Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-338

386 Az országgyűlés képviselőházának 338 mindegyike a magyar neuizetnevelőknek égető problémája. (Halljuk! Halljük! a szélsőbaloldaIcmi.) Elsősorban is, — ha jól tudom, a miniszter úr előtt is fekszik már ebbeli kérésük — az 1914—1918-as világháborúban résztvett tárnátok és tanárok sorsáról van szó. Ezeknek egy része ugyanis mán befejezte tanulmányait, amikor bevonult, másik részük pedig a négyéves háború után, sőt hadifogság után került vissza az iskola padjaiba és így tudta azután a maga tanulmányait befejezni. Egészen természetes dolog, hogy ezek azokkal szemben, akik idehaza voltak és idejében el tudván végezni tanulmányaikat, állásba korültek, hátrányos helyzetbe jutottak és még ma is érzik annak hátrányát, hogy három, vagy négy, esetleg öt, vagy hat esztendeig a haza szolgálatában állottak, mint katonák. Kérem a. miniszter urat, méltóztassék egy kicsit meggyorsítani azt az eljárást, amely ezt a bajt orvosolni igyekszik, hogy ezzel is igen tekintélyes rétegnek legalább megnyugvást tudjunk nyújtani a tekintetben, hogy ilyen formában is kívánunk rólunk gondoskodni. A másik dolog pedig a vizsgadíjaik felemelése. Amikor az a tanító, vagy tanár külön munkát végez, nehéz vizsgát bonyolít le, akkor igazán önmagát becsüli meg a nemzet, ha nem öt pengővel dotálja ezt a súlyos, igaz, hogy alkalmi munkát, hanem tényleg a munka ellenértékének bizonyos mértékben' valló megközelítéseképpen nagyobb összeget juttat annak, aki erre tényleg érdemes és ezt a munkát elvégzi. Nagyon jól tudom, hogy a magyar nemzetnevelői rend egy emlékiratot szerkesztett és ebben felsorolta mindazokat a. panaszokat, amelyek az ő legfájóbb sebeik. Azt is nagyon jól tudom, hogy ez az emlékirat, miint ahogyan az emlékiratok útja vezet, eljutott a miniszter úrhoz. , Nem éppen a közoktatásügyi minisztériumra mondom, hanem csak általánosságban említem meg, hogy félreértés ne essék; igen. sok minisztériumba küldtek már emlékiratot, (Szöllősi Jenő: Ez igaz!) igen sok emlékiratnak nagyon sok fájó seb volt a tartalma, de igen sok emlékirat elsikkadt a közömbösség pora alatt azokban a hivatalokban, amelyekbe kerültek. Nem szeretném. Iha a kultuszkormányzat és az egész nemzet niem tudná annyira tárgyilagosan és olyan szeretettel gondozni ezeknek sorsát, amint megérdemlik; nem is hiszem, hogy ez az emlékirat ugyanarra a sorsra jutna, mint az ^lőbfo említettek. (Meskó Zoltán: Gyatrán vannak fizetve a tatnerŐkH Ebből az emlékiratból enulítefe néhány dolgot: közöttük a gyakorlati nemzetnievelőki esyik les-fájobb sebéA a mindjobb

am elburjánzó bürokratizmust. Nem tudóin, a t. Ház tagi ai koWüI ki figyeli a gyakorlati nemzetne vei ők mimikáját, sikár aa első, akár a középfokom, de méltóztassák egyszer megnézni annak a szee^énv talmit ónak vagy tanárnaíki csak ee*v délelőttiét abból a szempontból, hogv mit kell neki min* iro-dai alkalmazottnak elvégeznie. Megdöbbentő, bo'wy ps^vanakkor, amiktől négy meg öt órát ad elő delelőt tönként és délutáni méV van egyéb elfoclíiltisága. odahaza még el kell készítenie az írnivalót, a tantervmásolatot, az óraiervet és nem tudom még. mi mindent: asvon van terhelve az iroúai munkáVaH. Tessélkí elkénzelni, mii másnak n rovására fog ez menni, mint az jsikolában ol veszendő nevelés rovására- (ŰfíV van! a szélsőbaloldalow.) ülése 1943 november 17-én, szerdán, így van ezenkívül még egy régóta emlegetett és joggal felpanaszolt sérelme, különösem a polgári iskolai tanároknak. Ötödik esztendeje kerül a mi jelenlétünkben az! állami költségvetés a t. Ház elé. Miaud az öt esztendőben elmondottam ezt, miniden esztendőben megnyugtató kijelentésekkel vigasztaltak az akkori miniszter uraik, de nemcsak én nem tudtam) megvigasztalódná, hanem a tények alapján maga a polgári iskolai tanárság sem tud addig megvigasztalódni, amíg e tekintetben! fennálló jogos sérelmét nem orvosolják. A polgári iskolai tanárság én pen úgy átesik az [egyetemi — mondjuk így — kiképzésiem, mint a középiskolai tanárság, a számukra előirts anyagot ugyan* azon az egyeteme.nl hallgatják, mint amelyen a középiskolai tanárjelöltek hallgatják, a polgári iskolai tanárjelöltek éppeml úgy tanulnak a maguk tanárképző intézetében, mint a középiskolai tanárjelöltek a> magukéban, éppen úgy négy esztendeig tatniulnak, mint ai középiskolai tanárjelöltek, aniikior azonban a minősítésre kerül a--sor, amikor tehát rendes tanárrá válnak, akkor a polgári iskolai tanár a X. fizetési osztály 3. fokotzatábam kezdi, míg ai középiskolai tanár al IX- fizetési osztály 3. fokozatában (Palló Imre: És negyven évig szolgál!) és ugyanakkor, amikor ara egyiket éppen úgy főiskolai, egyetemi képesítésűnek minősítik, mint a másikat!, az egyik a másikkal szemben hat észten időt veszít csiak azért, mert őt poilgári iskolai tanárnak hívják, a másikat pedig közép

j iskolai tanárnak. Ugyanezzé] kapcsolatban az a szerény véleményem, hogy ha valóban engeidielmeskeidni akarunk anniaík a parancsnak, amelyet .számunkra a nemzeti sorskiözösség ír elő é& valóban le akarjuk bontani a társiadalmi rétegek között azokat a válaszfalakat, amielyet le kell bontanunk, akikor ennek a szellemnek megfelelően, azt hiszem, nem kéreik lehetetlent az igen s t kultuszminiszter úrtól, ha azt kérem, méltóztassék foglalkozni azzal a gondolattal, amelyet itt felvetek: nem volna-e érdemes és főképpen eélis'zerü az egységes tanárképzés bevezetése. (Palló Imre: Természetes! Világos! Egységes iskola, egységes tanárképzés!) Ma foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy egy egységeis alsófoíkú középiskolatípust építünk fel és erre építjük rá a magasabb fokú nevelést és oktatást. Nem látom lehetetlennek azt, hogy ugyanakkor az egységes tanárképzés tervezetét készítsük el, mert ezsel azuttán egyszersmiödenlkjorra olyan megoldást találunk, amely kiküszöböli mindazokat a kelleimetleniségeket, lecsiszolja mindazokat a nírlódási felületeket, amelyek egyrészt, mondjuk, a tanárság részéről a minisztérium felé, másrészt pedig az^ilyen minő. sítésű tanárok és az amolyan minősítésű tanárok között ezidőszerint még feltétlenül megnyilatkoznak. De ugyanakkor, amikor az egységes tanárképzést szeretném és erre vonatkoznia n _ szeretném, a miniszter úr véleményét hallani, nem mulas'zthatoni el megjegyezni — mint gyakorlati nevein — hogy nem ártana, ha egv kicsit foglalkoznék a minisztérium a tantervmódosítás gondolatával s annak gyakorlati végrehajtásával. Ismerem a tantervet mint diák és ismerem, mint gyakorlati nevelő, mint tanárember. Mint tanár, sokszor kétségbe voltam esve abban a tekintetben — és ezt nem. szégyenlem bevallani — vájjon az a szerencsétlen diák, akinek mindazt be kell szednie. (Meskő f