Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-346

Az országgyűlés képviselőházának 546, ülése 1&43 november %9-én, hétfőn. 32o költségvetés emelkedése nem a nemzet teljesítőképességéinek természetes fokozását jelenti, hanem pénzünknek, mint értékmérőnek, vásárlóerőben, való csökkenése tükröződik vissza ebben. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: A háborús, drágaságot jelenti!) A háborús drágaság ennek csak egyik tényezője. (Szöllősí Jenő: Valljuk be!) A másik tényező, egy pszichológiai itíényező, amelyképpen azáltal áll elő, hogy pénzünk romlása megindult, amit én nem nevezek még inflációnak, mert infláció alatt a közfelfogás szerint azt értjük, ami 1923-ban, 1924-ben volt, vagyis a pén^ romlásának olyan, niagy mértékét, amely már teljesen aláásta, gazdasági életünket ós megsemmisítette a nemzeti vagyont és az egyének, egyesek vagyonát. Ilyen inflációról nincs szó és nem is szabad, hogy ilyen felfogás elterjedjen aiz országban. (Szöllősi Jenő: Helyes!) De azzal legyünk tisztában, hogy ,az inflációnak az a természete, hogy növekvő sebességgel nő (Mar róthy Károly: Geometriai halaidványban!), nem egyszerűen számtani haladvány mértékében, hanem geometriai haladvány mérltékében. Éppen ezért most kell vigyáznunk arra, hogy ha még van rá mód, — mert van — állítsuk meg ai pengő belső értékének! romlását. (Marótny Károly: Képül a nehéz kő!) Ez tulajdonképpen legnehezebb problémája gazdasági elletünjknek. Nehéz problémája azért, mert itt ütközik ki a* világnézeti ellentét, hogy a lib er ál-kapitalista módszer szerint vezessük-e államháztartásunkat és gazdasági életünket, vagy pedig menjünk át a modern pénzügyi és gazdasági módszerre, amelynél nem a liberálkapitalista módszer, nem a profit szándéka és éhségbe jut kifejezésre, hanem ai limitálás, hogy megálllapítják a jövedelem legalsóbb és legmai gasabb határát és határt szabnak a vagyon 1 mértéktelen szaporo;d)ásának is. Minthogy ez világnézeti kérdés, természetes, hogy a régi emberek és a közelmúlt emberei ragaszkodnak ahhoz, hogy a háborút, mint kitűnő konjunktúrát, újabb gazdagodás! alkalmul használják fel. Ezizel kell nekünk szembeszállnunk. ezt kell nekünk megakadályoznunk. Tudom, hogy e. körül' nagy küzdelem foiyik az intéző körökben is, mert hiszen nemcsak maga a kormány, hanem gazdasági életünk hatalmasai is beleszólnak ebbe a kérdésbe. Láttuk a muH esztendőikiben azt a nagy harcot, amelyet a, pénzügyminiszter úr vívott ezekkel a szellemekkel s amely harcból győztesen került ki. (Felkiáltások ai iszelsobaloHdaDom: Hol? Hol?) Nem akarom részletezni, azt hiszem, méltóztatnalk tudná, miről van szó. Kérem a pénzügyminiszter! urat, haladjon csak bátran ezen az úton, és ahogy a múlt esztendőben pénzünk legfőbb ártó tényezőjével szemben megkereste a javítás módját azzal, hogy három esztendő után a közellátás • kérdését végre kemény kezekibe tette le, haladjon tovább is ezea a vonalon. Mert mi az, ami a pengőt a legjobban romftja? Az, hogy az, emberek • egy tévedésből kifolyólag, nem akarnak már bízni a pengőben; mert hiszen, ha a háború nem tart sokáig, a pengő régi értékét valószínűleg helyrtv tudjuk állítani, azonban a közbeeső jelenségek olyanok, amelyek az emberek bizalmát alkalmasak megrendíteni. Ezt pedig mi okozza? Semmi más, mint a legközvetlenebb szükségleti cikkek árainak! módfelett való emelkedései. Az új gazdasági és pénzügyi módszert csak totális alapon lehet alkalmazni (Ügy/ van! a szélsőbaloldalion.) és itt van a hibái, amelyet elkövetett a kormányzat, hogy nem minidjárt 1939 szeptember 1-én vette át azt a német és olasz módszert, amely azi egész vonalion lestoppolta az árakat, hanem réseket hagyott. A tőke természetesen odatódult, ahol

1 a haszon inkább jelentkezhetett, a haszojn pedig ott jelenitkiezett» ahod rések voltak, ahol az árak neim voltak megállapítva. Ezek az árak emelkedtek és ezen emet•Si&áő árak természetesen visszahatottak, azután a szabályozott árakra is. Nagyon jól vissza tudunk emlékezni arra» melyek voltak azok a tényezők, amelyek a pengőt annakidején elkezdték rombolni. Először a tőzsdén láttunk óriási emelkedést. A libera 1kapitalista korszak emberei természetesen elsősorban a tőzsdére tódultak; láttuk, hogy 5—6—7 hónap alatt a tőzsdei árak száz százalékkal emelkedtek. Azután a pénzügyminiszter úr közbeszólt és megfenyegette a tőzsdét. Ennek meg is volt a hatása. Erre azután a tőzsde valahogy lecsendesedett és átadta a romboló szerszámokat az ingatlanpiacnak. Most tehát az ingatlanpiacra tódultak át, mert féltek a tőzsdétől, és ma ott tartunk, hogy az ingatlanok árai tízszeresére, tizenkétszeresére, sőt tizenötszörösére is emelkedtek. Itt a legnagyobb aggodalmamat fejezem ki, hogy még mindig nem történtek meg az ingatlanpiac megrendszabályozására azok a lépések, amelyeket a pénzügyminisziter úr bejelentett. (Az elnöki széket Krúdy Ferenc foglalja el.) Azt hiszem, bejelentés helyett sokkal helyesebb lett volna rögtön a rendszabályokkal jönni és megfogni az ingatlanpiacot abban a rettenetes száguldásban, amely azután visszahat minden más árra is. Egészen természetes ugyanis az, hogy ha a föld ára olyan nagymértékben emelkedik, akkor a föld terményei árának is emelkedniök kell. Emlékeztetem t. képviselőtársaimat arra a minden tavasszal bekövetkező jelenségre, hogy a zöldborsónak, a salátának, meg a reteknek óriási ára rányomja a bélyegét és irányítja a többi árakat isi ami azután a végén ősszel az alma árában kulminál. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon. Szöllősi Jenő: Öngyilkos árpolitika!) Ennek következtében ismét számítanom kell arra, ihogy ha nagyon erélyes kézzel nem nyúl bole a kormány ezekbe a kérdésekbe, akkor távászszal megint megkezdődik és majd ősszel végződik az a nagy áremelkedési hullám, amelynek eddig minden tavasszal tanúi voltunk. T. Képviselőház ! A mostani június 3Ö-iki árrendezés a legnagyobb aggodalmat keltette fél bennem. Elhiszem, hogy bizonyos árrendezésre szükség volt, de hogy ilyen nagy árugrás történjék hatósági segédlettel, ez igen nagy aggodalmait kelt fel (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), mert ez azt mutatja, hogy nem voltak eléggé előrelátók és nem fokozatosan emelték az árakat abban a mértékben, amilyen mértékben arra szükség volt, hanem megvártak egy bizonyos időpontot, amikor azután nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari árakat í« egyszerre emelték (Böres János: A gazdákat kivégezték egy évre, az biztos!) és egyszerre zúdították rá a gazdasági életre ezt a nagy megterhelést. Mert hogy a mezőgazdasági árakat június 30-án célszerű emelni, ez természetes. Hogy azonban az ipari árakat