Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-352

708 Az országgyűlés képviselőházának 352 , ülése 1943 december 9-én, csütörtökön. rozott és komoly válasz. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Továbbá arról, hogy a falunak, a városnak, a magyar dolgozónak vérébe vágó hány fontos- kérdés hangzott el, amelyre hivatalos oldalról többé semmi néven nevezendő válasz nem jön. T. Ház! Eészben a termésizeites fegyelem, részben egy csodálatos opportunitás következtében a megajánlást vita anyagából kimaradt a legizgatóbb kérdés és az átmeneti viharokat is tulajdonképpen csak akkor értjük meg, amikor a sorsdöntő, nagy. de lényegében Őszintén meg nem mondott kérdéseket egyes beszédek súrolták. Általában mindenki eszmékről, irányzatokról, követelményekről beszélt és a bírálat — nyugodt lélekkel állítjuk — ritkán csapott át személyi térre. Feltűnő kivétel egyedül csak a miniszterelnök úr nagy felszólalása volt, amelyben erősen kifejlett paternális érzékkel itt a Ház színe előtt adott tanácsokat és mondotta meg, hogy a jobboldali ellenzék vezérszónoka, vitéz Imrédy Béla személyéhez mi illik, mi méltó és mi nem méltó. (Palló Imre: Egyelőre még nem ő mondja meg!) Éppen az idők súlyossága miatt nem követjük ezen a téren a miniszterelnök urat, mert ez az út a személyeskedő kihívás útja lehetne csupán. Nem hivatkozunk a törvényhozás tradicionális méltóságára sem, mert minden a régi jó időkről szóló legenda a mesék világába tartozik arról, hogy milyen nemes, milyen szép. milyen úri volt itt az országgyűlés házában a hang és hogy miként romlott ez el a legutóbbi időkben. (Taps a szélsőbaloldalon.) Általában idősebb uraknak természetes hajlama van arr,a. hogy a régi világban nagyon szép volt minden, de ha valaki megírná a magyar parlament 70 esztendős történetét, — botránytörténetét. — akkor sokan a fejükhöz kapnának. Ma csak azért nem kapnának a fejükhöz, mert a cenzúra a mostani időkben ilyen könyv kiadását úgy sem engedélyezné. Pedig a világháború előtt, az első világháború alatt, az első nemzetgyűlés idejében és a későbbi képviselőházban, láttam én olyan viharokat ebben a Házban, amelyekhez képest minden úgynevezett nyilasbotrány gyenge fuvalom volt csupán. Láttam én itt. ebben a Házban, olyan jeleneteket, amikor az egyik ellenzéki képviselő falfehéren háromszor rákiáltott a miniszterelnökre bogy hazudik és még csak nem is pereskedtek egymással. À baj inkább abban van, t. Ház. hogy túlságosan sok az »emelem poharam« beszéd, ami elszoktathatta valahogy a miniszterelnök urat a normális bírálat hangjától is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalion.) Mi idegenkedve hallgatjuk és idegenkedve hallgattuk mindig az olyan beszédehet. amelyek hatalmas dicséreteket zengenek X. Y. miniszter úrról, aki erre és arra a céira ennyi és annyi pénzt volt kegyes juttatni, üat a miniszter ur nein juttat sehova se pénzt, hanem az ország keserves adói lelett diszponál. {ügy vau! a szélaőbatoldalon.) Ez is regi, i. xiáz, oe ennek is mindig ellene voltunk. Ellene voituunk mar abban az időben is, amikor ebben az országban vVaiko Lajos-műut es Elleteisberg Kuno madárvarta létesült es egyik miniszter, aki az első szociálpolitikai miniszterünk volt, a szegények között karácsonykor csomagokat osztogatott szét a^zai a felírással, hogy »Vass Józseí miniszter adománya«. Természetesén nem a saját pénzéből, hanem az ország pénzéből adott adományokat. Ez ellen a szellem ellen mindig: tiltakoztunk és tiltakozunk ma is. Ez a szellem nem idevaló és nem lehet csodálkozni azon, hogy különös izgalmakat keltett ennek túlzásba vitele olyan időkben, amikor mindenki, aki lelkiismeretesen végignéz az országon, látja a dolgozó kisemberek ezer és száz baját. Természetszerűen ez a helyezet a kedélyeket most jobban felizgatja, mint békés időkben. Tény az is, hogy rengeteg fontos kérdésre a képviselő sohasem kap választ és ez kelti fel a szenvedélyeket, (Ügy van! a szélsŐbaloídalon.) ez ad tápot olyan gyanúsításoknak, amelyek nem helyénvalók. (Incze Antal: A sanda gyanú.) A válaszokban pedig túlságosan egyszerű módszer az, hogy száz és száz állításból a miniszter urak kiválasztanak egyet vagy kettőt, azt rendkívüli felháborodással visszautasítják s a többi kérdésre az örök feledés' fátyol a borul. (Palló Imre: Arra nagyokat tansolnak és gratulálnak!) . T. Ház! A miniszterelnök úr e beszédében zúgó tapsviharban bejelentette, hogy ő csak magyar és egyedül csak magyar politikát hajlandó csinálni. Ennek az általános érvényű igazságnak vagy kijelentésnek megvan az a, mellékzöngéje, hogy aki másképpen látja a magyar politikai feladatokat, mint a miniszterelnök úr, az nem magyar politikai vonalom; gondolkodik és cselekszik (Palló Imre: Elég csúnya dolog ez!). A miniszterelnök úr személyétől teljesen elvonatkoztatva, a magyar törvényhozás Házában és sajnos, a magyar sajtóban is a jó magyar ember fogalma körül zajlanak állandóan a legsúlyosabb sértések és gyanúsítások s ideje volna már a magyarság frontjának a síkján egyszer tisztességes szellemi rendet teremteni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mi ebben a kérdésben hibásak nem vagyunk, mert igaz, hogy nem tekintjük magyarnak azt, aki magát nemzetközinek deklarálja, (Ügy van! Ügy van! a. szélsőbaloldalon. — Palló Imre: Nem dicsérünk ilyeneket!) ellenben a leghalálosabb ellenségünket is magyarnak,tartjuk, ha ő önmagát más nemzeiségűnek nem nevezi, (Egy hang a szélsőbaloldalon: És itt ül! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a magyarságtudat elidegeníthetetlen kincs, meg- támadhatatlan állapot és nem ítélkezhetik föfölötte sem az egyéni ^ös, sem az r esetleges egyéni magasabbrendűség tudásban és tapasztalatokban sem. (Nagy László: Hatalomban sem!) Hallottam színtiszta magyarfajú eme értől azt a kijelentést, hogy milyen jól megvoltunk a trianoni keretek között. (Ratz Kálmán: Klein, aber mein! — Mozgás és zaj a bal-és szélsőbaloldalon.) Én nem azt mondtam, _ hogy ez nem jó magyar ember, hanem valami egeszén, mást mondottam neki, mert én a magyar ságát senkinek meg nem sérthetem es tőle a magyarságot el nem vehetem. . , A viták normális határán belül szegénységi bizonyítvány az a ledorongoló érv, hogy »nekem azért van igazam, mert a saját állításom szerint az önmagam számára kiállított bizonyítvány szerint 3obb magyar vagyok, mint a másik«. Ua^a széUőbalotdalon.) Minden embernek, legdrágább kincse, a nemzete, amelyhez tartozik, ímelvből vétetett és amelynek hálás a nyelvéért, a ku tórájáért és az emberséges életéért. Az termff&, hogy az emberek nemzeti érzete ! ezerféle színezésű és az volna éppen a baD, na