszab­bítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszab­bítástmegadni? (Igen!) A Ház a meghosszab­bítást megadja. Halmai János: T. Ház! Annakidején a költségvetési vita kapcsán bátor voltam a Ház asztalára tenni egy vörös röpcédulát. Azóta azonban semmi a világon nem történt, ami érzékelhetően a köztudatba vitte volna, hogy a terjesztőkkel szemben krudélis, kemény eszik őzökkel járt volna el a kormány. Ha va­lamit hallunk, akkor azt halljuk, hogy ártat­lan és hazafiasságukban talán vehemensebb nyilasokat internálnak, nem ezeket a nemzet­közi zsidóbérenc kommunistákat. (Abonyi Ferenc: Akik 1918-ban felakasztották a ma­gyar parasztokat a gesztenyefára, azok sza­badon garázdálkodnak még ma is!) Szere -n k még valamit mondani az adó­morálról. Az adópolitika talán a legfontosabb, mert hiszen az adó minden állami kiadásnak és bevételnek egyik forrása. Éppen ezért fon­tosnak tartom ennek' a régóta elveszett és annyira hőn óhajtott adómorálnak visszaté­rését, mert ez az adómorál a mi adóéletünk­ből hiányzik. Adómorálról csak akkor lehet beszélni, ha adópolitikánkkal .kapcsolatosan az egyes adózók — bármilyen súlyos adót rójanak ki rájuk, — meg vannak győződve annak igazságosságáról. Nem hiszem azon­ban, hogy lenne egyetlenegy ember az or­szágban, aki ha egy adóívet a kezébe kap, annak helyes vagy helytelen, igazságos vagy igazságtalan voltáról meg tudna győződni. (Abonyi Ferenc: Még az ügyvédek sem tud­nak rajta eligazodni!) Egy egészen egyszerű, általános jogszabályon nyugvó adópolitiká­val kellene helyreállítani a bizalmat,. Van itt egy másik kérdés isv amely szin­tén az adózókat érinti, mégpedig rendkívül súlyosan. Itt van például a közellátási kihá­gásokat büntelő szankcióik közhírré tétele­Ezeknek kihirdetése mai formájában nem tö­-kéletes. Talán úgy lehetne ezt közhírré tenni, hogy az adóívek mellékleteképp minden egyes családhoz, adófizetőhöz eljuttatnak a fontosabb rendeleteket, népies alakban, kivo­natokban. T. Ház! Meg kell említenem azokat az az­előtt 10—15—20 évvel nyugdíjba tett B-listá­sokat, akik annakidején elsőrangú szakköze­gei voltak annak a hivatalnak, ahol szolgála­tot teljesítettek. Az akkori szomorú viszo­nyok miatt, mindig Trianonra hivatkozva, őket munkahelyükről B-listára helyezték és elküldték. T. Ház! Ma, amikor mindenütt munkáshiány mutatkozik, ezeket a szakembereket ideje lenne végre visszavenni a közszolgálatba. Ennek a 23

Next

/
Thumbnails
Contents