Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-344
Az országgyűlés képviselőházának 344. bélyegként volt ráütve a magyar mezőgazdaságra. Elég szégyene volt ez a régi gazdálkodási rendszernek. Mint mindem rends^rnek, természetesen ennek a heszolgáltatási rendszernek is vannak bizonyos hiányai, mert íbiszen elméleti elgondolásokon alapul, de a miniszter úr nagy bök csen már előre is felhívta figyelmünket, az ország' mezőgazdasági, lakosainak, gazdáinak figyelmét arra, hogy nem olyan korlátokat kíván felállítani, amelyek által a mezőgazdán «ági termelést megfojtja, ha nemi igenis irányítani kívánja, azt és a rendszert addig fogja változtatni, míg az a valóságos 1 termelési viszonyokhoz idomul, úgyhogy az ne akadálya, ne korlátja, hanem segítőeszköze, mankója legyen a termelésnek. Látjuk, hogy így is van. Nem csinál a közellátásügyi minisztetr úr preszr tizskérdést abból, hogy egy kiadott rendeletét esetleg meg ne változtassa. Érthető is, hogy egy ilyen új rendszert változtatni kell, az élethez kell idomítani. A politikai pártok bármely oldaláról jövő okos, alkalmas, megfelelő, a termelést előmozdító," a célt. az ország javát szolgáló minden egyesi javaslatét meghallgat, megfontolás tárgyává tesz és nem restelti azt. hogy ha szükség van rá, ha a haza javát látja benne, életbe is léptesse. Természetesem nehéz dolog volt, bizony sokszor magunk is el-el szörnyűködünk rajta, hogy egész könyveket, egész lexikonokat kellett áttanulni, különösem amikor eleinte egyik na*p a másik után mint pörölycsapások jöttek ezek az intézkedések, ezek az új rendszerek. Alig győztünk a. hivatal as lapba eltemietkezni, elvonulni és azt tanulmányozni, hogy valahogy félre ne lépjünk, félre ne értsük azokat a nem mindenkor tiszta és érthető magyarsággal megfogalmazott rendeleteket 1 . Végeredményben azonban mégis csak keresztülvergődtünk rajtuk. Hiszen többen szóvátették már ezeket s> néha dodonai stílushani megfogalmazott rendeleteket. Különösen az nehezítette a helyzetet, hogy a rendeleteket nem ismételték), csak számokra utaltak. Egyik képviselőtársam éppen szóvátette a 4—5 nappal ezelőtt megjelent sértési- és süldőrendeletiet, amelynek tanulmányozására 1 háromszor neki indultam, míg az akadályokon keresztüljutottam. Ezzel kapcsolatban bátor vagy oki a miniszter úr figyelmét valamire felhívni. A hízósertéseknél nem tartom helyesnek, hogv csak ai 170 kilogrammos maximális határra hízott! sertésekre' vonatkozó szerződéseket hagyja jóvá. Már sokan bebizonyították plm Ä leti és gyakorlati gazdák, ipari és nagyhízlalók, akik. tízezer-százezer disznót is hizlalnak, hogv ma inkább, mint valaha, szükségünk van a régi 145—150 kilogrammos hízlalási felső súlyhatárnak megtartására, mert túdriuk, hogy 150-ről 170 kilóié* milyen naisry takarmánypo'csékolástm kerül azi állat 1 súlyának feltornázása. különösen a mai szűkös takarmánvvifizopvniifi mellett, amikor a süldők sincsenek úgy előkészítve, hogy erre a rendkívül 1 magas súlyr<i fel lehessen vinni okét. de meg a takarmíányhiány 1« korlátozni foerja a gazdákat a hízlaláshan. Ehhez, azután 1 még az is hozzájárul, hogy sajnos, a knkoricahiány miatt nagyrészt ároával és. egyéb takarmánnyal, pogácsával, szóval fehérjetakarmány okkal vagyunk kény teilen ek hizlalni, ami ilyen magas sűlvhatárnál mée 1 sokkali problematikusabb és sokkal nagyôhh oocsékolást jelent. T. 'Ház! A beszolgáltatá?i rendelettel kapülése 1943. november 25-éri 3 csütörtökön. 237 esolatban, bár mondom, száz százalékig e mellett vagyok és szívügyemnek . is tekintem, mégis volna egy pár javaslatom. Elsősorban mérsékelni keltene az aránylag kis földdel bíró, mondjuk, a 20 holdon, aluli, gazdák ama rétegének beszolgáltatási kötelezettségét, akiknek négynél több családtagjuk van. (Börc$ Janas közbeszól.) Ezek tagadhatatlanul nehéz helyzetben vannak. Én megoldásnak találnám, ha például a négy családtagon felüli családitagok fejkvótájai a pontokba beszámítana, hogy ezáltal a beszolgáltatásuk eredményessé válhassék. mert hiszen végeredményben ennek a rendszernek nem volna előnyére, ha a gazdáknak egy nagy százaléka bármi okból nem tudná a beszolgáltatást teljesíteni. Ez tulajdonképpen csak szépséghiba, de másrészt szociális^ és igazságos dlolog is volna, hogy ezeknek, a nagycsaládúaknak ezt ' az előnyt megadják, mert tapasztalatból is tudom, hogy ezek faluhelyen milyen! nehéz helyzetben vannak. A másik dolog, amit tisztelettel volnék bátor javasolni, az, hogy azoknak a kisembereknek, mezőgazdasági cselédeknek, munkásoknak és 'kisgazdáknak, akik csupán egy hízót vágnak le, engedjék el a 4 kilogrammos zsírbeszolgáltatást, mert ez igen terhes. A kukorieahiány ezeknél a kisembereknél általános és ennek 1 ellenére nem, adlt'ák el süldőjüket, hanem hizlalnak. Egyesiek ugyan elfeketézték, de a többség nem. Nem tudják oly magas súlyra felhizlalni, hogy még négy kiló zsírt leadhassanak beliöle. illetőiéig ha leadják, akkor nem tudják családjukat ellátni. A marhabeszolgáltatásról ma sok szó volt. Engedtessék meg, hogy én is egy pár szóval hozzászólhassak. Elsősorban azt kérném, hogy ha. már szükséges és ilyen alakban fenntartandó volna a marhabeszolgáltatás, akkor lehetőiéig egységes elvek szerint történjék az országban. Ügy tudom, általában a jószágállomány 7 százalékát rótták ki, mint beszolgál 1tatási kötelezettséget, viszont vannak olyan vármegyék, ahol {Br. Vay Miklós: 50 százalékát!) 50 százalékát, de azt hiszem, 100 százalékát is kirótták, vagy még azon felül is, mert olyan gazdaságra is kirótták ezt a kötelezettséget, — véletlenül személyesen ismerem — amelyiknek mindössze egy tehene volt. Egy nagyobb gazdaiságrói ' van szó. amely likvidáeió alatt állott, az állatállományát már régebben eladta^ és csatki egy tehene, vagy bikája ma^dt még meg. Ezután is kirótták ezt a százalékot, ( mondhatnám végtelen százalékot. (Br. Vay Miklós: Vegye meg a vásáron!) Azt mondották, hogy akiinek ennyi földje van, annak be kell szolgáltatnia!, még* ha nincs is jószága. Menjen el a vásárra és vegye meg. Ezt pedig nem tartom helyesnek, mert meg nem lévő jószágállományból beszolgáltatást nem lehet kívánni. De különblem is az a beszolgáltatási rendszer, amely most járja, igaiziságtalan, egyoldalú megterhelése ai mezőgazdaságinak, mert amint itt talán Braunecker! kérpviselőtársa.m mondotta, éppen azt a társadalmi réteget sújtja legjobban, amely aránylag ,a legkevesebb húst fogyasztja. Mert, valljuk) be őszintéin, faluhelyen nem sok húst lehet kapni, (Gürtler Dénes: Most mindenki azt eszik!) legallábbis marhahúst, úgyhogy ez egyoldalú megterhelés. Azt mondják a gazdának, hogy ha «nincs elegendő marhád, ám vedd meg a vásáron. Ezt őszintén * szólva, nem tartom teljesen fairnek, mert az *
