Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
162 Az országgyűlés képviselőházának 343. ülése 1943. november 24-én, szerdán. folyással van a sport. A sport jelentőségére általam igen t. kedves barátom és képviselődtársam, Baky László (Éljenzés a szélsőbalod lövi.) hazafias gondolatokban gazdag beszédében most is, minit mindenkor rámutatott. Én teljes mértékben egyetértek az, általa mondottakkal, de ezeket kiegészítem még azzal, hogy a néhai Gömbös Gyula nevével kapcsolatos helybeli 'tiszti vívóklub a hervadhatatlan' érdemeket szerzett vitéz Somogyi Endre altábornagy vezetése alatt (Taps a szelsőb*Motdalo.n.) mindazok számára, akik hivatottak az, egyes, ősapáitoknál vagy csapa trészeknél a szellemet fenn tartani, mutatja, hogy. ezt a szellemet miképpen kell kezelni. Igen t. Ház! A vezérkari főnök úr sportember, ő nagyon sokat megtisztelt bennünket magas látogatásával. Ezzel is* azt akarja dokumentálni, hogy a, sport kultiválása a hadseregnek; éltető eleme, (Ügy van! Ügy van! a ezéPsőbalodalon.) Össze akarom foglalni egy mondatban a •szellemről mondottakat: legyen a hadsereg alkotmányos szellemű, az; állam jelszava pedig az legyen, hogy mindent a hadseregért. (Heresies.) Rátérek fejtegetésem. második pontjára, a politizálásra. Őszintém megvallva, a múltban! a politizálásnak bizioinyos nyomait láttuk, de örömmel konstatáloim, hogy ez most már teljesen kihalófélben van. De leszögezem: ha politizált is ez a tisztikar, védelmére kell felhoznom, hogy az csakis hazafias érzéssel történt. (Élénk tap a szélsőbaloldalon. — Egy hang ugyanott: Baloldali nimes köztük! — Oláh György: Nincs köztük marxista!) De szerény véleményeim! szerint a hadsereg akkor.se politizáljon, bízza eat más szervekre. (Ügy van! jobbfelől) Senki se nyúljon a hadsereghez, legyeim az a hadsereg a bölcs államvezetők kezébeim legyen aa állam irányítása mellett annak, feltétlenül hűséges szerve. (Helyeslés a jobboldalon.) Igen t. Ház ! Most rá, fogok térni legked- ' yencebb témámra, a fegyvernemek tradíciójára s ezzel elérkeztem felszólalásom utolsó állomásához. Tudnunk keli mindnyájunknak, — hogy ezt megértsük — hogy, most mar husíziár, gyaloglóé, vagy műszaki nincsen, hanem csak honvéd, vagyis az Összes fegyverneműek a, »honvéd« megjelölés alatt egy elnevezés alá vétették. Ha ez nem is jelenti, a fegyvernemek eitehnetését, szerény véleményem szerint bizonyos fokban mégis lomltárba helyezését jeleinti. Tiszteletteljes kérésem az a h önvédelmi minise ter úrhoz, hogy 'állíttassák vissza a .fegyvernemekre való hivatkozás minden jelentésben, mér a »Pro patria «-ban is. (Rajniss Ferenc: Jó az a versenynek is nagyon! — Botár István: Egy egészséges, nemes verseny sohasem árt! — Oláh Györgyi: Szép verseny az! Okois dolog!) Ezzel körülbelül végéhez is értem felszólalásomnaki Teljes bizalommal viseiteteimi az Összkormány iránit, különösen pedig a téli háborút végigküzdő honvédelmi miniszter úr iránt, (Éljenzés. — Baky László: Aa iránt mi is!) akitől sokat várunk (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) és reméljük, ^ hogy gazdag tapasztalatait a hadsereg számára érvényesíteni fogja s azt mintegy felfrissíti- Ebben à reményben örömmel csatlakozóra mindazokhoz, akik a költségvetést elfogadták. Végeztem: (Hosszantartó, élénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oWtdtám. — A szónokot* tömegesén üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik'? ' 'Ineze Antal jegyző: Vájna Gábor! Elnök: Vájna. Gábor képviselő urat illeti a szó. (Mozgás.) Kérem a képviselő urakat, foglalják el helyeiket Vájna Gábor: T. Ház! (Hdijuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ujfalussy Gábor igen t. képviselőtársam igazi, öreg katomaszívéből jövő szép szavaihoz kapcsolódni tulajdoniképpen igen egyszerű dolog, mert amit igen t. kiépvisellőitársam mint idősebb bajtársam, itt a Házban magyar szívével és magyar lelkével 1 mindnyájunk közkincsévé óhajtott tenni, ugyanaz dobog a mi magyar szívünkben is. a Háznak erről a baloldaláról is. (vitéz Imrédy Béla: Er ről a baloldalról igen! —< Derültség a szé sőbailroldalon. — Palló Imre: Más baloldalról nem igen!) Engedtessék meg, hogy a feivetett'problémákra, még pedig a! katowaiszéllem kérdésére és egyes más kérdésekre, amelyeket igen t. képviselőtársam itt a Ház ele hozott, fel szólal ásom keretén belül kitérjek, amikor be fogom, mutatni» hogy ugyanazon az úton járunk: és ugyanazt kívánjuk mi ezen a s'zélslőbalol'dalon és csakis kizárólag itt, kivéve a középső szektort, — amit képviselőtársam felhozott. T. Ház! Hódolatom és kegyeletem először is hősi halottailnké; ezielk hátramaradottaiké és rokkantjainké, akik a nemzeti közösségért oly nagy áldozatot hoztaki a múltban és hoznak, a jövőben is. (Zaj.) Elnök: Csendet' kérek, képviselő 1 urlak! Vájna Gábor: Ügy érzem, hogy ez a hódolat és kegyelet minkéit kötelez és Ígérem innen a, t. Háznak és egész magyar nemzetünknek, hogy amíg bennünk és pártunk minden jegyes tagjában, magyar szív dobog, soha nem szűnünk meg egy pillanatig sem harcolni azért, hogv az ő emlékük becsülettel megőriztessék és az ő sorsuk és .iöviendlőrjülk, valamint hozzátartozóik sorsa és jövendője a nemzeti becsület és sors kérdése legyen. T. Ház! Ameiy nemzet vagy nép hőseit nem becsüli meg, az- önmagát becsteleníti meg, a becstelen nlennzet pedig megérett arra* hogy elpusztuljon, (Ügy van! Úgy van! a szélsőbd'oldalon.) mi pedig élni akarunk, feltámadni akarunik, egy új 1 ezeresztendős életet óhajtunk elin^dítani- Amikor ebből! a szemszögből vizsgálom a honvédelmi tárca költségvetéséit, főleg annak katonapolitikai részét, az én bírálatom nem a honvédség eilen irányul; bírálatom javítani, építeni akar és így remélem, illetékes helyen meg is fogják hallgatni. T. Ház! Ügy érzem, ennek a magy világégésnek ötödik esztendejében nemzetünk! és magyar jövendőnk honvédségünkkel és nemzeti becsületünkkel áll vagy bukik. Nincs és nem leheti tehát olyan áldozat, amelyet, ha ai honvédelmi miniszter úr tőlünk kér, ne adnánk meg szívesen, mert afeármillyien verfejltiékbie kerüljenek is azok a fiKérek és milliárdok, amelyeket örömmel bocsátunk, a honvédség rendelkezésére, csak kis értéket képviselnek) mindig örök nemzetünknek szent szolgálatában. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalodat on.) Amikor a, múlt hibáit és sok-sok bűnös.nrulasztását kritizálom, egyúttal rámuitiatokí azokra az általam és általunk meglátott és érzett utakra, amelyeken haladnunk Éeül. hogy végső nemzeti céljainkat elérhessük. T. Képviselőház! A korszerű háború ma már nemcsak a harctéren; a szorosan vett csatamezőn, hanem a mögött, annak hátországában .— partizanharcok alakjában — és idehaza, az ainyaorszagban, is egyaránt folyik; tehát totális háború ez, amelyben résztvesz mindenki