Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-328

Az országgyűlés képviselőházának 328. megállapítom, hogy előadásának különösen az első felében teljes tárgyilagossággal és a részéről ismert alapossággal szólt a javaslathoz. De amilyen örömmel állapíthattam mesr ezt a tárgyilagosságot, ugyanolyan sajnálattal kell viszont leszögeznem azt, hogy ha ugyanezt a tárgyilagosságot sikerül nekem is elérni az, én, f elszólalásomban, akkor éppen ellentétes következtetéseket kell majd levonnom. Igen t. Ház! Ha az, embernek, az állampolgárnak vagy ahogyan mostanában' igen divatos: a polgárnak (Horváth Géza: Aha!) és a polgár életének biztosításáról, gondozásáról beszélünk, akkor egészen természetesen arra kell gondolnunk, hogy az állampolgár életéhez és az állam kötelékében megnyilatkozott tevékenységéhez biztosítanunk kell minden feltételt, hogy különösen a mai háborús időkben a teljesítmény maximumát érhesse el. Ahhoz, hogy a teljesítmény maximumát tudjuk kihozni és biztosítani, feltétlenül szükséges az, hogy az embernek, minden egyes embernek életszükségletéről is feltétlenül gondoskodjunk. De nemcsak materiális vonalon kell nekünk ezt a gondoskodást biztosítanunk, hanem szükség van arra is, hogy az ember lelkébe is valami erősítőszert adjunk éspedig azért, hogy szent meggyőződéssel hihesse és higyje, hogy szép dolog dolgozni és maga a munka a legszebb a világon. Ha ezeket a szempontokat nézem, egyrészt az életfenntartással kapcsolatos szükségletek biztosítását, másrészt pedig a léleknek a/munka iránti szeretete felemelését, akkor rá kell mutatnom arra a gazdaságtörténeti igazságra is, hogy a nagy krízisek a legtöbb esetben, sőt túlnyomórészben mindig a mezőgazdasági termeléssel állanak szoros összefüggésben és ugyanebből következik, hogy minden államban az első kötelesség az. hogy magát a mezőgazdaságot erősítsük és annak alapfeltételeit biztosítsuk. Abban, hogy a mezőgazdaság maximális teljesítményű legyen, aminek fontossága, azt hiszem, a mai háborús viszonyok között egy percig sem lehet kétséges, döntő szerep jut a közigazgatásnak, természetesen a jó közigazgatásnak. Ha ebből a szempontból vizsgálom a mezőgazdaság sorsát, kétségtelenül' meg kell állapítanom, hogy ezt a sorsot tulajdonképpen nem a városházán, sem a községházán, sem pedig az íróasztalok mellett tudjuk eldönteni. A magyar mezőgazdaság: maximális teljesítményének minden egyes problémája ott dől el kint, a határban, magán a termelésre alkalmas földterületen. Ha ezt a tételt így áMítoim fel, akkor kétségtelenül fel kell figyelnünk arra, hogy mindc-nekeliőtt magával a termelésre alkalmas területtel és az azon élő és foglalatoskodó néi> pel kell foglalkozni. Ez a foglalkozás, a törődés — természetesen a mezőgazdaságról beszélve — meg kell őszintén mondanunk, éppen azzal a széfes népréteggel kapcsolatban, amely kint van a határban és életének legnasryobb részét kint a határban tölti, bizony hiányos volt. Hiszen ennek tudható be az is, hogy a belügyminiszter úr pzt a javaslatot a Ház elé hozta. Viszont rá ké'K mutatnunk' arra, iSi hogy a határban kint élő lakosságról való gondoskodás, megítélésem szerint, nem fezorítkozhatik kizárólag a tanya világ problémáira, hanem ki kevl terjednie az Összes külterületen élő lakosságra. Ezt a szempontot később bátor lesz PV még közelebbről megvilágítani. Egy kétségtelen és ezt tapasztalhatjuk, ilése 1943 április 30-án, pénteken. 33 hogy a magyarság legszegényebb rétege a város és a falu szélére kicsapódott eleim) és ha ezt az elemet közelrői nézzük, akkor sokszor talán örömmel kéül megállapítanunk azt, hogy ez az elem szívesebben fordul a város és a falu határa felé és a 'lelkében bizonyos sóvárgások, vágyak vannak, hogy abból a földből, amely közigazgatásilag a városhoz vagy a községhez tartozik, abból a földből neki is legyen valami kis része. Én ezt a «lelki beállítottságot éppen a szegény emberek neszéről nagyon örvendetesnek tartom. Szerencsének, egészen kivételes szerencsének tekintem azt is, hogy a fa'lu és a város szélén lakó egyszerű népesség még mindig vágyik ki a határ felé. Ha én ezt a kérdést közelbbbről nézem, akkor meg kell állapítanom azt is, hogy ennek a szegény lakosságnak a magyar határ felé való vágyakozása nemcsak vágyban miarad; meg, hanem mondhatnám azt, hogy itt a leggyönyörűbb hőstettek születnek meg. Nem kívánok azokra a szépirodalirnilag is igen helyesen meglátott és feltdolgozott esetekre hivatkozni, amelyek azt mutatják, hogy olyan területeken, amelyekről a szakemberek megállapították azt, hogy azok emberi lakásra vagy emberi megélhetésre^ alkalmatlan területek, maga az egyszerű nép az ő csodálatos nagy lelki erejével, önbizalmával, lelki keménységével és fizikai edzettségével r csodákat művel. ' És ha megnézzük a Dupa- és a tiszaközi homok vidékekot, ha megnézzük! a tiszántúli szikes vidékeket, de elmehetünk egyes dunántúli részekre is, elmehetünk Erdélybe a havasi részekre, meglátjuk, hogy mit jelent annak az embernek belsői, kemény elhatározása, amel'-yel ő a jó Istenben bízva kimegy és azokból a területekbőil, ahol a szakember egy-egy probléma megoldását lehetetlennek tartja, ő ott valósággal paradicsomot tud alakítani. Ezeket a szempontokat szükségesnek tartom, t. Ház, felemlíteni, annál is inkább, mert a törvényjavaslat tárgyalása során olyan kérdésekre kell rámutatnom részleteiben, amelyek bizony nem egészen honorálják azoknak az egyszerű - szegény kisemlbereknek óriási nas:v lelki beállítottságát és egyéb értékeit. "Ha már most azt vizsgáljuk és nezzuk. hogy a törvényjavaslat szerinti tanyai közigazgatás felépítése tekintetében milyen a községek beosztása, azoklnak tagoltsága az országban, talán nem lesz érdektelen, ha rámutatok azokra az első komoly statisztikai összeírásokra, amelyek 1715 és 1720 között történtek és amely statisztikai összeállítások szerint a dunántúli, tiszántúli, a tiszáninnetni és tiszántúli területeken, — amely területek Erdély kikapcsolásaival körülbelül nagy vonalakban a trianoni határral kapcsolatosam a felvidéki területeket is magukban foglalják — 1720-ban 1223 nemesi község és 8811 úrbéres község volt. E községek összes lakosainak száma kereken 2,60O.0üO-et tett ki. Ez azt jelenti, hogy 2,600.000 lélek élt tízezer községben, túlnyomórészt úrbéres községben. Ez azért fontos, mert ha kétszáz évvel tovább jövüink és elérkezve a mai időkhöz, mégnézzük például az 1934. évi statisztikai adatokat, akkor megállapíthatjuk, hogy amikor a trianoni Magyarország- területén a, lakosság lélekszáma nyolcmillió körül mozgott, ugyanakkor a községek száma csak! 3348 volt. T. Ház! Én ezekből az adatokból azt a konzekvenciát vonom le, hogy nálunk a településeknek, tehát a kültelki településeknek egészséges kifejlődése, — hogy így fejezzem ki ma»