Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-328

40 Az országgyűlés képviselőházának 328. világban élnek vagy pedig tökéletesen ismerik a NagyAlf öld egyes városainak sokszor 10O.0O0 katasztrális holdat is meghaladó külterületén élő lakosai eléggé, elhanyagolt helyzetét. Nagyjelentőségű ez a törvényjavaslat, anynyival is inkább, mert hiszen miként maga a javaslat is mondja, körülbelül egymillió szorgalmas magyar munkás életlehetőségének megjavítását, valamint kulturális és gaizda, sági fejlődésének előmozdítását célozza. Nagy tévedés lenne azonban, ha ennek a kerettörvényjavaslatnak törvényerőre emelkedésétől azt remélnők. hogy a tanyavilág összes problémái mindjárt egy csapásra megoldódnak. Nem. Mi alföldiek, akik tökéletesen ismerjük a tanyavilág ezer és ezerféle problémáit, erre egyáltalában nem is gondolunk, hanem igenis reméljük, hogy a tanyai közigazgatás megszervezésével lassanként, lépésről-lépésre meg fognak oldódni mindazok a kérdések, amelyek ma hátráltatják az egves személyek élejtlehető• ségét és előrehaladását. De azt is reméljük a 'törvényjavaslattól, hogy az az igen sok eddig méfi; kihasználatlan gazdasági őserő, amely a tanyavilágban rejlik — a szellemi és gazdasági kultúra felemelése révén — a nemzet egyetemének szolgálatába fog majd állani. T. Képviselőház! Én nem kívánok részletesen foglalkozni a tanyarendszer kialakulásának történetével, mert hiszen ennek a kérdésnek boncolgatása igen messzire vezetne. Mégis szükségesnek tartom azonban rámutatni arra a végtelenül lassú^ fejlődésre, amely a tanyavilágban eddig végbement és rá akarok mutatni arra, hogy a századok előtti helyzet és a jelenlegi helyzet között alig találunk-különbséget. Keisner János szegedi kiváló történettudós, a szegedi Somogyi-könyvtár volt igazgatója, aki a legtökéletesebben ismerte àz alföldi tanyavilág történetét és kialakulását, Szeged város külterületének történetében említést tesz arról, hogy már a törökdúlást megelőző időkben is voltak Szeged város hatalmas külterületén úgynevezett szállások, amelyekben a barmokat őrző pásztorok állandó lakást találtak. De II. Ulászló 1514. évi dekrétumának 61. cikkében is találunk már erre rendelkezéseket, amennyiben kimondja, hogy barmok őrzésének ürügye alatt mások földjén sem paraszt, sem szabad vagy királyi város, szállásnak nevezett kunyhókat nem építhet, mert véget kell vetni a gonosz emberek garázdálkodásának. Ebből az látszik, t. Ház. hogy már abban az^időhen is voltak kinn a mezőgazdaságilag műveletlen területeken állandó jellegű lakások, amelyekben pásztorok laktak, akik bizony legtöbbször, kényszerű barátságban éltek a közbiztonságot állandóan veszélyeztető szegénylegényekkel. Ismeretes ugyanis, hogy a törökdúlás az egész Nagy-Alföldet majdnem teljes pusztasága változtatta. így tehát a megmaradt lakottabb területekhez óriási megműveletlen és lakatlan területek csatlakoztak, amelyeknek művelés alá vétele, valamint betelepítése igen lassú folyamat alatt történhetett annyival is inkább, mert különösen a városok hatóságai — éppen a közbiztonságot állandó'an veszélyeztető futóbetyárok garázdálkodása miatt — nem igen tartották kívánatosnak, hogy a belterületről külterületre szivárogjanak ki a lakosok. A mai óriási határ területű városok külterületei hajdan a betolakodó ellenségek által, elpusztított községek határterületeiből alakulülése 1943 április 30-án, pénteken. tak ki. Ezt bizonyítják azok az elnevezések is. amelyek a nagy, hatalmas közületek külterületein ma is fennállanak, mint például Hódmezővásárhelyen ' Csomorkány, Kútvölgy, Mártély, Cinkus, Katraszél vagy Szegeden Szatymaz, Zákány, Csórva, Csengéié, stb. De másfelől igazolják ezt a határ különböző részeiben található templommaradványok, amelyek mind-mind egy-egy község helyét jelölik meg, ezenkívül az ásatások révén előbukkanó egész házsoroknak a fundamentumai, valamint a temetőmaradványok is. De nemcsak a betolakodó ellenség pusztításai következtében alakultak és lettek ilyen nagyokká egy-egy városnak vagy községnek a külterületei, hanem a múlt század reformeszméi által elindított haladás, különösen pedig az 1848-as forradalom után az úrbéri legelők és erdők elkülönítése, valamint a nemesi közbirtokossági legelőterületek felosztása és egyes nagyobb uradalmi területek felparcellázása révén is rohamosan növekedtek a külterületre való kitelepülések és ott mindegyik birtokos igyekezett magának saját birtokán felépíteni tanyáját, amely neki mintegy vára volt. A legnagyobb ilyen tanyatelepüléseket Csongrád. Csanád, Hajdú, Békés, B ács-Bodrog. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye egyrészében, valamint Debrecen,^ Szabadka, Szeged, Hódmezővásárhely. Kecskemét, Baja és Szabolcs megyéiben, Nyíregyháza körül látjuk. Ezekben a vármegyékben néha a város belterületétől 50 kilométer távolságra is találunk az anyaközséghez vagy anyavároshoz tartozó tanyagazdaságokat. Természetesen a népesség állandó szaporodása és a kultúra haladásával kapcsolatban fejlődő igények szükségessé tették az eddig még műveletlen területeknek intenzívebb, belterjesebb művelés alá vételét és már a múlt század második .felében mind nagyobb és nagyobb mértékben kezdték művelés alá venni az addig csak legelőnek használt területeket. Eleinte csak közvetlenül a városok vagy községek közelében fekvő, t úgynevezett nyomási földeken építettek tanyákat, ahol azonban a birtokosok nem laktak állandóan kinn, csak jószágaikat tartották ott és a jószágokra felügyelő béresek laktak kinn. míg maga a gaizda, különösen télvíz idején, a közelben lévő város belterületén lakott. Később azután, midőn már a távolabb fekvő külterületeket is belterjesebb művelés • alá kellett venni, a gazda voltaképpen már teljesen elszakadt a közsé<r belterületétől vagy a várostól és minden idejét a várostól távol fekvő tanyáján töltötte. így alakultak ki azután azok a hatalmas nagy tanyaterületek, azok a tanyavilágok, amelyek közigazgatási'lag hozzátartoznak ugyan az anyaközséghez vagy a városhoz, de a távolság miatt egészen külön világot élnek és csak az adófizetés vagy sorozás, vagy pedig nagyvásár az az alkalom, amidőn felkeresik azt az anyaközséget vagy anyavárost, amelyhez tartoznak, egyébként minden gazdasági szükségletüket rendszerint a hozzájuk legközelebb eső városban, vagy községben szerzik be. A Nagy-Alföld egy részén, — ahol bizony egy-egy város határterülete vetekszik egy kisebb vármegye területével, — a teljesen szétszórt tanyarendszer alakult ki. Itt tehát minden egyes gazda igyekezett a saját birtokán