Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Az országgyűlés képviselőházának 341. zálással meg lehetne szünitetni. (Gaal Alajos: Nem meri megmondani a dolgokat! Tessék megnevezni kettőt!) Nézzük például az építőipari anyagellátását, amely kulcshelyzeténél fogva 48 kisipart fog­lalkoztat és így egyik legfontosabb iparunk. Ennél a kérdésnél azt látjuk, hogy a magán­építkezések az utóbbi esztendőkben hároimi szá­zalékát tették ki az összes építkezéseknek, 17 százalékát tették ki a középítkezések, a köz ve­tett honvédelmi építkezések pedi^ körülbelül 20 százalékot tettek ki. Ebben az iparban; a nyersanyagok jelentős része idehaza áll rendel 4­kezesre. Itt is emlegetnek egy esetet arra, hogy a kiutalások milyen lassan, mennek: mintegy száz vágón vasgerendát hoztak be Németor­szágból, azíoinbani mivel a kiutalás nem történt meg a kellő időben,, kivitték és eladták-Svájcbán, mondom, tisztán amiatt, hogy nem történt meig kellő időiben a kiutalás. Az a kereskedő, akinek benne fekszik) a, pénze, hajlandó esetleg várni félésztendeig, de azután, ha módjában áll, más­hol értékesíti a pénzét. Igaz, hogy nem az ipar­hoz, hanem a kereskedelemhez tartozik, nem ipari nyersanyag, de megemlítem, hogy több­ször hallok panaszt hasonlóképpeni arról, hogy például a búzát is kénytelenjeik voltak hóna­pokig tárolni, A kereskedő ma nem képes tőké-' jét hosszú ideig nyersanyagban tartani, ennél­fogva a kiutalásoknak gyorsabb tempóban kell menni ök. legalább is ott, ahol erre lehetőség van. Az építkezésekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy országosan olyan óriási a la­káshiány, hogy 'atz szinte már katasztrofálissá válik. Ezzel szembeni azt látjuk, hogy nagy középítkezések vannak és a honvédségnek is vannak olyan építkezései, amelyeket a honvé­delem pillanatnyi helyzete nem tesz szüksé­gessé. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Inkább több fegyvert gyártanának, ne épületeket! — R, Vozíáry Aladár: Ahhoz épület kell!) Meggyőző­désem, hogy ezeknek a közületeknek az építke­zéseit el kellene tolni ai háborúutáni átmeneti időkre, most pedig a. közületeknek nem volna szabad az amúgyis korlátolt mértékben meg­lévő nyersanyag tekintetében! igénylésekkel fel­lépniök. A közületeknek az lesz ai hivatásuk, hogy amikor majd ai magántőke nem tud épít­tetni, talán kevésbbé isi lesz rá szüksége, vagy ha szüksége is leuine rá, nem tudja megcsi­nálni, amikor majd nmmkiásfelesleg mutatko­zik, amikor a munkások nem találnak munkát, akkor lépjenek közbe a m^guk nagyobb gaz­dasági erejével s akkor adjanak munkát es megélhetést a tömegeknek. Most, amikor » magángazdaságnak módjában voilnai foglal­koztatnia a munkásokat, sőt szüksége is lenne erre, hiszen egyes vidékeken a belvíz által megrongált házakat keservesen tudják r csak íVjból tető alá hozni, a magángazdaságnak nem adnak erre módot, ezzel szemben majd­nem mimleni városban vara egy-egy nagyobb középítkezés. A szénkérdéssel kapcsolatban az előadó úr is rámutatott arra, hogy szénbányászatunk, széntermelésünk a szükségleteiket nem fedezi, illetőleg bizonyos visszaesést is mutat. Ebben •A tekintetben; már rámutatott Lili képviselő­társam, mennyire fontos lenne, hoigy együtt­működjék az iparügyi minisztérium a honvé­delmi minisztériummal, különösen a vájárok tekintetében. Abban a kérdésben, hogy az ilése 1943. november 22-én, hétfőn 23 egyes ipartelepek között hofgyan kell ezt a na? gyón fontos energiaforrást felosztani, azt mer­ném tanácsolni az iparügyi miniszter úrnak, hogy elsősorban elégíttessenek ki azoknak az ipartelepeknek az igényei, amelyek a belföld­nek dolgoznak és csak másodsorban az ex­portra dolgozó ipartelepek igényei. T. Ház! Az átmenet- és ibékegazdálkodás fel­adatairól a költségvetési indokolásának a>z ele­jén csak egy mondat tesz említést. A multévi ipari költségvetésben ugyíauesak egy mondat­ban történt említés a® átmenet- é& békegazdál­kodásról. Miután ezzel a kérdéssel akkor töb­ben foglalkoztak, Varga József akkori minisz­ter úr azt mondotta, hogy ebben a tekintetben komoly előkészítő mnukálatofc folynak, sokkal nagyobb mérvben, mint ahogyan az egyes fel­szólalók gondolnák, egyben megígérte azt, hogy módot^ ad a felszólalóknak arra, hogy ebbe ,& munkába betekintsenek és majd tájékoztatni fogja őket. Ez a tájékoztatás az év folyamán nem történt meg. Nem tartami megnyugtatónak, hogy mind­ezekről a, fomtos kérdésekről az ország olyan kevéssé van tájékoztatva. Elismerem, hogy részletekbe menően nem is lehet tájékoztatni a nyilvánosságot, de nagyvonaJlakbaini fel­tétlemül lehet és kell is tájékoizitatni. Neon va­gyoki bizonyos abban, ' hogy olyani mértékben folynak az előmunkálatok, minit amilyen mértékben arra szükség volna. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Egy vaskos kötet számtól be róla!) A miniszter ú,r bizonyára a Mérnöki Egylet kiadványára céloz, amely nagyjában körvonalazza ezt, a kérdést, én azonban nem erre gondolok, hanem a konkrét előimliiinlkálatakra, ' A tétoegazdálkodás általános irányainak meghatározása óriási feladatot hárít az ille­tékesekre. A háborti alatt kifejlődött iparágak nyilvánvalóan! szeretnék továbbra is fenntar­tani iái működésűiket, holott ezek között vannak olyan iparok is, amelyek csak most, a háború alatt működhetiniek, de a békeidők gazdálkio­dásábam nem lehet őket fenntartani, mert a mostani, illetve a háború előtti vámvédelmet neto tndjuk biztosítani. Döntenünk kell tehát arról, hogy mely iparágak lesznek fenntart­hatók, melyek azoik az iparágaki, amelyeknek gyártási előfeltételei, a nyersanyagai itt meg­vannak és amelyek exportképesek lesznek kül­földöm is, de idehazai is» rentábilisak lesznek atkkior is, ha esetleg nagyon* gyenge vámvéde-, lem| lesz ebben aiz országban, Egy fejlett, nagyméretű tömegipar nagy ösistzefogó erőt képviselhet 1 egy nemzet életé; ben. Amint á Kárpátok medencéjében lakó niépeld között erős össizefogó kapocs, az ^Alföl­dön termelt acélos búzái és 1 az abból sütött hó­fehér magyar kényéi', ugyanúgy elképzelhető, hogy bizonyos államösszefogó erőt jelenthet egy-egy iparág. (R. Vozáry Aladár: Hogyne, mint a cseheknél!) Ebilen a tekintetbein én is éppen a régi Osehsizlővákiára akarok rámu­tatini. Az utodallialmok' 'lakossága ma is a leg­nagyobb elismeréssel emlékezik meg a Bata­cipőkről, szinte fogalommá vált, hogy milyen olcsón, milyen jó cipőket kaptak. Hasomló olcsó és jó cipőket, gyártó gyáraikat, amelyek széles tömegek közszükségleiét elé^íteniék ki, nekünk is kellene létesítenünk. Tudom, hogy ez a kisiparnak egy kicsit exisztemciális kér­désié (R. Vozáry Aladár: Egy kicsit nagyon!),

Next

/
Thumbnails
Contents