Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-328

Àz országgyűlés képviselőházának 328. i melni, mert út nélkül nem sokat ér a gazdál­kodás. Ezzel kapcsolatban csak egyre mutator rá, vissza kell adni a városoknak és községek­nek azokat az összegeket, amelyeket közmun­kaváltságban befizetnek és amely összegeket a megyék viszik el megyei utak építésére. Ma­radjon egy jelentős rész ebből ia tanyai dűlő­utak kiépítésére is, nem úgy, mint ahogyan ma va<n. Nagyon értékes munkát végeznek a tanyá­kon a tanyai asszonyok, akik baromfival, zöld­séggel, főzelékkel, konyhakerttel, tejgazdaság­gal foglalkoznak, amely valóban a tanyai gaz­dálkodás alapja. A legtöbb helyen ugyanis nem a búza, hanem a hagyma, paprika, zöld­ségfélék és a baromfi termelési cikk, amelyből a tanyai magyar él. T. Ház! A napokban egy tanyai gazda­kör székházavató ünnepségén vettem részrt. Két évvel ezélőtt szerezték a telket és két év alatt a maguk erejéből gyönyörű gazdakört tudtak felépíteni egy kis államsegéllyel ott kint a tanyán. Kérdeztem magamtól 1 : miből is épült fel tulajdonképpen a székház? Vála­szom az volt rá, hogy hitből, Nem pénzből, nem téglából, nem vályogból vagy fáiból, ha­nem hitből. A gazdatársadalom hitt abban, ha össze fog tartani, egymást támogatja, lesz gazdaköre. Hitt abban, hogy kell lenni© a tanyai magyarban olyan erőnek, amely vál­lalni tud egy székházépítést. Hitt abban, ha mindnyájan egyet akarunk, elérjük a kitűzött célt. Hitt ablban, hogy a boldogabb jövendő, gyermekeink jövője érdekében mindent el kell követni és meg kell hozni a jelenben "a csekéiy áldozatot, mert akkor a jövőt fel tudjuk építeni. Ilyen lelkek vannak a tanyai gazdakörben és a tanyavilágban, amelyet éppen ezért szeretettel kell magunkhoz ölelni és a magyar élet áldásaiban részesíteni. (Ügy van! Ügy van!) i T. Ház! Ami már most a^ törvényjavaslat egyes részeit illeti, csak egy-két pontról "kí­vánok megemlékezni. Legfontosabbnak tar­tom a 2. §-t. Eddig ugyanis nagy hiba volt, hogy aszóknak a közigazgatási tisztviselőknek, akik kimentek egy ilyen kirendeltség vezeté­sére, nem volt intézkedési joguk, mert csak a polgármester, a fője'gyző, a tanácsnokok ad­hatnak a törvény értelmében erre megbízást. Ok tehát tulajdonképpen nem tettek mást, mint a postás szerepét töltötték be és m ira­tokat továbbterjeszte'tték a polgármesterhez, a főjegyzőhöz, akik azt elintézték. Ez a pont kardinálisán változtat ezen a helyzeten és megadja a lehetőséget arra, hogy a polgár­mester nevében, eljárhatnak^ intézkedhetnek, tehát önálló, független közigazgatási kiren­deltségek lehetnek ennek alapján és ez tulaj­donképpen a legnagyobb jelentőségű a. javas­latban, mert erre van felépítve_ az egész. Nemi elég az, hogy legyen ott valaki, aki azonban nem tudja végérvényesen elintézni sok díolgo­mat, hanem he kell küldenem valakit a város belterületére. Ez a pont teljesen megoldja ezt a problémát. A Ibe'lügyminiszter úr maga is azt mondja indokolásában, hogy közelebb viszi a közigaizgatást a tanyákhoz és ezáltal biztosítja a közigazgatás folyamatosságát és a feladatok hiánytalan teljesítését a, tanya­világban iis. Ezért fontos ez, mert ilyen irány­ban tesz, intézkedésekéit. Az indokolás ' maga is azt mondja., hogy kívánatos, hogy a tör­vényhatósági (bizottságban a tanyai lakosok Aővo Wd3 április 30 An. ppntplcpn. 51 is képviseletet nyerjenek, sőt nemcsak a köz­gyűlésben, hanem a különbözői kisebb bizott­ságokban is. A múltkor egyszer Kecskemét törvény­hatóságában kórházépítési kölcsön felvételé­ről volt szó. Felállt a tanyai gazdakör elnöke és azt mondotta: szívesen fizetünk mindent a városi kórház építésére, de kívánjuk, hogy legalább a legprimitívebb lehetőségéhez jus­sunk hozzá, amik: (bennünket emberi sorba tudnak hozni. Teljesen igazuk van. Mert nem lehet kívánni, hogy a külterületről is befolyó adószolgáltatásokat majdnem kivétel nékül a város csinosításária, építkezéseikre és városi művek létesítésére fordítsák és a tanyavilág a (kultúra áldásaiból csiak roppant keveset kapjon. Nagyon érdekes, hogy még azok is, akik helyeslik e javaslat törvény beiktatásait, azt mondják, hogy sokba fog kerülni, maradjon meg a régi állapot 1 . Elhiszem, hogy költségbe fog kerülni, de sohasem lehet nézni azt a szempontot, amikor száz és százezernyi ma­gyar érdekeit kell képviselni. Törpüljön el minden más érdek a® ember mellett, mert eb­ben ai vonatkozásban nincs fontosabb kérdése a nemzetnek, mint az ember. Az ember az . első és minden más kérdés másodrendű és ha adósságot kell is csinálni, a tanyai lakosság érdekében azt is meg kell tenni, Mások a belterület forgalmának csökkené­sétől félnek e rendelkezés következményekép­pen. Ez sem fog bekövetkezni, mert a váro­sokba a piacokra fognak menni a tanyákról 'ezentúl is és hosszú esztendőknek kell eltelni ahhoz, hogy olyan fejlett közigazgatás alakul­jon ki, mint-amilyen egy és más helyen már van az országban és hogy ott kereskedések, üz­letek olyan mértékben lesznek, mint egy na­gyobb községben, hogy minden igényt Éi tud­janaik elégíteni. A harmadik ok, amiért ellenzik, aa, hogy félnek a tanyák községgé alakulásától, elsza­kadásától. E javaslat indokolása ezt határozot­tan ellenzi és az általam is helyesnek) vélt egyetlen utat választotta, azt tudniillik, hogy inkább közigazgatási kirendeltségeket létesít, mintsem, a községi alakulást segíti elő. Att­félnek a községek, hogy ha határukban kiren­deltségeket létesítenek, a pótadók lényegesen növekedni fognak. Ez lehet, de ha megnöveke­dik is, a tanyai lakosságnak része lesz; ,az elő­nyökben, mert eddig is növekedett a pótadó állandóan, csak a tanyai lakosság javára ke­veset használtak fel belőle. Az a mű, amelyről említést tettem, a tanyaá közigazgatás rende­zése, már odáig jutott, hogy olyan sűrűsödési pontokat, amelyek az anyaközségektől • 40—50 kilométerre vannak, de egy másik községtől öt-hat kilométernyire, az egyik törvényható­ságból, vagy megyéiből át kell'kebelezni a má­sikba. Itt talán lehetne valamit csinálni. Nemi akarok most nevet mondani, de van egy olyan nagyon erős sűrűsödési pont egy alföldi város határában, amely 55 kilométerre van az anya­várostól és hat kilométerre a ^ mellette lévő igen nagyforgalmú nagyközségtől. Oda, is jár­nak az emberek piacra, tehát csak jog'iliag nem tartoznak oda, de ténylegesen már ott vannak, mert mindenki ott vesz házat, min­denki oda jár haza, és ott szerzi be szükségle­teit. Kívánatos volna az is, hogy a tanyavilág­ban választókerületek is alakuljanak, akár a törvényhatósági választásokkal, akár a képvi-

Next

/
Thumbnails
Contents